Hirdetés

Egy büntető kellett az áttöréshez: hosszú hetek után ismét nyert az FCSB (videóval)

Florin Tănase gólja döntött a galaciak ellen. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Nyolc forduló után újra sikerült győznie az FCSB-nek a labdarúgó Szuperliga idei kiírásában: a címvédő vasárnap este hazai pályán egygólos mérkőzésen múlta felül a Galaci Oțelult.

2025. szeptember 28., 22:42

Elias Charalambous együttese óriási nyomás alatt készült, hiszen hetek óta nyeretlenül szerepelt a bajnokságban, és már 17 pontos hátrányt halmozott fel az éllovas Universitatea Craiovával szemben. A fővárosi csapat az első félidőben többet támadott ugyan, de a helyzeteit nem tudta gólra váltani.

A fordulás után azonban gyorsan megszületett a vezető találat: a 48. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak, Florin Tănase pedig magabiztosan értékesítette a tizenegyest. Az Oțelul próbált egyenlíteni, de Târnovanu kapus több nagy védést is bemutatott. A hajrában ismét tizenegyest ítélt Ionuț Coza játékvezető a piros-kékek javára, ám a VAR visszavonta a döntést, így maradt az 1–0. A fővárosi alakulat így nyolc bajnoki után ismét három pontnak örülhetett.

Hirdetés

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 11. forduló:
FCSB–Galaci Oțelul 1–0 (0–0).
Gólszerző: Florin Tănase (48. – 11-esből).

Videó: Prima Sport

Folytatta remeklését az Unirea Slobozia

A szezon egyik kellemes meglepetése, az Unirea Slobozia vasárnap kora délután a Konstancai Farul otthonában lépett pályára. A vendégek tavaly még a kiesés ellen harcoltak, idén viszont villámrajtot vettek, és a felsőházi helyezésekért küzdenek.

Az első félidőben a címvédő Farul irányította a játékot, a vezetést pedig Bogdan Țîru góljával a hosszabbításban meg is szerezte. A második játékrészben azonban gyorsan jött a válasz: az 56. percben Florescu egalizált. A folytatásban mindkét csapat próbálkozott, de újabb gól már nem született, így pontosztozkodással zárult a találkozó.

Konstancai Farul–Unirea Slobozia 1–1 (1–0).
Gólszerzők: Țîru (45+2.), illetve Florescu (56.).

Videó: Prima Sport

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 11. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Akárcsak a focivébén, több ivószünetet rendelhetnek el a Szuperligában

Rendkívüli intézkedések bevezetését fontolgatják a 2026–2027-es labdarúgó Szuperliga-idény első fordulóiban. A július–augusztusi időszakban tartós kánikulára kell számítani, ezért a játékosok védelme érdekében több változtatás is napirenden van.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!