Szerződést bontott a háromszéki labdarúgócsapat és Valentin Suciu. A klub vezetősége megköszönte az edző eddigi munkáját, és egy másik tisztséget ajánlott fel a trénernek.
A csapat elmúlt időszakbeli eredménytelensége miatt döntött úgy a Sepsi OSK, hogy itt az ideje a változásnak. A klub vezetőinek ígérete szerint azoknak a játékosoknak is menniük kell majd, akik nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a csapat bent maradjon az 1. Ligában.
Kertész Dávid, a háromszéki csapat alelnöke jelentette be az edző távozásának hírét. Tudatta, hogy a következő, átmeneti időszakban a Nagy Sándor és Kulcsár László alkotta edzőpáros fogja felkészíteni a csapatot.
Hirtelen jött az 1. Ligában való szereplés. Nem voltunk eléggé felkészülve – fogalmazott Bokor János sportigazgató, aki elnézést kért a nézőktől az eredménytelen játékért.
„Ennek a klubnak fenn kell maradnia. Azért alapítottuk, hogy büszkesége legyen Szentgyörgynek és egész Székelyföldnek” – jelentette ki Diószegi László klubelnök, aki hozzátette, ha szükség lesz rá, több új játékost is igazolnak a télen, hogy a csapat bennmaradjon az 1. Ligában.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!