A húsvéti ünnepekre való tekintettel az összes 3. ligás mérkőzést már pénteken délután megrendezik. Az FK Csíkszereda a Brăila megyei Sportul Chiscani együttesét fogadja. Lengyel Roland, az FK Csíkszereda vezetőedzője kérdésünkre elmondta, hogy bár az ellenfél az utolsó helyeken áll, komolyan készültek ellenük, hiszen több meglepetést okozott ebben a csoportban.
A csíki együttesben nem léphet pályára Györgyi Arthur, akinek kigyűlt a négy sárga lapja, és egyfordulós eltiltását tölti. Szabó Géza lebetegedett, Bajkó Barna pedig egy kisebb sérüléssel küszködött az utolsó edzésen.
„Remélem, tanultunk a múlt heti fiaskóból, a Barcarozsnyón elszenvedett vereségből. Megbeszéltük a történteket, rendeztük sorainkat, a fiúk motiváltak. Bizonyítani akarjuk, hogy tanultunk a vereségből. Bízok abban, hogy szép és eredményes játékkal örvendeztetjük meg majd szurkolóinkat. Győzni szeretnénk, itthon tartani a 3 pontot. Számunkra a bajnokság hátramaradt találkozóin csak a győzelem az elfogadható” – mondta el a Székelyhonnak Lengyel Roland.
Labdarúgó 3. Liga, 1-es széria, 23. forduló, péntek, 17 óra:
Románvásári VSK–Bákói SC,
Știința Miroslava–Bákói Aerostar,
CSM Pașcani–Sporting Liești,
Szászhermányi FC–Barcarozsnyói Olimpic Cetate,
FK Csíkszereda–Sportul Chiscani,
Székelyudvarhelyi FC–Galaci Metalosport,
Avântul Valea Mărului–Olimpia Rm. Sărat,
az Atletico Vaslui szabadnapos.
Ranglista:
1. Szászhermány 46 (20)
2. FK Csíkszereda 44 (20)
3. Miroslava 42 (20)
4. Bákói Aerostar 35 (21)
5. Roman 33 (21)
6. Liești 30 (21)
7. Rm. Sărat 29 (21)
8. Vaslui 29 (21)
9. Barcarozsnyó 26 (21)
10. Valea Mărului 26 (20)
11. Galaci Metalosport 25 (20)
12. Pașcani 19 (20)
13. Székelyudvarhely 18 (20)
14. Chiscani 12 (21)
15. Bákói SC* –21 (21)
* – 44 ponttal büntetve.
A bajnokság végén az öt csoportgyőztes feljut a 2. Ligába, a 13., 14. és 15. helyen végző csapatok, illetve az öt csoport leggyengébb 12. helyezettje kiesik.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!