A Szuperligában is bemutatkozott a CFR, amely összességében már a harmadik tétmeccsét játszotta a 2025–2026-os idényben. Mérlege eddig egy vereség és egy döntetlen. Először lépett pályára hazai közönsége előtt, így mindenképp szerette volna győzelemmel kiszolgálni szurkolóit. Jól is kezdte a találkozót, egy hatalmas védelmi hibát kihasználva Postolachi révén korán megszerezte a vezetést.
A gól után azonban fokozatosan átvette az irányítást az Unirea Slobozia. Bár a 28. percben szerzett találatukat kezezés miatt még érvénytelenítették, a félidő hosszabbításában Afalna révén sikerült egyenlíteniük (1–1).
A második játékrészben meglepetésre nem a hazai pályán játszó CFR dominált, inkább a vendégek voltak kezdeményezőbbek, több lövést is leadtak. Végül a 95. percben Dumbravanu talált be, ezzel a kolozsvári csapat 2–1-es győzelemmel kezdte a bajnokságot.
Vasárnap délután rendezték a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești összecsapását. Már a mérkőzés előtt borítékolható volt, hogy nem lesz gólgazdag találkozó, és ez be is igazolódott. Mindkét csapat eljutott ugyan helyzetekig, de egyik fél sem tudott betalálni. A kaput is csupán egy-egy alkalommal találták el, így 0–0-s döntetlennel zárult a mérkőzés.
| 2025. 07. 11. 19:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | Kolozsvári U Kolozsvári U | 1-4 |
| 2025. 07. 11. 21:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Bukaresti Rapid Rapid | 0-2 |
| 2025. 07. 12. 18:30 | Aradi UTA UTA | Universitatea Craiova U Craiova | 3-3 |
| 2025. 07. 12. 21:30 | FCSB FCSB | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1-1 |
| 2025. 07. 13. 18:30 | Galaci Oțelul Oțelul | Petrolul Ploiești Petrolul | 0-0 |
| 2025. 07. 13. 21:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Unirea Slobozia Slobozia | 2-1 |
| 2025. 07. 14. 19:00 | FC Botoșani Botoșani | Konstancai Farul Farul | 1-1 |
| 2025. 07. 14. 21:30 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 1 | 1 | 0 | 0 | 4-1 | 3 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 3 |
3 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-1 | 3 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 1 | 0 | 1 | 0 | 3-3 | 1 |
5 | Aradi UTA UTA | 1 | 0 | 1 | 0 | 3-3 | 1 |
6 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 1 | 0 | 1 | 0 | 2-2 | 1 |
7 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1 | 0 | 1 | 0 | 2-2 | 1 |
8 | FCSB FCSB | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 |
9 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 |
10 | FC Botoșani Botoșani | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 |
11 | Konstancai Farul Farul | 1 | 0 | 1 | 0 | 1-1 | 1 |
12 | Galaci Oțelul Oțelul | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 |
13 | Petrolul Ploiești Petrolul | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 |
14 | Unirea Slobozia Slobozia | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 0 |
15 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-2 | 0 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-4 | 0 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!