Cosmin Contra, a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, a jövője szempontjából döntő fontosságú lehet az a bajnoki mérkőzés, amelyet a fővárosiak legközelebb Sepsiszentgyörgyön játszanak.
A felnőtt válogatott korábbi szövetségi kapitánya nem szeretne ujjat húzni a bukaresti klub spanyol tulajdonosaival, miután hat találkozón csupán egyszer tudott nyerni az általa irányított együttes.
Ha nem kezdünk neki meccseket nyerni, nagy problémáink lehetnek, mivel egyre nagyobb lesz rajtunk a nyomás. Mindenkinek fel kell ébrednie, elsőként nekem” – nyilatkozta önkritikusan Cosmin Contra.
A Dinamo az alapszakasz hetedik fordulójának vasárnapi rangadóján a maximális pontszámmal listavezető U Craiovától egy tizenegyes-góllal kapott ki hazai pályán.
Szombaton este a Sepsi OSK vendége lesz a bukaresti csapat, amely hét ponttal kevesebbet gyűjtött a tabellán jelenleg negyedik háromszékieknél.
„Még mindig van 23 mérkőzés hátra, sok a harcba dobott pont. Mindegyik vereség után döntőnek számít a következő meccs, így tekintek én is a Sepsi elleni szombati találkozóra. Győznünk kell, hogy előréb bléphessünk a tabellán, mi edzők csak jó eredményekkel tudjuk megtartani az állásunkat”
– idézi az Agerpres hírügynökség Contrát, aki hozzátette, nem tudja, a vezetőknek mennyi türelmük van vele szemben, de úgy érzi, nagyon gyorsan rá kell térniük a győzelmi ösvényre.
A 44 éves tréner szerint csapata teljesítményét nagyon sok játékvezetői hiba hátráltatja. Aggasztónak tartja, hogy szerinte minden fordulóban csapata kárára tévedtek a bírók, és úgy véli, a román bajnokságban is be kellene vezetni a videobíró-technológiát.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!