Gálhidi György legénysége jól kezdett, az első húsz percet uralta, majd a hazaiak is belejöttek a játékba. Az első játékrész gól nélküli döntetlennel ért véget.
Szünet után mindkét oldalon több cserét végrehajtottak az edzők, és megszületett az első gól is. Az 51. percben Péter Mózes szolgálta ki nagyszerűen Kicsi Zoltánt, aki betört a tizenhatosba, és nagyjából 13 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.
A hazaiak hamar válaszoltak, az 57. percben egy pontrúgást követően Claudiu Gâlea rosszul ért bele a labdába, ami így az SZFC kapujába került. A folytatásban mindkét kapu előtt adódott még lehetőség, több gól viszont nem esett.
Az udvarhelyi együttes szombaton 10.30-kor a sétatéri stadionban a Pest megyei Zsámbékkal játssza következő felkészülési mérkőzését.
Labdarúgás, barátságos mérkőzés:
Szászrégeni Jövő–Székelyudvarhelyi FC 1–1 (0–0),
gólszerzők Claudiu Gâlea (57., öngól), illetve Kicsi Zoltán (51.).
SZFC: Sebestyén Attila – Csíki Dénes, Claudiu Gâlea, Urbán Dávid, Szabó Géza, Modra Lehel, Tankó Előd, Ribarics Roland, Csifó István, Czimbalmos Zalán, Balázsi Attila. Játszott még: Nagy Norbert, Szőlősi Márton, Györgydeák Apor, Schram Péter, Pál Sándor, Kicsi Zoltán, Péter Mózes, Simó Dávid.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
A Gyergyói Hoki Klub U20-asai első szlovákiai idényükben nemcsak helytállnak, hanem betörtek a második vonal élmezőnyébe. A legnagyobb nyereség azonban nem a tabellán elfoglalt hely, hanem az a fejlődési közeg, amit ez a pontvadászat jelent.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!