HIRDETÉS

Csíki siker a székely El Clásicón

Fotó: Pál Árpád

2017. május 06., 21:39

Hargita megyei rangadót rendeztek a labdarúgó 3. Liga 26. fordulójában Székelyudvarhelyen. Szombaton délután a vendég FK Csíkszereda végig uralta a mérkőzést, és megérdemelten győzte le 4–1-re házigazdáját.

2017. május 06., 21:39

Kellemes időben csapott össze a két együttes, a vendégeknek közel ötven szurkolója a helyszínről nézte végig a mérkőzést, így több mint négyszázan ültek a sétatéri stadion lelátóin.

Az elején főleg a csíkiaknál volt a labda, a házigazda beszorult, nem tudta enyhíteni a nyomást, ami a nyolcadik percben góllá érett: Györgyi Arthur adta be jobbszélről a labdát, középen

HIRDETÉS

érkezett Tamás Nándor, és kapásból lőtt, a labda a bal kapufát érintve kötött ki a hálóban.

A vezetés megszerzése után visszavett a nyomásból az FK, az SZFC többször is eljutott a csíki tizenhatos elé, ám komolyabb helyzetet nem tudott kialakítani. Szünetig főleg a középpályán zajlott a küzdelem, egyik kapu sem forgott veszélyben.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Térfélcserét követően hamar növelte előnyét a vendégcsapat, Lukács Zsombor ugratta ki Györgyit, aki lesen volt, így tovább engedte a labdát Bajkó Barnának, aki a labdaátvételt követően elfektette a kapust, majd a hálóba lőtt.

Bálint Rajmond révén nagyon közel állt a szépítéshez az SZFC,

ám a középpályás által nagyjából 30 méterről eleresztett löket a bal kapufáról kifelé pattant.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Jött a csíki válasz, a védők közül kiugró Bajkó vezethette egyedül a kapusra a labdát, és ezúttal sem hibázott. A gól megfogta a több csapattagját eltiltás miatt nélkülöző házigazdát (Silion, Pál és Györgydeák sem játszhatott), a csapat játékát a cserék sem tudták feljavítani.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

A folytatásban szinte eseménytelenül zajlott a mérkőzés, a 79. percben Czimbalmos tört be a csíki tizenhatosba, Csonka buktatta,

a jogos büntetőt pedig Bogdan Panait értékesítette.

A 4–1-es végeredmény a hajrában alakult ki, a védők közül Tamás Nándor ismét jól ugrott ki,

első lövése még kipattant a kapufáról, ám az ismétlést már nem rontotta el.

Az FK Csíkszereda megérdemelten nyerte meg a székely rangadót, a sikernek köszönhetően pedig ismét átvette a vezetést az 1-es szériában, hiszen a korábbi éllovas Szászhermány 1–0-ra kikapott az Avântul Valea Mărului otthonában.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Mestermérleg

Vágó Attila, SZFC. „Nagyon sajnálom, hogy kikaptunk. A játék képe alapján a szorosabb eredmény lett volna az igazságos. Sok egyéni hibát elkövettünk, ezt pedig a jobb FK Csíkszereda könyörtelenül kihasználta.”

Lengyel Roland, FK. „Egész mérkőzésen nagyon jól játszottunk. Korán megszereztük a vezetést, Tamás Nándor gólja gyönyörű volt, ez pedig megadta a ritmusunkat. A győzelemnek köszönhetően átvettük a vezetést a bajnokságban. Most egy kicsit fellélegezhetünk, hiszen saját kezünkben a sorsunk. Négy mérkőzésünk van hátra, és a csapatot képesnek tartom arra, hogy mind megnyerjük.”

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Hétközi forduló következik, az FK Csíkszereda kedden 18 órakor az Olimpia Râmnicu Sărat vendége lesz, míg a Székelyudvarhelyi FC szerdán ugyancsak 18 órakor Szászhermány otthonában lép pályára.

Labdarúgó 3. Liga, 1-es széria, 26. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–FK Csíkszereda 1–4 (0–1),
gólszerzők: Bogdan Panait (79., büntetőből), illetve Tamás Nándor (8., 86.), Bajkó Barna (51., 56.).
SZFC: Sebestyén – Panait, Csíki (Kis, 75.), Péter, Mátyás (Ladó, 82.), Demény, Bálint, Czimbalmos, Kicsi (Szőllősi, 59.), Antal (Balázs, 64.), Bagoly.
FK: Horváth – Majzik, Csonka, Lőrincz (Székely, 72.), Szabó (Csiszér, 74.), Jebari (Tankó, 64.), Țepeș, Lukács, Tamás, Györgyi, Bajkó (Ilyés, 59.).

További eredmények:
Bákói Aerostar–Bákói SC 2–0 (0–0),
Sporting Liești–Románvásári VSK 2–1 (0–1),
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Atletico Vaslui 5–0 (3–0),
Sportul Chiscani–Știința Miroslava 2–6 (1–2),
Galaci Metalosport–CSM Pașcani 2–2 (1–1),
Avântul Valea Mărului–Szászhermányi FC 1–0 (1–0),
az Olimpia Râmnicu Sărat szabadnapos volt.

Ranglista:
1. Csíkszereda 56 pont (24)
2. Szászhermány 55 pont (24 meccs)
3. Miroslava 54 (24)
4. Aerostar 41 (24)
5. Liești 37 (25)
6. Románvásár 33 (24)
7. Valea Mărului 33 (24)
8. Râmnicu Sărat 32 (24)
9. Barcarozsnyó 32 (25)
10. Vaslui 29 (22)
11. Metalosport 26 (24)
12. Székelyudvarhely 22 (24)
13. Pașcani 22 (24)
14. Chiscani 13 (25)
15. Bákói SC –20 (23)
* 46 pont levonásával büntetve.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Krónika

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Az Olimpia még keresi az első pontját, a Corvinul a 2. Liga élére állt

Vezetett a sereghajtó Szatmárnémeti VSK Olimpia a labdarúgó 2. Liga hatodik fordulójának zárómeccsén a feljutásért hajtó Vajdahunyadi Corvinul ellen.

A Kolozsvári CFR újabb botlása az FK-t az utolsó helyre tolta (videóval)

Két meglepő eredményt hozott a labdarúgó Szuperliga 9. fordulójának szombati játéknapja, az Aradi UTA ismét háromgólos hátrányból állt talpra, míg a Kolozsvári CFR nem tudta legyőzni a sereghajtó Bukaresti Metaloglobust.

A KSE ragaszkodik a 3–1-es végeredményhez

Folytatódik a Kézdivásárhelyi SE remek szezon eleji sorozata, a céhes városiak zsinórban szerzett harmadik győzelmükkel vezetik a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportját. Tovább várat magára viszont a Sepsi OSK II. első győzelme az idei kiírásban.

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

Két élcsapat is botlott a 2. Ligában

Értékes pontokat veszített idegenben a Chindia Târgoviște és a Resicabányai CSM a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójának szombati játéknapján.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

Pozitív energiával és győzelmi vággyal tér vissza a Sepsi OSK

A válogatott szünet után idegenben, az Újszentesi SK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek lendületben vannak, míg ellenfelük pocsék formában várja a 2. Liga 6. fordulóját.

Bálint László: úgy vélem, minden adott, hogy edzőként trófeákért harcoljak

A brassói származású Bálint László György figyelemre méltó játékoskarrier után sem távolodott el a labdarúgástól. A 46 éves szakember egy évtized után juttatta élvonalba Arad csapatát, jelenleg a Galaci Oțelul vezetőedzője. Interjú.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!