Hirdetés

Edzője szerint van keresnivalója ebben a bajnokságban az FK Csíkszeredának

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője
Fotó: Borbély Fanni

A Rapid kétgólos győzelmet aratott Csíkszeredában a labdarúgó Szuperliga péntek esti összecsapásán. A találkozó után mindkét vezetőedző kiemelte a mérkőzés sportszerű légkörét és a közönség példamutató viselkedését.

2025. július 26., 10:38

A Rapid 2–0-ra nyert a harmadik forduló meccsén, de Costel Gâlcă nem volt maradéktalanul elégedett. A tapasztalt szakember szerint csapata az első félidőben uralta a mérkőzést, de a második játékrészben kiengedett, és ezzel lehetőséget adott az FK Csíkszeredának a felzárkózásra.

Hirdetés

„Örülök a három pontnak és az első félidő játékának. A második gólunk akciója különösen tetszett: tizenöt passzos építkezés után szereztük. De ez a meccs nem volt olyan egyszerű, mint kívülről látszott” – nyilatkozta.

Kapcsolódó

Gâlcă kiemelte, hogy a Rapid játékosai a szünet után túlságosan visszavettek a tempóból, és ezzel elveszítették a játék irányítását, ami kis híján megbosszulta magát.

„A Csíkszereda kijött ránk, nyomást gyakorolt, nem találtuk a megoldásokat, nem használtuk ki az üres területeket, a középpályás kapcsolataink is akadoztak. Ha gólt kaptunk volna, nagyon nehéz lett volna újra kézbe venni az irányítást” – fogalmazott.

A Bukaresti Rapid drukkerei civilizáltan viselkedtek •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

A Bukaresti Rapid drukkerei civilizáltan viselkedtek
Fotó: Borbély Fanni

A mérkőzés légkörét külön is méltatta: „A csíkszeredai stadion gyepszőnyege kifogástalan, a közönség végig a csapata mögött állt, és a mi szurkolóink is példásan viselkedtek. Így kellene kinézzen egy futballmeccs légköre”.

Ilyés Róbert szerint van remény

Nem keresett kifogásokat, inkább nyíltan beszélt a gondokról az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert a Rapid elleni vereség után. Elismerte, hogy a fővárosiak egyelőre más szintet képviselnek, és főként a középpályás játékban mutatkozott meg a két csapat közötti különbség. A tréner ugyanakkor a második félidőben mutatott játék alapján továbbra is hisz tanítványaiban. „Az első félidőben túlságosan visszahúzódtunk, féltünk játszani. Tisztában voltunk a Rapid erősségeivel, gyors, jól kombináló csapatuk van, de a mérkőzés elején fejben nem voltunk készen.

Labdavesztések, tanácstalanság, elbizonytalanodás, ezt láttam. És egy ilyen kvalitású ellenfél azonnal megbünteti a hibákat.

A szünet után azonban más képet mutatott a játék. A székelyföldiek edzője rendszert váltott, bátrabb játékot kért, és ennek meg is lett az eredménye: helyzetekig jutottak, és csak a pontatlan befejezések miatt nem sikerült szorosabbá tenni az állást.

A második félidő reményt adott. Azt mutatta, hogy ha felszabadultabban, agresszívabban játszunk, van keresnivalónk ebben a bajnokságban. De az is világosan látszik, hol vannak hiányosságaink”

– összegzett a szakember.

A Lokálpatrióták végig buzdították saját csapatukat •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

A Lokálpatrióták végig buzdították saját csapatukat
Fotó: Borbély Fanni

Ilyés nem kertelt, amikor az erőviszonyokról kérdezték: „A Rapidnál Keita, Petrila vagy Christensen nem veszíti el a labdát. Mi pedig sokszor már a középpályán eladtuk, így futnunk kellett utána”.

A támadósor erősítéséről is szó esett: „Eppel Márton érkezésétől sokat vár a szakmai stáb. Nem könnyű jó csatárt találni, főleg elfogadható áron. De Eppel rutinos, masszív játékos, motivált, és biztos vagyok benne, hogy segíteni fog nekünk”– mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón a tréner.

