Hirdetés

Csekefalva a hétvége nyertese az Udvarhely körzetiben

Kiváló időben rendezték a hétvégén a meccseket, Farcád hazai pályán legyőzte Máréfalvát
Fotó: László Ildikó

2025. május 06., 17:08

Újabb játéknapot tudott le az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mezőnye. Az 5. Ligában Varság játék nélkül csökkentette hátrányát Lövétével szemben, a 6. Ligában Szentlélek is besegített, hogy Csekefalva feljött a második helyre.

2025. május 06., 17:08

Lövéte szabadnapos volt, előnye az élen három pontra csökkent, miután Székelyvarság játék nélkül jutott hozzá a győzelemhez: Felsőboldogfalva nem jelent meg a mérkőzésen. Egy nappal korábban jelezték, hogy gondokkal küzdenek, nem gyűltek össze, így nem tudnak részt venni a mérkőzésen, a három pont pedig a varságiaké lett.

Hirdetés

Parajd nagyon fontos győzelmet aratott Oklándon, a 2–0-s sikerrel tartja a lépést az élmezőnnyel, egyben megerősítette negyedik helyét a táblázaton.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A 6. Ligában több rangadót is rendeztek, az egyik csak papíron volt az, hiszen az éllovas Szentlélek 9–1-re nyert a mögötte hármas holtverseny egyik tagja, Homoródszentpál vendégeként.

A másik derbin az egyaránt 35 pontos Csekefalva a Korondi Ifjúságot fogadta. A csekefalviak közösségi oldalán megjelent beszámoló szerint az első félidő rengeteg mezőnymunkát, kiélezett párharcokat és helyzeteket is hozott, de a védelmek remekül végezték a dolgukat.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A gólcsend a második félidő elején tört meg, amikor Kiss Norbert „a kígyótérről elengedett lövése csodálatosan talált utat vendégeink védői közt” a kapuba. Ezután nem sokkal a hazaiak ismét betaláltak, ám a gólt lesállás előzte meg, amit így érvénytelenítették. Túloldalt rögtön jött a válasz, egy kavarodást követően a vendégek egyenlítettek.

A folytatásban is egyértelmű volt, hogy mindkét együttes győztesen akarja elhagyni a játékteret, a győztes gólt végül a házigazda szerezte meg, Orbán Roland büntetőből volt eredményes. A győzelemmel Csekefalva feljutó helyre került a 6. Ligában.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Labdarúgó 5. Liga, udvarhelyszéki csoport, 19. forduló

Homoródalmás–Farkaslaka 3–0 (1–0),
gólszerzők Balog Zsolt (33.), Kolozsi László (48.), Bogdán Zsolt (71.);

Farcád–Máréfalva 3–1 (3–0),
gólszerzők Sándor Mátyás (5.), Vécsi Tamás (34.), Vass Dávid (41.), illetve Süketes Csaba (61.);

Betfalva–Malomfalva 1–0 (0–0),
gólszerző Csergő Szilárd (69.);

Oklánd–Parajd 0–2 (0–0),
gólszerzők Ungvári Bence (53.), László Csaba (85.),
kiállítva Csíki Miklós (Oklánd, 90+1.);

Nagygalambfalva–Szentábrahám 2–4 (1–4),
gólszerzők Feleki Ernő (40.), Székely Imre (72.), illetve Boda Krisztián (2.), Murvai István (31., 36.), Szőcs Attila (42.);

Székelyvarság–Felsőboldogfalva 3–0 – játék nélkül, bejelentett meg nem jelenés.

5. Liga, Udvarhely körzeti csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Lövéte Lövéte
17
13
2
2
52-18
41
2
Varság Varság
18
12
2
4
59-23
38
3
Homoródalmási Homoród Homoródalmás
18
12
0
6
60-33
36
4
Parajdi SK Parajdi SK
18
10
3
5
49-26
33
5
Szentábrahám Szentábrahám
18
9
2
7
42-39
29
6
Malomfalva Malomfalva
17
9
2
6
36-35
29
7
Betfalva Betfalva
18
8
3
7
42-30
27
8
Oklánd Oklánd
17
8
1
8
33-27
25
9
Farcád Farcád
17
8
0
9
32-46
24
10
Máréfalva Máréfalva
18
5
3
10
28-47
18
11
Farkaslaki SE Farkaslaka
17
4
3
10
27-38
15
12
Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva
18
2
2
14
19-72
8
13
Nagygalambfalva Galambfalva
17
1
3
13
23-68
6

6. Liga, 19. forduló
Homoródszentpál–Szentlélek 1–9 (0–4),
gólszerzők Vass László (68.), illetve Miklós Levente (20., 50., 70.), Balog Arnold (30.), Fancsali Márk (36., 61., 90+3.), Györgydeák Csaba (38., 48.);

Zetelaka II.–Bogárfalva 5–0 (1–0),
gólszerzők Simma Emil (41.), Simma Csanád (65., 85.), Ilyés Richárd (75.), Sánduly Zsolt (78.);

