Hirdetés

Csúnyán elszúrta az elejét, képtelen volt javítani az FK Csíkszereda (videóval)

A játék képe alapján akár nagyobb arányban is veszíthetett volna az FK Csíkszereda
Fotó: Sorin Pana/SPORT PICTURES

Hatalmas kapushibát és egy bombagólt követően gyorsan hátrányba került az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A folytatásban sem talált magára Ilyés Róbert csapata, a házigazda a szünet után a harmadik találatával könnyedén húzta be a győzelmet.

Győztes csapaton ne változtass alapon a csíkszeredai szakmai stáb ugyanazt a kezdőt küldte pályára hétfőn késő délután a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 23. fordulójában, amelynek sikerült begyűjtenie a három pontot az idei első bajnoki mérkőzésén, hazai pályán az FC Botoșani ellen.

Hirdetés

Borzasztóan indult a találkozó az FK számára, az 5. percben Pap hatalmasat hibázott, kirúgásnál az ellenfélbe lőtte a labdát, amit Patrick Fernandes megszerzett és a hálóba gurított.

A gól megzavarta a vendégeket, az Oțelul hamar nagy helyzetet hagyott ki, Pap ezúttal mentett, de kevéssel ezután már tehetetlen volt, a portugál Nuno Pedro nagyjából 30 méterről hatalmas bombagólt lőtt, ezzel a csíkiak már az elején kétgólos hátrányba kerültek.

A folytatásban is veszélyesen játszott a házigazda, amely egyértelműen uralta a játékot és újabb lehetőségeket alakított ki, a befejezések azonban nem voltak eléggé pontosak. Az első félóra végén a kapufa mentette meg a védekezni kényszerülő székelyföldieket, akiknek nagy szerencséjük volt, a galaciak egymás után kétszer is a lécet találták el.

Az Oțelul nagy fölényét jól jelzi, hogy az első félidőben 21–3 volt a kapura lövési arány a két csapat között.

Közvetlenül a szünet előtt a semmiből mégis szépíthetett volna az FK Csíkszereda, Ceara hozta remek helyzetbe Bödőt, de a lövése elszállt a kapu fölött.

Térfélcsere után is a hazaiak irányítottak, de már nem erőltették a játékot, az 57. percben mégis növelhették volna az előnyüket, Nuno Pedro fejese elkerülte a kaput.

Nem sokkal később könnyelműen megítélt büntetőhöz jutott az Oțelul,

a játékvezető úgy ítélte meg, hogy a kapujából kijövő Pap szabálytalankodott Paul Iacobbal szemben. Nuno Pedro állt a labda mögé és ezúttal a hálóba talált, ezzel háromgólosra növelte a különbséget.

Hármas cserével próbálta felfrissíteni csapatát Ilyés Róbert, de nem tudtak komoly problémát okozni a hazai védelemnek, Pászka távoli próbálkozása célt tévesztett.

A 81. percben hirtelen félbeszakadt a találkozó, miután a stadion sötétbe borult.

Kapcsolódó

A játékvezető és a két csapat öt percig a pályán maradtak, remélve, hogy a szervezőknek sikerül gyors megoldást találni a problémára. A körülmények azonban nem javultak, így Sorin Vădana az öltözőbe küldte a játékosokat. A kényszerszünet hátterében a Galacot érintő áramkimaradás állt, amely után generátorral sikerült helyreállítani a világító berendezést, és félóra után folytatódhatott a mérkőzés.

A hátralévő időben a becsületgólra törekedett a csíkszeredai csapat, Jebari és a nemrég igazolt brazil Gustavo előtt is remek lehetőség adódott, de nem tudtak betalálni.

Videó: Prima Sport

Az FK Csíkszereda 3–0-ra kapott ki, de a játék képe alapján akár nagyobb arányban is veszíthetett volna. A székelyföldi együttes így nem tudott előre lépni a tabellán, és a következő fordulóban újabb kiszállás vár rá, vasárnap 20 órától az FCSB vendége lesz.

