HIRDETÉS

Csak a szokásos: 3–1 lett a magyar–lett

Fotó: Ilyés Szabolcs

2017. szeptember 01., 11:52

Majdnem telt ház előtt lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön este a Groupama Arénában. Bár csupán matematikai esélyek maradtak a jövő évi oroszországi világbajnokságra való kijutásra, már az első perctől támadásba lendültek Dzsudzsák Balázsék. Magabiztos játékkal 3–1-es győzelmet aratott Magyarország a nem túl acélos Lettország ellen.

2017. szeptember 01., 11:52

Érdekesség, hogy a lettek elleni eddigi hét találkozónak négyszer is 3–1 lett a vége. Kis szépséghiba, hogy 2003-ban Rigában az északiak nyertek ilyen arányban.

Beforrtak a sebek és a magyar szurkolók is megbocsájtottak az andorrai szégyen után, ugyanis taps és fülsüketítő hangorkán fogadta a csapatot a pályára vonuláskor. Az ultrák pedig stílszerűen jelezték, hogy mit várnak el a címeres mezt magukon viselőktől, és nagy drapériára írva jelezték kívánalmukat:

HIRDETÉS
A címeres mez szent, küzdj érte mindig!

Lendületesen kezdett a magyar válogatott, aminek ideje korán meg is lett az eredménye. Varga Roland mesteri beadását Kádár Tamás bólintotta a kapuba (1–0). És még hat perc sem telt el.

•  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Fotó: Ilyés Szabolcs

Magyarország továbbra is magabiztosan irányította a játékot, és a támadások a 26. percben ismét góllá értek. Az addig nem sokat mutató, de újból betaláló Szalai Ádám duplázta meg a magyar előnyt, Dzsudzsák szögletét befejelve (2–0).

Közben a közönség jól szórakoztatta magát, ugyanis a Ria-Ria-Hungária és Hajrá magyarok! után zengett a Tavaszi szél vizet áraszt… is, ezúttal főleg az ultrák torkából.

A 40. percben aztán alább hagyott a jókedv. Korhut Mihály utolsó emberként túlságosan is lazára vette a passzolgatást, röviden adott haza Gulácsi Péternek, aki elől a labdát Gonts Freimanis elcsente és a hálóba varrta (2–1).

A második félidő elején minden magyarban meghűlt a vér, és az addig lesajnált lettektől megijedtek, ugyanis Gulácsi Péternek nagy bravúrral kellett kiütnie egy ígéretes lett próbálkozást. Ezután a második félidő közepéig a legnagyobb hangorkánt Böde becserélése okozta. Szemmel láthatóan vagy inkább füllel jól hallhatóan kedveli őt a magyar publikum. Rögtön nagy helyzetbe is került, amit viszont nem tudott értékesíteni.

Nem úgy, mint Dzsudzsák a 69. percben, aki egy jobboldali szabadrúgást mesterien tekert a kapu hosszú sarkába, és bár egy lett játékos még beleért a labdába, a gólt a magyar válogatott csapatkapitányának hagyták jóvá hivatalosan is (3–1).

A végjátékban még Dzsudzsáknak, Vargának és az időközben becserélt Lovrencsics Gergőnek is voltak kecsegtető helyzetei, de azok rendre kimaradtak, így a végén maradt a szokásosnak mondható 3–1.

•  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Fotó: Ilyés Szabolcs

Bár magyar akciógól nem született, de pontrúgás után három találatot is jegyzett Magyarország, amire viszont elég rég volt példa: legutóbb Andorra ellen 2016 novemberében. Utána Svédország, Portugália, Oroszország és Andorra ellen is nullázott a nemzeti tizenegy, de a rossz sorozatot mindjárt három rúgott góllal sikerült megszakítani.

Lettország egy igencsak kellemes ellenfélnek nevezhető magyar szempontból, ugyanis az eddigi hét találkozóból mindössze egyet tudott megnyerni a balti állam, hat alkalommal magyar győzelemnek örülhettünk.

•  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Fotó: Ilyés Szabolcs

Vasárnap este (21.45-től) viszont már egy topcsapattal szemben kell helytállni. Az aktuális Európa-bajnok portugálok elleni mérkőzés nagyon nehéznek ígérkezik. Az eddigi 12 mérkőzésükből a négy döntetlen mellett nyolcszor nyertek a luzitánok.

Ideje lenne megtörni már ezt a negatív sorozatot is, de valószínűleg ehhez Cristiano Ronaldoéknak is lesz egy-két szavuk…

Mestermérleg:

Bernd Storck (Magyarország): „Gratulálok a játékosoknak, nagy nyomás volt rajtunk, elejétől fogva. Kettő nulla után is próbáltunk gólt szerezni. A második félidőben is folytattuk ezt, de aztán hagytuk, hogy kihozzanak a ritmusból. Ezután megint megtaláltuk a játékot. Minden egyes gólt megérdemeltek a játékosok. Fontos volt ez a győzelem a magyar futball, a szurkolók számára, továbbra is így szeretnénk játszani. A portugálok ellen nehéz lesz, ők a favoritok, de erős ellenfél lesz a magyar együttes. Szalai Ádám sérülése rosszul néz ki, nem tud játszani vasárnap.”

