Marian Brăilescu, a galaci klub elnöke korábbi felhívásában sportszerű viselkedésre kérte a szurkolókat, szerinte a rasszista és xenofób rigmusok skandálása teljesen elfogadhatatlan, és semmilyen körülmény között nem tolerálható a stadionokban.
Dorinel Munteanu, az Oțelul vezetőedzője a liga2.prosport.ro honlapnak azt nyilatkozta, hogy a pénteki, csíkiak elleni hazai mérkőzése kapcsán nem fél az incidensektől. „Nagyon fontos meccs az FK Csíkszereda elleni találkozó az idei szezonra eltervezett stratégiánk szempontjából, és ebben az a jó, hogy a találkozót Galacon rendezik, ahol telt ház lehet, 13 500 néző előtt játszhatunk. Amióta átvettem a csapatot a szurkolók számunkra a tizenkettedik játékost jelentették, és remélem, hogy pénteken is szép számban jelen lesznek a mérkőzésen.
Nem félek az incidensektől, de azért egy kicsit tartok tőle. Abból indulok ki, hogy a mi szurkolóink eddig példásan viselkedtek, nézőink civilizáltan viselkednek, nincs okuk a a panaszra az ellenfelekkel, csak a pontokért küzdünk velük, és azt a pályán tesszük.
Olyan dolgok, amilyenek a Szuperligában történtek (a Sepsi OSK–FCU Craiova mérkőzésen – szerk. megj.), nálunk nem hiszem, hogy lennének” – nyilatkozta Dorinel Munteanu, aki azt is hozzátette, hogy az utolsó két fordulóban bármi lehetséges, szerinte a Concordia Chiajna, a Bukaresti Dinamo, az FK Csíkszereda és a Brassói FC is harcol még a legjobb hat közé jutásért, minden csapatnak megvannak még az esélyei a felsőházba jutáshoz.
| 2023. 03. 03. 17:00 | Galaci Oțelul Oțelul | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-0 |
| 2023. 03. 04. 11:00 | Brassói FC Brassói FC | Konstancai Unirea Konstancai Unirea | 5-2 |
| 2023. 03. 04. 11:00 | Progresul Spartac Progresul | Újszentesi SK Újszentesi SK | 0-0 |
| 2023. 03. 04. 11:00 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | CSM Slatina Slatina | 0-1 |
| 2023. 03. 04. 11:00 | Dési Unirea Dés | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 1-1 |
| 2023. 03. 04. 11:00 | Concordia Chiajna Concordia | Temesvári Ripensia Ripensia | 2-1 |
| 2023. 03. 04. 12:00 | Sellenberki SK Sellenberk | Bukaresti Dinamo Dinamo | 1-2 |
| 2023. 03. 04. 14:30 | Temesvári Poli ASU Poli | Jászvásári Poli Jászvásár | 1-3 |
| 2023. 03. 05. 11:00 | Bukaresti Steaua Steaua | Nagybányai Minaur Minaur | 3-0 |
| 2023. 03. 07. 19:00 | Gloria Buzău Gloria | Unirea Slobozia Slobozia | 3-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Steaua Steaua | 18 | 11 | 4 | 3 | 35-18 | 37 |
2 | Jászvásári Poli Jászvásár | 18 | 11 | 4 | 3 | 27-13 | 37 |
3 | Galaci Oțelul Oțelul | 18 | 10 | 5 | 3 | 20-11 | 35 |
4 | Dési Unirea Dés | 18 | 8 | 7 | 3 | 29-24 | 31 |
5 | Unirea Slobozia Slobozia | 18 | 8 | 6 | 4 | 28-15 | 30 |
6 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 18 | 9 | 3 | 6 | 26-17 | 30 |
7 | Gloria Buzău Gloria | 18 | 8 | 6 | 4 | 26-20 | 30 |
8 | Concordia Chiajna Concordia | 18 | 9 | 2 | 7 | 21-15 | 29 |
9 | Brassói FC Brassói FC | 18 | 7 | 6 | 5 | 24-18 | 27 |
10 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 18 | 7 | 5 | 6 | 24-16 | 26 |
11 | CSM Slatina Slatina | 18 | 6 | 8 | 4 | 17-10 | 26 |
12 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 18 | 7 | 2 | 9 | 23-33 | 23 |
13 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 18 | 7 | 1 | 10 | 20-27 | 22 |
14 | Sellenberki SK Sellenberk | 18 | 5 | 6 | 7 | 16-22 | 21 |
15 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 18 | 5 | 3 | 10 | 16-21 | 18 |
16 | Progresul Spartac Progresul | 18 | 3 | 8 | 7 | 16-25 | 17 |
17 | Temesvári Ripensia Ripensia | 18 | 4 | 4 | 10 | 16-21 | 16 |
18 | Nagybányai Minaur Minaur | 18 | 3 | 6 | 9 | 17-28 | 15 |
19 | Temesvári Poli ASU Poli | 18 | 2 | 6 | 10 | 12-28 | 12 |
20 | Konstancai Unirea Konstancai Unirea | 18 | 4 | 0 | 14 | 15-46 | 12 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!