A fiatalon elhunyt Burus Csaba testnevelő tanár és labdarúgó szakedző 2000-ben klubot alapított, majd több száz gyerekből kölyökcsapatot válogatott össze, akiket Gál Ervinnel közösen több éven át rendszeresen edzettek és versenyeztettek.
Az újabb minőségi lépésre a 2010-es évek elejéig kellett várni. Az egyik őszi napon Szondy Zoltán volt újságíró kollégám arról beszélt a Csíki Hírlap Petőfi utcai szerkesztőségben, hogy labdarúgó-akadémia létesül Székelyföldön.
Megírtam, de bevallom, kevés esélyt láttam akkor arra, hogy ez az álom valóra váljon.
Azóta széles körű összefogásnak köszönhetően megalakult a Székelyföld Labdarúgó Akadémia, a képzést magas szintre tették, alközpontok, pályák létesültek, a Dusinszki Zoltán szakmai igazgató köré csoportosuló edzők végezték a dolgukat, és az eredmények nem maradtak el.
Többször hallottam a Csíkban nagy hagyományokkal rendelkező jégkorongban tevékenykedő szakemberektől, hogy a foci a hoki kárára megy, elszippantja a tehetségeket.
Lehet, hogy van némi igazuk, de szerintem tévedés lenne a szakmájukat hivatásként végző labdarúgóedzőknek felróni ezt.
Idén nyáron a Székelyföld Labdarúgó Akadémián neveltek közül két korosztály is országos döntőbe jutott. Az U16-osok Buzăuban ezüstérmesek lettek, az U19-esek pedig Mogoșoaian megnyerték a korosztályos bajnokságot. Pinti Attila fotós kollégámmal korán kelve, több száz kilométert autózva, asztalsarkakra helyezett laptopról tudósítva, fényképeket feldolgozva mindkét eseményről a helyszínről tudósítottuk olvasóinkat.
Az eddigi székelyföldi labdarúgó utánpótlásképzés csúcsát azzal érte el az akadémia, hogy FK Csíkszereda képviselheti Romániát az UEFA Ifjúsági Ligában. Követtem az UEFA honlapján a sorsolást, és szorongva vártam, hogy mire lesznek képesek a futballvilág élvonalába tartozó franciákkal szemben.
Az események egy héttel a csíkszeredai mérkőzés előtt gyorsultak fel. A Cseke Szilárd köré csoportosult helyi szervezőbizottság éjt nappá téve dolgozott, Demény Norbert vezetőedző Tiberiu Lung kollégájával elutaztak ellenfélnézőbe Angersbe,
majd próbálták a fiúkat itthon meggyőzni arról, hogy néha Dávid is győzhet Góliát ellen.
Csíkszentdomokoson, a Buzánszky Jenő Sportközpont kiváló gyepszőnyegű pályáján tartotta utolsó edzéseit az FK ificsapata. Látszott, érződött, hogy profi módon készülnek, tudatában voltak a feladat nehézségének, azzal, hogy a francia foci egy sokkal magasabb szint.
Az FK Csíkszereda komoly szervezői munkájából a néző csak a végterméket látta.
Rengeteg szervezési problémát kellett megoldaniuk, és ebbe a koronavírus-helyzet is bekavart. De sikerült. Mindennek meg volt a helye és a forgatókönyve, kijelölték mindenkinek az útvonalát, online és készpénzzel is lehetett belépőt vásárolni. A sajtót levélben értesítettek, hogy időben kell akkreditálást kérniük az újságíróknak és a fotósoknak, mert ezek száma korlátozott. Nem is kapott mindenki, aki kért.
A mérkőzés előtt két és fél órával vehettük át a nyakba akasztós akkreditációs kártyát és a fotós mellényt, az egyedüli kis bosszantó ok a stadion bejáratánál kialakult tumultus volt, de az új lelátó, az építkezés befejezésével valószínűleg az is megoldódik.
Mindenkinek kijelölt helye volt a lelátón, a padlón színekkel volt kifestve, hogy ki hová és merre mehet. A sajtó számára elkülönített széksornál a csapatok névsoráról fénymásolt példány várt. Köszönjük!
Nagyon sok fiatal, gyermek és szülő volt a látón, ez egy kiváló alkalom volt a sport, a testmozgás, a labdarúgás népszerűsítésére.
Nem zavart senkit a több nyelvű szurkolás, a magyar, a román és a francia mellett arab nyelven is buzdították a pályán lévő játékosokat. Az FK Csíkszereda marosvásárhelyi születésű tehetsége, Omar El Sawy magyarul és románul, de arabul is kiválóan beszél, édesapja arabul szurkolt neki, öccse és vásárhelyi édesanyja is jelen volt a lelátón.
Külön színfoltja volt a csíki BL-találkozónak a mérkőzés utáni himnuszéneklés.
A székely himnuszt az FK játékosai és a stáb összeölelkezve, a lelátó előtt vigyázva állba énekelték együtt a szurkolókkal. Ez, érdekes módon a vendégeknek is felkeltette a figyelmét, ők is tisztelettudóan hallgatták végig, majd megtapsolták a történteket.
Jó hangulatú sajtótájékoztató zárta az FK Csíkszereda–Angeres SCO párharc első felvonását, amelyen Abdelaziz Bouhazama és Demény Norbert szakvezető is a helyzet magaslatán volt, szakmailag jól felkészült edzőkről tettek tanúbizonyságot.
Hazafele, az Erőss Zsolt Aréna mellett szülők várták a főszereplőket, többek között Casiadi-Bakó és Barabás szüleit fedeztem fel távozáskor.
Az FK Csíkszereda csúcsra ért romániai szinten az ifjúsági labdarúgás terén, első erdélyi csapatként indulhatott az UEFA Ifjúsági Ligában.
A sportban aranymondás, hogy nehéz feljutni a csúcsra, de még ennél is nehezebb ott maradni. Azt kívánom a székely csapatnak és a szakmai stábnak, hogy ezt a szintet tartani tudják.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!