Hirdetés

Eddig húzta, az utolsó veretlen csapatot is legyőzték az Udvarhely körzetiben

Siménfalva állította meg az Alsósófalvát az Udvarhely körzetiben
Fotó: Olti Angyalka

2026. március 31., 14:11

Jó pár meglepetésszerű eredményt könyveltünk el az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság legutóbbi játéknapján. Siménfalva bravúros győzelmet aratott, Farkaslaka nyolc mérkőzés után nyert újból.

2026. március 31., 14:11

Nagyon úgy fest, hogy az 5. Ligában a címvédő Lövéte és a listavezető Parajd között dől el, hogy idén ki nyeri a kiírást. Mindkét gárda könnyed győzelmeket aratott, utóbbiak ráadásul a harmadik helyezett Szentábrahámot gyűrték le, ezzel pedig még nagyobb lett a különbség az élboly és a többiek között.

Hirdetés

Az Oklánd és a Homoródalmás nagyarányú veresége is meglepő. A Farkaslaka pedig a hosszabbítás 4. percében lőtte a diadalt jelentő találatot a Farcád ellen, így nyolc meccses vereségi sorozatát szakította meg.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

Ami a 6. Ligát illeti, az Alsósófalva kikapott Siménfalán. Ők voltak az egyetlen olyan együttes az Udvarhely körzetiben, akik még az idei szezonban nem szenvedtek vereséget.

Kápolnáson villant a piros lap, a hazaiaktól Benedek Szabolcsot állították ki a második félidő elején. A játékos a lefújást követően számon kérte a sípmestertől a történteket, olyan vehemensen, hogy megszorította a játékvezető kezét, nyomot hagyva azon. A fegyelmi bizottság szerdán hozza meg a döntést ez ügyben, a szabályzat szerint 9-12 fordulós eltiltásra számíthat.

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

Felhívják ugyanakkor a C licenccel rendelkező edzők figyelmét, hogy ezeket fel kell újítaniuk, ezzel kapcsolatosan érdeklődjenek a titkárságon.

Udvarhely körzeti, 5. Liga, 13. forduló

Lövéte–Szentábrahám 5–0 (3–0).
Gólszerzők: Sorin Busuioc (12.), Kelemen Emil András (13.), György Levente (23.), Orbán Nándor Zoltán (58.), Forgács Rajmond (78.).

Homoródalmás–Máréfalva 1–5 (0–1).
Gólszerzők: Molnár Márk (62.), illetve Zoltán Ferenc (2., 46., 55., 70.), Süketes Csaba (66.).

Parajd–Varság 3–0 (2–0).
Gólszerzők: Ungvári Bence (16., 22.), Ráduly Sándor Attila (82.).

Farkaslaka–Farcád 2–1 (1–0).
Gólszerzők: Fancsali Levente (22., 90+4.), illetve Vass Dávid (53.).

Oklánd–Malomfalva 0–3 (0–1).
Gólszerzők: Magyari Dániel (33., 69.), László Levente (53.).

A Szentlélek szabadnapos volt.

5. Liga, Udvarhelyszék, 2025–2026-os szezon

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Parajdi SK Parajdi SK
12
11
0
1
41-12
33
2
Lövéte Lövéte
12
9
2
1
44-7
29
3
Szentábrahám Szentábrahám
12
7
1
4
37-27
22
4
Oklánd Oklánd
12
6
1
5
31-31
19
5
Szentlélek Szentlélek
11
5
1
5
22-22
16
6
Homoródalmási Homoród Homoródalmás
12
5
1
6
23-30
16
7
Varság Varság
12
3
4
5
19-25
13
8
Máréfalva Máréfalva
12
4
0
8
22-30
12
9
Malomfalva Malomfalva
12
4
0
8
29-39
12
10
Farkaslaki SE Farkaslaka
11
3
0
8
13-35
9
11
Farcád Farcád
12
2
2
8
12-35
8

6. Liga, 15. forduló

Homoródszentpéter–Zetelaka II. 1–3 (0–2).
Gólszerzők: Bölönyi László (78.), illetve Nágó Domokos (16., öngól), Botos Imre (33., 76.).

Siménfalva–Alsósófalva 4–3 (3–3).
Gólszerzők: Keresztes István (5.), Vári Ottó (33.), Tarcsafalvi Lóránt (36.), Kiss Albert (68.), illetve Cseke Lóránt (18., 30.), Fülöp László Barna (20.).

Ho­moródszentpál–Kobátfalva 1–1 (1–1).
Gólszerzők: Egyed Csongor (26.), illetve Major Gáspár (19.).

Korond–Bogárfalva 5–2 (2–1).
Gólszerzők: Vajda Balázs (4.), Bertalan Sándor (26.), Kiss Gyula (55.), Varga György (69., 85.), illetve Hadnagy Botond (20.),

Nagygalambfalva–Bögöz 2–2 (0–1).
Gólszerzők: Piroska Jenő (44.), Székely Imre (59.), illetve Székely Dániel Dávid (55.), Vătămăniuc-Bartha Alexandru (85.).

