Az NK Osijek U17-es csapatának kapusa 2 méter magas, de a csapat átlagmagassága is 180 cm felett van, átlag testsúlyuk is 70 kilón felüli. Az FK Csíkszereda játékosai kevés testharcot tudtak megnyerni a horvátországi gárdával szemben, akik a kiváló testi adottságok mellett remek technikával és jó erőnléttel is rendelkeznek.
Megérdemelt az eszékiek győzelme, de az FK is lőhetett volna legalább egy gólt. A négy találat mellett az Osjek lőtt még két kapufát, az egyik csíki szabadrúgás pedig a keresztlécről pattant ki.
Vég Csongor, az FK vezetőedzője: „Tapasztalatszerzés céljából nagyon jó volt ez a mérkőzés, hisz a horvát futballban Eszék az élen jár, és még az is megtörténhet, hogy az Európa Ligában főtáblás lesz a felnőtt csapata.
Láthattuk, hogy miben kell fejlődni, milyen stílusban játszanak, és ez mindenképp egy fontos állomás volt a csapatnak, tapasztalat szempontjából.
A vége nem nézett ki jól, 2–0–nál még voltak lehetőségeink, mentünk előre, elég nagy energiát emésztett fel az, hogy megpróbáltunk szépíteni. Az utolsó 5–6 percre elfogyott a csapat. A következő mérkőzést a Ferencváros ellen játsszuk, egy olyan csapat ellen, mellyel még nem találkoztunk. Megint egy más stílus, de teljesíteni kell.”
Íme, a harmadik játéknap eredményei.
A csoport:
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia–Dunaszerdahelyi AC 5–0 (3–0), gólszerzők: Kalmár Benedek 3, Horváth Kevin és Posztobányi Krisztián. Korábbi, már közölt eredmények: Ferencváros–Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia 0–0 és Ferencváros–Dunaszerdahely 3–1. A csoport végeredménye: 1. Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia 4 pont (5–0-s gólkülönbség), 2. Ferencáros 4 (3–1), 3. Dunaszerdahely 0.
B csoport:
FK Csíkszereda–NK Osijek (Eszék) 0–4 (0–2), gólszerzők: Dino Bognar, Luka Branstetter, Ivan Kos és Fran Balunovic. Korábbi, már közölt eredmények: FK Csíkszereda–Munkácsi FC 4–1 és NK Osijek (Eszék)–Munkácsi FC 6–1. A csoport végeredménye: 1. Eszék 6 pont, 2. Csíkszereda 3, 3. Munkács 0.
A szombati helyosztók műsora:
Az 5. helyért: Dunaszerdahely–Munkács (14 órától). A 3. helyért: FK Csíkszereda–Ferencváros (16 óra). Döntő: Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia–Eszék (18 óra). Az első mérkőzésnek a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok mögötti műgyepes pálya ad otthont, a bronzmeccsnek, valamint a döntőnek pedig a csíkszeredai stadion lesz a házigazdája. A mérkőzések 2x40 percesek, a nézők belépése ingyenes.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!