Hirdetés

Csatárt igazolt a Sepsi OSK

Az edző úgy véli, nem volt elég önbizalma a játékosainak az első meccsen
Fotó: Sánta Imre

2017. július 18., 20:39

Nem termett sok babér első élvonalbeli mérkőzésén a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK számára. A háromszéki együttes vasárnap este a labdarúgó 1. Liga első fordulójában egygólos vereséget szenvedett az Európa Ligában is érdekelt Astra Giurgiu otthonában.

2017. július 18., 20:39

A rosszul sikerült bemutatkozás után a háromszéki együttes vezetőedzője, Valentin Suciu a vereség okát elsősorban az önbizalom hiányával magyarázta. A szakvezető szerint csapata jobb eredményt is elérhetett volna, ha főleg támadásban nagyobb bátorsággal játszanak. Ugyanakkor bízik abban, hogy a soron következő mérkőzésen ez már nem ismétlődik meg, és a második fordulóban, a Bukaresti Juventus elleni összecsapáson megszerzik a három pontot.

Többet kihozhattunk volna ebből a mérkőzésből, de sajnos hiányzott a fiúkból az önbizalom, saját magukban nem bíztak annyira, mint amennyire az elvárható lett volna. Védekezésben jól álltunk a pályán, védőink tették a dolgukat, de támadásban bátortalanul léptünk fel.

– értékelte a csapat teljesítményét Valentin Suciu.

Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy mire számít a pénteki Bukaresti Juventus elleni mérkőzésen, az OSK edzője egyértelműen a győzelmet jelölte meg:

Nehéz mérkőzés lesz, de mi a három pontért lépünk pályára, és remélem, hogy meg is fogjuk valósítani.

A vezetőedző ugyanakkor azt is elárulta, hogy igyekeznek még kiegészíteni a játékoskeretet, mert a középpályán és a csatársorban erősítésre van szükségük. Ennek érdekében tárgyalásokat folytatnak leigazolható játékosokkal.

Kedden írta alá szerződését a montengrói csatár •  Fotó: Sepsi OSK Galéria

Kedden írta alá szerződését a montengrói csatár
Fotó: Sepsi OSK

Erősítés Montenegróból

Ehhez kapcsolódó hír, hogy az elmúlt napokban a központi román sportsajtó már kész tényként kezelte Stefan Nikolic leigazolását,

de megkeresésünkre Bokor János, a Sepsi OSK sportigazgatója csak kedden tudta megerősíteni, hogy egy első sikertelen próbálkozás után végül aznap sikerült megszerezni a montenegrói csatár aláírását.

Stefan Nikolic előbb a Temesvári Poli, majd a Bukaresti Steaua színeiben már játszott a román élvonalban, ahol 66 mérkőzésen lépett pályára és 10 gólt szerzett. A középcsatár később megfordult még a CSZKA Szófia és a horvát NK Istra csapatánál, a legutóbbi idényben pedig a kazah Kaisar Kyzylorda csapatát erősítette.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

A listavezető meccseire látogattak ki a legtöbben a Szuperligában, az FK Csíkszereda a rangsor hátsó felében

Az utolsó találkozón az Universitatea Craiova legyőzte az FK Csíkszeredát, ezzel az év végén az első helyen zárta a labdarúgó Szuperligát. Az oltyánok nemcsak a tabellán állnak az élen, hanem a nézőszám tekintetében is.

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!