•  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Fotó: Ilyés Szabolcs

Aleksandrs Starkovs (Lettország): „A végeredmény nem jó, de elégedett vagyok csapatom játékával. Örülök, hogy igyekeztünk támadni. Gratulálok a magyaroknak és edzőjüknek. Borítékolható volt, hogy a magyarok gyors, technikás játékra készülnek. Érezhető volt, hogy a szurkolók támogatása kedvező a számukra. Dzsudzsák és Nagy kitűnő játékosok, nehéz ellenük futballozni. Igaz, kihagytunk három nagy lehetőséget. A magyar válogatott jelenlegi formája nem kiemelkedő, de ettől még erős csapat.”

Labdarúgás, világbajnoki selejtező, B csoport, 7. forduló (Budapest, Groupama Aréna, 20 000 néző. Vezette: Aranovszkij – ukrán):
Magyarország–Lettország 3–1 (2–1),
gólszerzők: Kádár (6.), Szalai Á. (26.), Solovjovs (68. – öngól), illetve Freimanis (40.).
Magyarország: Gulácsi – Bese, Guzmics, Kádár, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Varga R. (Lovrencsics G., 86.), Stieber Z. (Elek Á., 74.), Dzsudzsák – Szalai Á. (Böde, 66.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck.
Lettország: Vanins – Freimanis, Kolesovs, Gorkss, Maksimenko, Solovjovs – Indrans, Vardanjans, Kazacoks (Visnakovs, 72.) – D. Ikaunieks (Rakels, 72.), Sabala (Gutkovskis, 86.). Szövetségi kapitány: Aleksandrs Starkovs.

A másik két meccs eredménye:
Svájc–Andorra 3–0 (1–0),
gólszerzők: Seferovic (43. 63.), Lichtsteiner (67.)
Portugália–Feröer 5–1 (2–1),
gólszerzők: C. Ronaldo (3., 29., 64. – a másodikat 11-esből), W. Carvalho (58.), N. Oliveira (84.), illetve Baldvinsson (38.)

A ranglista:
1. Svájc 21 pont
2. Portugália 18
3. Magyarország 10
4. Feröer-szigetek 5
5. Andorra 4
6. Lettország 3.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Az újoncoknak nem osztottak pontot a Szuperliga rajtján (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elrajtolt a labdarúgó Szuperliga új idénye: két újonc csapat is pályára lépett, de egyik sem tudott meglepetést okozni, az esélyesebb együttesek magabiztosan nyertek idegenben.

Valódi erőpróba előtt az FK Csíkszereda

Történelmi labdarúgóidény rajtol Csíkszeredában: a piros-feketék hétfőn, hazai pályán kezdik meg első szuperligás szezonjukat a Bukaresti Dinamo ellen. A bajnokság rajtjáról és az első osztály kihívásairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be.

Új szövetségi kapitánya van a román ifjúsági fociválogatottnak

Kinevezték a román U21-es korosztályú labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát: Costin Curelea két éves szerződést kötött a szövetséggel, a célkitűzése kijutni a 2027-es Európa-bajnokságra.

A Szuperliga legjei: az FK Csíkszereda fiatalja is a listán

A küszöbön álló szezonrajt előtt nézzük meg a bajnokság legjeit: vajon ki játszotta a legtöbb mérkőzést a román élvonalban, ki szerezte a legtöbb gólt, ki adta a legtöbb gólpasszt, melyik labdarúgó a mezőny rangidőse, vagy ellenkezőleg, ki a legfiatalabb?

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Nem talált fogást a Magyar Kupa címvédőjén a Kolozsvári CFR

Gól nélküli döntetlennel zárult a Paksi FC–CFR mérkőzés a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének odavágóján. A kincses városiak ugyan mezőnyfölényben futballoztak a Fehérvári úti stadionban, ám valódi helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

Volt Fradi-játékos érkezett edzőnek a Székelyföld Labdarúgó Akadémiához

Megkezdődött a nyári felkészülés a Székelyföld Labdarúgó Akadémián: a csíkszeredai központú műhelyben már gőzerővel zajlanak az edzések, és a következő idényre készülődve kialakították az utánpótláscsapatok szakmai stábjait is.

Mire mentek az újoncok az élvonalban? – összegző az utóbbi tíz év távlatából

A hétvégén kezdetét veszi a labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os szezonja, a mezőnyben három újonc együttes is szerepel. Ennek apropóján utánanéztünk annak, hogy az utóbbi tíz idényben miként teljesítettek a feljutott csapatok az élvonalban.

A magyarok és a románok is rontottak a legfrissebb világranglistán

A magyar válogatott egy, míg a román nemzeti együttes három helyet rontott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!