Ilyés Rapidos múltja

A csíkszeredai vezetőedző nemcsak csapata második félidei játékát értékelte pozitívan, hanem a bukaresti újságírók kérdésére válaszolva a Rapidról is nyilatkozott. „A szeretet kölcsönös marad. Pályafutásom legszebb éveit a Rapidnál töltöttem, ott tiszteltek. Ezért is mentünk oda az egész csapattal a meccs végén: megtapsoltuk őket, mert ma este példát mutattak abból, mit jelent civilizáltan szurkolni”.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

A korábbi középpályás – aki 2003-ban bajnoki címet és két kupát is nyert a Rapid színeiben – nem rejtette véka alá, mennyire rosszul érintette a Dinamo elleni meccset követő sajtóhisztéria, és mennyire felemelő volt számára a Rapid-szurkolók tiszteletteljes viselkedése.

„Ha visszagondolunk arra a botrányra, semmi sem volt igaz abból, amit ránk kentek. Több volt a cirkusz, mint a valóság. Ma este viszont a Rapid-drukkerek méltósággal és sportszerűséggel támogatták a csapatukat ez a hozzáállás szolgáltatott igazságot. Köszönet érte”– hangsúlyozta Ilyés, aki a mérkőzés után a hazai szurkolók „Ria, ria, Hungária!” rigmusát is büszkén fogadta, miközben a vendégtábor a nevét skandálta.

Arra a kérdésre, hogy szeretné-e egyszer a Rapid edzőjeként is visszatérni, azt válaszolta: „Természetesen! Azért dolgozom, mert vannak álmaim. Edzőként a megyei bajnokságból indultam, most itt vagyok a Szuperligában”.


1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

A nyitómeccsen kikapott az FCSB-től, a bajnokot most megverte, vezeti is a Szuperligát

A kolozsvári városi derbit elhalasztották, a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának többi mérkőzését viszont lejátszották. Nem kápráztattak el a gólgyártással, a tabella élén pedig egy meglepetéscsapat áll.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Batzula Hunor: nem volt mitől félni, ők is ugyanolyan emberek, mint mi

Látványos meccset játszott egymással a Sepsi OSK és az FCSB a labdarúgó Szuperligában. A találkozó különösen emlékezetes marad Batzula Hunor számára, aki először vezette ki a pályára csapatkapitányként a háromszéki együttest.

Jó meccset játszott a Sepsi OSK az FCSB ellen, csak a gólok hiányoztak (videóval)

Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.

Közel a telt ház Sepsiszentgyörgyön, vinné a pontokat az FCSB

Edzője szerint az FCSB még nincs csúcsformában, de a Sepsi OSK elleni hétfő esti mérkőzésen újabb győzelemmel szeretnék folytatni a labdarúgó Szuperligát. Nagy az érdeklődés, korlátozott számban még kaphatók jegyek.

Ovidiu Burcă: a szurkolók energiája segíthet a nehéz pillanatokban

Hazai pályán folytatja a bajnoki szereplést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely hétfőn este az FCSB-t fogadja a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójában. Ovidiu Burcă vezetőedző vezette fel a rendkívül nehéznek ígérkező mérkőzést.

Szabó István: négy vereség után egyre nehezebb, de jönni fognak a jó eredmények

Az FK Csíkszereda a Konstancai Farul vendégeként 3–2-es vereséget szenvedett a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójában. Mindkét vezetőedző csalódottan értékelt a lefújás után.

A gól már összejött, az áttörés még nem az FK-nak (videóval)

Három mérkőzés után megszülettek az FK Csíkszereda első góljai a labdarúgó Szuperligában, de a székelyföldiek ezúttal sem szereztek pontot: a duplázó Czékus találatai ellenére a Konstancai Farul 3–2-re nyert, az FK a hajrában szinte egyenlített.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!