„Számomra nagyon nehéz megérteni, hogy mi is történt a meccsen. A srácok szívvel-lélekkel küzdöttek, próbálkoztak. Szerintem jobban játszottunk, mint az örmények, több lehetőségünk is volt. Még egy kihagyott büntető is belefért nekik, hihetetlen. Feldúlt és szomorú vagyok, nagyon nehéz szavakat találni. Ez a kieséses hatalmas csalódás számomra” – kezdte az értékelést a mérkőzés után a kincses városiak edzője, Dan Petrescu.
Az 54 éves szakember úgy gondolja, hogy nem véletlenül nem nyert még egyetlen büntetőpárbajt sem.
– folytatta.
Hozzátette, hogy nem ő kérte a játékosait, hogy védekezzenek a második félidőben, az örmény csapat nyomására kellett így tenniük. A kiábrándító eredmény és a szurkolók skandálása ellenére nem szeretne felállni a kispadról, folytatná a munkát a CFR-nél. „A lefújást követően több szurkoló is azt skandálta, hogy távozzak az együttestől. Mindenki azt csinál és mond amit szeretne. Folytatjuk az elkezdett munkát, most a bajnokság rajtjára kell koncentrálnunk” – jelentette ki Dan Petrescu.
Óriási meglepetésre kiesett a Kolozsvári CFR a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében, így a Konferencia Ligában folytatják az európai kupamenetelésüket. A bajnokság számukra szombaton kezdődik: 21 óra 30 perctől a Bukaresti Rapiddal játszanak.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Június 26-tól négycsapatos felkészülési tornán vesz részt Dunaszerdahelyen az FK Csíkszereda, ahol a DAC, a Topolya és a magyar bajnok Győri ETO FC is ellenfél lesz. A csapat két nyári edzőtábort tervez, a keretben is jelentős változások körvonalazódnak.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!