Elias Charalambous együttese óriási nyomás alatt készült, hiszen hetek óta nyeretlenül szerepelt a bajnokságban, és már 17 pontos hátrányt halmozott fel az éllovas Universitatea Craiovával szemben. A fővárosi csapat az első félidőben többet támadott ugyan, de a helyzeteit nem tudta gólra váltani.
A fordulás után azonban gyorsan megszületett a vezető találat: a 48. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak, Florin Tănase pedig magabiztosan értékesítette a tizenegyest. Az Oțelul próbált egyenlíteni, de Târnovanu kapus több nagy védést is bemutatott. A hajrában ismét tizenegyest ítélt Ionuț Coza játékvezető a piros-kékek javára, ám a VAR visszavonta a döntést, így maradt az 1–0. A fővárosi alakulat így nyolc bajnoki után ismét három pontnak örülhetett.
Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 11. forduló:
FCSB–Galaci Oțelul 1–0 (0–0).
Gólszerző: Florin Tănase (48. – 11-esből).
A szezon egyik kellemes meglepetése, az Unirea Slobozia vasárnap kora délután a Konstancai Farul otthonában lépett pályára. A vendégek tavaly még a kiesés ellen harcoltak, idén viszont villámrajtot vettek, és a felsőházi helyezésekért küzdenek.
Az első félidőben a címvédő Farul irányította a játékot, a vezetést pedig Bogdan Țîru góljával a hosszabbításban meg is szerezte. A második játékrészben azonban gyorsan jött a válasz: az 56. percben Florescu egalizált. A folytatásban mindkét csapat próbálkozott, de újabb gól már nem született, így pontosztozkodással zárult a találkozó.
Konstancai Farul–Unirea Slobozia 1–1 (1–0).
Gólszerzők: Țîru (45+2.), illetve Florescu (56.).
| 2025. 09. 26. 18:00 | FC Hermannstadt Hermannstadt | FC Argeș Pitești FC Argeș | 0-1 |
| 2025. 09. 26. 21:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-2 |
| 2025. 09. 27. 15:00 | Aradi UTA UTA | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 0-0 |
| 2025. 09. 27. 20:30 | Petrolul Ploiești Petrolul | Bukaresti Rapid Rapid | 0-1 |
| 2025. 09. 28. 17:30 | Konstancai Farul Farul | Unirea Slobozia Slobozia | 1-1 |
| 2025. 09. 28. 20:30 | FCSB FCSB | Galaci Oțelul Oțelul | 1-0 |
| 2025. 09. 29. 18:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | FC Botoșani Botoșani | 0-2 |
| 2025. 09. 29. 21:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 2-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 11 | 7 | 3 | 1 | 21-12 | 24 |
2 | FC Botoșani Botoșani | 11 | 6 | 4 | 1 | 22-10 | 22 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 11 | 6 | 4 | 1 | 16-8 | 22 |
4 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 11 | 7 | 1 | 3 | 18-13 | 22 |
5 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 11 | 5 | 5 | 1 | 18-11 | 20 |
6 | Unirea Slobozia Slobozia | 11 | 5 | 3 | 3 | 15-11 | 18 |
7 | Aradi UTA UTA | 11 | 3 | 7 | 1 | 15-14 | 16 |
8 | Konstancai Farul Farul | 11 | 4 | 3 | 4 | 13-14 | 15 |
9 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 11 | 3 | 5 | 3 | 13-11 | 14 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 11 | 3 | 4 | 4 | 11-11 | 13 |
11 | FCSB FCSB | 11 | 2 | 4 | 5 | 13-18 | 10 |
12 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 11 | 2 | 4 | 5 | 9-14 | 10 |
13 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 10 | 1 | 6 | 3 | 15-20 | 9 |
14 | Petrolul Ploiești Petrolul | 11 | 1 | 3 | 7 | 7-14 | 6 |
15 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 10 | 0 | 5 | 5 | 10-22 | 5 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 11 | 0 | 3 | 8 | 10-23 | 3 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!