Már a negyedik percben próbára tették a hazaiak kapusát, Mistrati próbálkozott egy lövéssel a tizenhatosról, de Yurchenko szögletre tudta tolni a játékszert. Negyedóra elteltével ismét a 36 éves örmény kapus kellett bravúrt bemutasson, ezúttal Roger vette a célba a kaput, de ismét sarokrúgás lett a vége.
A szünetig hátralévő időben további három gólhelyzetet dolgozott ki a Kolozsvári CFR, azonban gólra váltani egyet sem tudtak, így 0–0-s eredménnyel vonultak szünetre a felek.
A fordulást követően éledezni kezdtek az örmények is, az 58. minutumban egy távoli lövést kellett hárítson Bălgrădean. A második játékrészben az első és legkomolyabb CFR lehetőségre a 73. percig kellett várni, egy beadást követően Debeljuh ollózó mozdulattal a keresztlécet találta el.
A hajrában továbbra is rohamoztak a kolozsváriak, azonban nem sikerült betalálniuk, így 0–0-val ért véget az első összecsapás. A visszavágót 13-án rendezik Kolozsváron.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!