Az 54 éves román szakember mindössze egy negyvenöt másodperces villáminterjút adott, amelyben két kérdésre felelt.
„Egyik játékosuk sem lepett meg, tisztában voltunk vele már előre, hogy nehéz meccs lesz. Nem véletlenül ők az örmény bajnokok, jó játékosaik vannak és ez ma is bebizonyosodott. Ami a mérkőzést illeti nagyon sok lehetőségünk volt, gólt kellett volna szereznünk. Viszont ez a 0–0 semmiképp sem igazságos eredmény, de ez a futball, bármi lehetséges” – nyilatkozta csalódottan a Kolozsvári CFR vezetőedzője.
Valóban rengeteg helyzetet kidolgoztak a kincses városiak, azonban a kapu előtt egyszer sem voltak kellően pontosak.
Az összecsapás után megszólalt a kolozsváriak elnöke is, Cristian Balaj.
– elemezte a látottakat az 50 éves klubelnök.
Azt is hozzátette, hogy egészen biztos benne, hogy a második mérkőzésen sokkal komolyabban veszik a befejezésre való koncentrációt, valamint összességében is pontosabb futballt kell játszaniuk.
Az örmények elleni visszavágót július 13-án rendezik, azonban azt megelőzően még egy nagyon fontos meccset játszik a Kolozsvári CFR, július 9-én a Sepsi OSK ellenfele lesz a Román Szuperkupában.
Zord időjárás közepette lépett pályára a Sepsi OSK szombaton a Bukaresti Dinamo SK vendégeként a labdarúgó 2. Liga 18. fordulójában. A hóvihar sem állította meg a háromszékieket, a mindent eldöntő gólt pedig az utolsó pillanatban szerezték meg.
A pálya egészét hó borítja, a látási viszonyok sem a legjobbak a szombat déli összecsapáson a labdarúgó 2. Ligában.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!