Csekefalva–Korondi Ifjúság 2–1 (0–0),
gólszerzők Kiss Norbert Tihamér (52.), Zsidó Orbán Roland (66.), illetve Balázs Lóránt (53.);

Homoródszentpéter–Kobátfalva 0–3 (0–1),
gólszerzők Varga Róbert (42.), Pap Ferenc (85., 90+3.);

Gagy–Alsósófalva 0–3 (0–1),
gólszerzők Farkas Levente (44., 61.), Cseke Lóránt (86.);

Kápolnás–Bögöz 5–2 (2–2),
gólszerzők Both Lajos (25.), Benedek Csongor (28.), Both Lajos (55., 79.), Benedek László (89.), illetve Gál Zsolt (24.), Tófalvi Lajos (29.);

Etéd–Siménfalva 1–1 (0–1),
gólszerzők Benedek Zsolt Levente (88.), illetve Kiss Albert (33.).

6. Liga, Udvarhely körzeti csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Szentlélek Szentlélek
19
17
0
2
100-28
51
2
Csekefalva Csekefalva
19
12
2
5
50-31
38
3
Homoródszentpál Homoródszentpál
19
11
2
6
54-41
35
4
Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság
19
11
2
6
48-37
35
5
Kobátfalva Kobátfalva
19
10
2
7
41-32
32
6
Alsósófalva Alsósófalva
19
10
2
7
40-39
32
7
Kápolnás Kápolnás
19
10
1
8
50-40
31
8
Gagy Gagy
19
9
3
7
41-37
30
9
Zetelaka II. Zeteleka
19
7
4
8
35-29
25
10
Siménfalva Siménfalva
19
7
3
9
35-45
24
11
Bögöz Bögöz
19
5
3
11
29-50
18
12
Etéd Etéd
19
3
6
10
28-55
15
13
Homoródszentpéter Szentpéter
19
3
1
15
26-74
10
14
Bogárfalva Bogárfalva
19
2
1
16
19-58
7
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Túl kicsi a stadionja, már nem játszhat élvonalbeli meccseket benne az FK Csíkszereda

Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében

2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Mindent meccset lejátszottak az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Az 5. Liga már hetekkel ezelőtt véget ért, ezúttal a 6. Ligában rendezték az utolsó játéknapot ebben az idényben az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban.

Zetelaka fiókcsapata nyerte az Udvarhely körzeti 6. Ligáját

Egy fordulóval az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájának vége előtt a Zetelaka II. hazai környezetben megverte a második helyezett Alsósófalvát, így előnyük behozhatatlan lett.

A Szépvíz nem hibázott, megnyerte a Csík körzeti bajnokságot (videóval)

Hazai sikerrel biztosította be bajnoki címét a Szépvízi MÜ a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában. A Gyimesbükki SE a Fiság legyőzésével megszerezte a bronzérmet.

A Csíkszentsimon duplázna, a Szépvíz bajnok lenne

Mozgalmas vasárnap vár a Hargita megyei amatőr labdarúgásra: Székelykeresztúron a Román Kupa megyei döntőjét rendezik, míg a csíkszéki 5. Ligában az utolsó forduló határoz a bajnoki cím és a bronzérem sorsáról.

Parajd átvette az aranyérmeket, jön a 6. Liga rangadója az Udvarhely körzetiben

A harmadik helyezett Szentábrahám nem jelent meg Parajdon, így a baráti meccset követően adták át az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság idei aranyérmeit. A másik csoportban Zetelaka II. megerősítheti az első pozícióját.

A Szépvíz fordított Tusnádon, az utolsó forduló dönt a bajnoki címről

A labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában kiéleződött a bajnoki verseny, miután a Szépvíz fordítani tudott Tusnádon. A 6. Ligában a már bajnok Lázárfalva újabb győzelmet aratott, a Kozmás és a Szentmihály pedig kétszer is összecsapott a hétvégén.

A Tusnádi Piliske révbe érhet a Csík körzetiben

Az utolsó előtti fordulót rendezik a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában, ahol az éllovas Tusnádi Piliske előnye 4 pont a második helyezett Szépvízi MÜ előtt.

Parajd véget vetett Lövéte uralmának, megnyerte az Udvarhely körzeti focibajnokságot

Az elmúlt két kiírást megnyerte a Lövéte, ezúttal fejet kellett hajtania a Parajddal szemben. Egy fordulóval a vége előtt eldőlt, ki nyeri az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 5. Ligáját.

Gáláztak a szépvíziek, gólzápor Gyimesközéplokon a Csík körzetiben

A Szépvízi MÜ kiütéses győzelmet aratott, a Gyimesközéploki Loki 11 gólos mérkőzésen nyert, míg a listavezető Tusnádi Piliske döntetlennel távozott Gyimesbükkből a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában.

Bajnokot avathatnak a Hargita megyei 4. Ligában és az Udvarhely körzetiben

Már ezen a hétvégén eldőlhet az első hely sorsa a Hargita megyei 4. Ligában és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban is. A Csíkszentsimoni SK és a Parajdi SK egyaránt közel került ehhez.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!