Hirdetés

Feljavult a második félidőre, de pontatlan volt az FK Csíkszereda (videóval)

Fotó: Borbély Fanni

Sokba került a gyenge első játékrész az FK Csíkszeredának a Bukaresti Rapid ellen. A szünet után hiába javult fel a székelyföldiek teljesítménye, a végéig nem tudtak betalálni.

A négy nappal korábbi, Unirea Slobozia elleni idegenbeli 6–1-es vereséget követően az FK szakvezetése majdnem a fél csapatot kicserélte, öt új játékos kapott helyet a kezdőben a labdarúgó Szuperliga 3. fordulójának hazai mérkőzésén.

Hirdetés

A telt ház előtt lejátszott péntek késő esti találkozón jobban kezdett a Rapid és már az első komolyabb helyzetét kihasználta, a 7. percben egy távoli lövést Simon Máté rossz helyre ütött ki, Hromada lecsapott a labdára és megszerezte a vezetést.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A fővárosiak ezután is támadásban maradtak, beszorították a kapujuk elé a csíkiakat, akik tehetetlennek bizonyultak. Az első félóra végén közel volt a második gólhoz a Rapid, azonban Kramer közeli fejesét Simon a kapufára tolta.

Kapcsolódó

Az első hazai lehetőségre a 38. percig kellet várni, Dolny kapott remek labdát a kapu előterében, de elhibázta a befejezést.

A másik oldalon viszont a fővárosi gárda pontosabb volt, a szünet előtt egy gyönyörűen kijátszott akció végén Petrila megduplázta az előnyüket.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Nagyot változott a játék képe a folytatásban, az FK mindent egy lapra feltéve támadott és rövid idő alatt többször is megvolt az esélye a szépítésre, de ez nem sikerült: Szilágyi lövésénél a gólvonal elől mentettek, Ferenczi és Ceara helyzeténél Stolz védett, Dolny pedig célt tévesztett.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A Rapid láthatóan az eredmény megőrzésére törekedett, már nem erőltette a játékot, ennek ellenére a hajrában mégis betalálhatott volna, Dobre ziccerénél Simon nagyot mentett.

Videó: Prima Sport

Az eredmény a végéig már nem változott, az FK Csíkszereda egymás után a második vereségét szenvedte el. Legközelebb augusztus 2-án, szombaton 18.30 óra perctől lép pályára a székelyföldi gárda, amikor egy másik újonc, az FC Argeș vendége lesz.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 3. forduló:

FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid 0–2 (0–2).
Gólszerzők: Hromada (7.), Petrila (44).
FK Csíkszereda: Simon – Hegedűs, Kelemen, Csürös – Babati, Szilágyi (Szabó, 54.), Veres, Ferenczi (Bencze, 90+2.) – Ceara (Dzsebari, 66.), Dolny (Eppel, 66.), Szalay. Vezetőedző: Ilyés Róbert.
Rapid: Stolz – Onea (Manea, 67.), Ciobotariu, Kramer, Borza – Hromada (Gojkovic, 71.), Keita – Dobre (Micovschi, 90+2.), Christensen, Petrila (Hazrollaj, 71.) – Jambor (Baroan, 67.). Vezetőedző: Costel Gâlcă.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 3. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

Szavazógép

A jelenlegi játékoskeretével képes lesz megállni a helyét az élvonalban az újonc FK Csíkszereda?

Szavazás eredménye
•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Ilyés Róbert sem a pályával, sem a játékvezetői ítéletekkel nem volt elégedett

Zord bukaresti időben, nehéz körülmények között szenvedett 1–0-s vereséget az FK Csíkszereda az FCSB otthonában. A találkozót követően a két együttes vezetőedzője és a Hargita megyeiek kapusa értékelte a mérkőzést.

A zord időjárással és a bajnokkal is megküzdött az FK Csíkszereda (videóval)

A szélsőséges időjárás ellenére igyekezett helytállni a román fővárosban az FK Csíkszereda, ám végül egygólos vereséget szenvedett a regnáló bajnok FCSB otthonában. A Hargita megyei gárda próbálkozott, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudott kialakítani.

Megtáltosodott az UTÁ-nál a Sepsi OSK volt támadója

Sorra rúgja a kulcsfontosságú gólokat az Aradi UTA színeiben Marius Coman, aki a Sepsi OSK-nál jóval gyengébb mutatókkal rendelkezett.

Új taggal bővült az FK Csíkszereda igazgatótanácsa

Ülésezett az FK Csíkszereda labdarúgóklub igazgatótanácsa, amely új taggal bővült: Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke is csatlakozott a vezetőtestülethez.

A végjátékban fordított a sereghajtó ellen a Kolozsvári CFR (videóval)

Kétszer is hátrányba került hazai pályán a Bukaresti Metaloglobusszal szemben a Kolozsvári CFR, amely a végjátékban fordítani tudott, és újabb győzelmével folytatja a küzdelmet a felsőházi rájátszásba jutásért.

Három napon belül két fővárosi csapattal találkozik idegenben az FK Csíkszereda

Két idegenbeli mérkőzés vár három nap leforgása alatt az FK Csíkszeredára a labdarúgó Szuperligában: a piros-feketék az FCSB és a Bukaresti Metaloglobus ellen próbálnak pontokat szerezni.

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Az anyaországból érkezik a segítség: kifizetik az FK Csíkszereda teljes büntetését

Szolidaritási hullám indult az FK Csíkszereda felé, miután az eddigi legnagyobb pénzbírságot szabta ki a Román Labdarúgó-szövetség a klubra. A Budapest Honvéd és a Ferencvárosi TC közösen vállalta, hogy kifizeti a teljes összeget.

Példátlan összegű bírságot kapott a szövetségtől az FK Csíkszereda

Minden eddiginél nagyobb bírságot szabott ki az FK Csíkszeredára a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága. A testület szerdai ülésén több mint 25 ezer lejre büntette a klubot, a székely és magyar szimbólumok használata miatt.

Elkísérhetik csapatukat a bajnok elleni találkozóra az FK Csíkszereda drukkerei

A román labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 24. fordulójában a bajnoki címvédő FCSB lesz az FK Csíkszereda ellenfele vasárnap este. A székelyföldi klub szurkolói buszt indít a bukaresti mérkőzésre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!