Kápolnás–Csekefalva 1–1 (0–0).
Gólszerzők: Bíró Imre (70.), illetve Szabó Mátyás (56.).
Kiállítva: Benedek Szabolcs (54.).

Etéd–Gagy 1–0 (1–0).
Gólszerző: Koszó Zsolt (44.).

6. Liga, Udvarhelyszék, 2025–2026-os szezon

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Zetelaka II. Zeteleka
15
13
0
2
58-16
39
2
Alsósófalva Alsósófalva
15
11
3
1
45-21
36
3
Kápolnás Kápolnás
15
9
5
1
55-30
32
4
Csekefalva Csekefalva
15
8
4
3
39-15
28
5
Kobátfalva Kobátfalva
15
9
1
5
33-22
28
6
Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság
15
9
0
6
42-29
27
7
Gagy Gagy
15
7
1
7
32-22
22
8
Siménfalva Siménfalva
15
6
2
7
27-46
20
9
Nagygalambfalva Galambfalva
15
3
4
8
23-37
13
10
Homoródszentpál Homoródszentpál
15
3
4
8
20-37
13
11
Bogárfalva Bogárfalva
15
4
0
11
18-40
12
12
Etéd Etéd
15
3
2
10
21-39
11
13
Bögöz Bögöz
15
3
2
10
28-52
11
14
Homoródszentpéter Szentpéter
15
1
4
10
25-60
7
•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Ez is érdekelheti

Gólokban és kiállításokban nem volt hiány az Udvarhely körzetiben

Potyogtak a találatok mindenhol, gólzáporos találkozókat játszottak a csapatok. Öt piros lapot mutattak fel a játékvezetők a legutóbbi játéknapon az Udvarhely körzeti focibajnokságban.

Magabiztosan nyert az éllovas Piliske, bajnokot avattak a 6. Ligában

A Tusnádi Piliske magabiztos hazai sikerrel erősítette meg vezető helyét a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában, miközben a Szépvízi MÜ és a Gyimesbükki SE is fontos idegenbeli győzelmet aratott.

Két helyszínen a házigazdák nem gyűltek össze kellő létszámban az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Mindkét mérkőzést szombaton rendezték, amíg a vendégek megjelentek legalább tizenegyen, addig a hazaiak csak nyolcan és kilencen. Aztán alkalmazták az ilyenkor szokásos sérülésmódszert.

Rangadót nyert és élre állt a Tusnádi Piliske

Gólzápor jellemezte a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjának hétvégi fordulóját. A Tusnádi Piliske idegenben nyerte rangadót, meglepetésre hazai vereséget szenvedett a Szépvíz, a gyimesi csapatok pedig kiütéses hazai sikereket arattak.

Tartalékos csapatok, fordulatok és meglepetések az Udvarhely körzeti ligákban

Tartogatott meglepetéseket is az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának legutóbbi játéknapja, de az éllovasok nem botlottak. Nem úgy a 6. Ligában, ahol Zetelaka II. kikapott Korondon, ezt pedig ki is használta Alsósófalva.

Bravúros fordítások, már nincs veretlen csapat a csíkszéki fociligákban

Mozgalmas játéknapot hoztak a csíkszéki bajnokságok: rangadókat döntöttek el gyors fordítások, látványos gólváltások és váratlan vendégsikerek, miközben egy hosszú veretlenségi sorozat is véget ért.

Parajd behúzta a Lövéte elleni rangadót

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 5. Ligájának éllovasa, a Parajdi SK üldözőjét, Lövétét fogadta a legutóbbi játéknapon. A 6. Ligában több olyan eredmény is született, ami borította a papírformát.

Potyogtak a gólok, még mindig van veretlen csapat a csíkszéki fociligákban

Csonka fordulót rendeztek a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban, azonban ez a gólok számában nem mutatkozott meg, látványos mérkőzéseket láthattak a kilátogató nézők. A Lázárfalvi Mohos 16 játéknap után sem talált legyőzőre a bajnokságban.

Botlott a címvédő, ezt nem használta ki a listavezető az Udvarhely körzeti rangadója előtt

Döntetlent jegyzett a Lövéte az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság legutóbbi játéknapján. Csakhogy az élen álló Parajd nagy pofonba futott bele, így teljesen nyílt lesz a kettejük közötti mérkőzés.

Futballünnep és gólzápor Szépvízen, sok találat a hétvégi fordulóban

Nyolcgólos döntetlent hozott a Szépvízi MÜ–Gyimesbükki SE rangadó az 5. Liga csíkszéki csoportjában, ahol több pályán is potyogtak a gólok, és fordulatos mérkőzések színesítették a fordulót.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!