Labdarúgás, Szuperliga, alapszakasz, 23. forduló:
Galaci Oțelul–FK Csíkszereda 3–0 (2–0).
Gólszerzők: Fernandes (5.), Nuno Pedro (9., 69., büntetőből).
Oțelul: Dur Bozoancă – Paulo, Iacob, Zivulic, Zhelev – A. Ciobanu (Paz, 60.), Lameira, Nuno Pedro (Kazu, 75.) – Andrezinho (Neicu, 90.), Fernandes (Debeljuh, 75.), Bană (Bordun, 75.). Vezetőedző: Bálint László.
FK: Pap – Bloj, Kabashi, Csürös, Pászka – Végh, Ceara (Jebari, 69.), Veres, Bödő (Bota, 78.), Szalay (Gustavo, 69.) – Eppel (Nagy, 69.). Vezetőedző: Ilyés Róbert.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 23. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Universitatea Craiova U Craiova
23
13
7
3
43-20
46
2
Bukaresti Rapid Rapid
23
13
6
4
37-21
45
3
Bukaresti Dinamo Dinamo
23
12
8
3
35-19
44
4
FC Argeș Pitești FC Argeș
23
12
4
7
30-21
40
5
FC Botoșani Botoșani
23
10
8
5
30-18
38
6
Galaci Oțelul Oțelul
23
10
6
7
35-19
36
7
Kolozsvári U Kolozsvári U
23
10
6
7
27-20
36
8
Aradi UTA UTA
23
9
8
6
30-32
35
9
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
23
8
8
7
34-34
32
10
Konstancai Farul Farul
23
8
7
8
28-26
31
11
FCSB FCSB
23
8
7
8
32-31
31
12
Unirea Slobozia Slobozia
23
6
3
14
22-35
21
13
Petrolul Ploiești Petrolul
23
4
8
11
16-25
20
14
FK Csíkszereda FK Csíkszereda
23
4
7
12
22-51
19
15
FC Hermannstadt Hermannstadt
23
2
8
13
19-38
14
16
Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus
23
2
5
16
19-49
11
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Szorul a hurok: a riválisok könyörtelenül megbüntették a Sepsi OSK botlását (videóval)

Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.

Megnyerte az alapszakaszt a Csíkszentsimon, kiharcolta a felsőházat a Szentegyháza

A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.

Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez a Craiova

Fontos három pontot szerzett idegenben a Universitatea Craiova, amely 1–0-ra legyőzte az FC Argeș együttesét a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában.

Döntetlen a kiesési rangadón, az élvonaltól búcsúzó Metaloglobus magával ránthatja a Sloboziát is

A labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában hétfőn délután 1–1-es döntetlent játszott egymással a Bukaresti Metaloglobus és az Unirea Slobozia. A fővárosiak ezzel matematikailag is búcsúztak az élvonaltól, míg ellenfelük továbbra is kieső helyen áll.

Egyetlen büntető döntött a kolozsvári rangadón, botlott az éllovas

Szoros csatát hozott a kolozsvári derbi, amelyet a CFR egy büntetőből szerzett góllal nyert meg. A sikerrel felzárkózott az élmezőnyhöz, miközben az éllovas helyzete is meginghat a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Ilyés Róbert bátrabb játékot várt volna csapatától

Egy pontot szerzett a nagyszebeni kiszállásán az FK Csíkszereda, ami akár még sokat is érhet a végelszámolásnál. Ilyés Róbert vezetőedző az eredménnyel elégedett, a mutatott játékkal viszont már kevésbé.

Spekulatív hangnem az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK kapcsán

Nehéz időszakon van túl az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK – legalábbis, ha a román sportmédiában megjelent cikkeket nézzük. Több portál is foglalkozott a magyarországi választások rájuk vonatkozó következményeivel. Mi tisztáztunk sok kérdést.

A májálisozást az FK Csíkszereda–FCSB meccsel lehet lezárni

Elkészítettek a labdarúgó Szuperliga 7. fordulójának menetrendjét. Ez május 1-jén kezdődik, rögtön az alsóházi FK Csíkszereda–FCSB összecsapással.

Kissé fellélegezhet a nagyszebeni csapat a csíkiak elleni meccs előtt

Komoly anyagi gondokkal küszködik az FC Hermannstadt, a játékosoknak több havi fizetéssel tartoznak, ketten emiatt távoztak a csapattól. A vezetőség viszont gyorsan lépett, így kissé lenyugodtak a kedélyek az FK Csíkszereda elleni kiesési rangadó előtt.

Olcsó lett a rasszizmus: vékony büntetést kaptak cigányozásért

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága meglehetősen enyhe szankciót szabott ki a vasárnap esti Universitatea Craiova–Rapid közti, 1–0-ban végződött találkozón kihelyezett rasszista transzparensek miatt.

Újabb lépést tehet az FK Csíkszereda a bennmaradás felé

Folytatódik a bennmaradásért folytatott harc: az FK Csíkszereda pénteken Nagyszebenben lép pályára a Szuperliga alsóházi rájátszásában, ahol egy győzelem hatalmas lépést jelentene az élvonalbeli tagság megőrzése felé.

Másfél hónap után lelépett az FCSB edzője

Nagyon rövid ideig tartott Mirel Rădoi mandátuma az FCSB élén, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában érdekelt bajnoki címvédő ismét vezetőedző nélkül maradt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!