Lezárulnak a csoportkör küzdelmei a legrangosabb európai kupasorozatban, ezen a héten megismerjük, hogy mely csapatok jutnak be egyenes ágon a nyolcaddöntőbe, valamint kik kényszerülnek rájátszásra.
Mindegyik mérkőzést egy időben, szerdán 22 órától rendezik, a nagykárolyi játékvezetőt pedig a játéknap egyik legizgalmasabb mérkőzésére delegálták. Kovács István segítői Mihai Marica és Tunyogi Ferencz partjelzők, valamint testvére, a negyedik hivatalos személy Kovács Szabolcs lesznek, a VAR-szobában pedig a holland Rob Dieperink és a lengyel Tomasz Kwiatkowski tevékenykednek.
A Borussia Dortmund és az Inter is még versenyben van az első nyolc közé jutásra, de már nincs saját kezükben a sorsuk és lépéshátrányban vannak.
A németországi összecsapás előtt a Borussia 11 ponttal a 16. helyen áll, míg a Cristian Chivu által irányított, a Serie A-ban éllovas Inter valamivel kedvezőbb helyzetben van, 12 ponttal a 14. pozíciót foglalja el a 36 együttest felvonultató főtáblán.
Az eredménytől függetlenül ugyanakkor a két csapat már bebiztosította részvételét a rájátszásban, hiszen amennyiben nem sikerül egyből a nyolcaddöntőbe jutniuk, a 9–24. helyek valamelyikén zárják az alapszakaszt, így a tizenhatoddöntőben lesznek érdekeltek.
Kovács István eddig négy mérkőzést vezetett a Bajnokok Ligája 2025–2026-os szezonjának főtábláján: az Olympiacos–Pafos (0–0), a Villarreal–Juventus (2–2), a Liverpool–Real Madrid (1–0) és a Galatasaray–Atlético Madrid (1–1) találkozókat.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!