Romániai idő szerint hajnali egy órától rendezték a Skócia–Marokkó összecsapást, amelyen utóbbi számított esélyesnek. A favorit szerepét már a második percben igazolta, amikor Ismael Saibari látványos bombagóllal megszerezte a vezetést.
A korai találat után Marokkó tudatosan kontrollálta a játékot, és igyekezett megtörni a skótok ritmusát. A második félidő elején közel állt ahhoz, hogy megduplázza előnyét, de a kapufa megmentette az európaiakat.
A hajrában Skócia mindent megtett az egyenlítésért, ám a marokkói védelem állta a sarat, így az afrikai válogatott megszerezte első győzelmét a tornán.
Két forduló után Marokkó négy ponttal áll a C csoportban, míg Skócia továbbra is hárommal menetel.
Nagy nyomás nehezedett Brazíliára is, amely a nyitófordulóban döntetlent játszott Marokkóval. A dél-amerikai együttes ennek megfelelően támadólag lépett fel Haiti ellen, fölénye pedig a 23. percben góllá érett, amikor Matheus Cunha közelről a hálóba talált.
A brazilok nem elégedtek meg ennyivel, Cunha a 36. percben másodszor is ünnepelhetett, majd a félidő hosszabbításában Vinícius Júnior is eredményes volt, így a szünetre háromgólos előnnyel vonulhatott a dél-amerikai válogatott. A második játékrészben Haiti bátrabban futballozott, Brazília pedig visszavett az iramból, de a karibi együttes nem tudott élni lehetőségeivel.
Az eredmény már nem változott, a brazilok 3–0-s sikerükkel négy pontra növelték pontszámukat, és jobb gólkülönbségüknek köszönhetően átvették a vezetést a csoportban.
A nap utolsó hajnali mérkőzésén Törökország és Paraguay csapott össze. Mindkét válogatott vereséggel kezdte a tornát, így a pontszerzés szinte létfontosságú volt számukra.
A dél-amerikaiak álomszerűen kezdtek, Matias Galarza már a második percben megszerezte a vezetést. A folytatásban Törökország egyre nagyobb nyomást helyezett ellenfelére, majd az első félidő ráadásában Miguel Almirónt kiállította a játékvezető, így Paraguay emberhátrányba került.
A második félidőben a törökök végig létszámfölényben futballoztak, ám hiába alakítottak ki több ígéretes lehetőséget, a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Paraguay hősiesen védekezett, megőrizte minimális előnyét, és megszerezte első pontjait a tornán. Törökország ezzel hivatalosan is kiesett a világbajnokságról.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!