A továbbjutásról szóló mérkőzést május 23-án 18 órától rendezik. A másik ágon a 2. ligás Aradi Piros Security a CSS Târgoviștéval csatázik (15.30).
A Vasas Femina a kupasorozat második fordulójában csatlakozott, a harmadosztályos Románvásári Sárga Rókácskák otthonában 9–0-s győzelmet aratott. A nyolcaddöntőben a 2. Liga 1-es szériájának tagjával, a Bákói Măgurával találkozott, és Székely János együttese ezúttal is kiütéses sikert ért el, 12–0-ra győzött. A negyeddöntő sorsolásakor már nem volt szerencséje a Vasas Feminának, hiszen a rekordgyőztes, az elmúlt hét kiírásban rendre döntős (és hatszor győztes), egyben címvédő Kolozsvári Olimpiát kapta ellenfélként.
Az udvarhelyi mérkőzésen viszont óriási bravúrt hajtott végre a házigazda csapat, a rendes játékidő végén 0–0-t mutatott az eredményjelző. A hosszabbításban még a vezetést is megszerezte a Vasas Femina, ám az Olimpia döntetlenre mentette a találkozót.
A büntetőknél a hazaiak sokkal magabiztosabbak voltak, és a romániai női labdarúgás elmúlt időszakának legnagyobb meglepetését okozva búcsúztatták a címvédőt.
A Borgóprundi Heniu a második fordulóban Szászrégeni Jövőt ejtette ki, a nyolcaddöntőben játék nélkül jutott tovább, mivel a Marosvásárhelyi ASA idő közben visszalépett. A negyeddöntőben pedig a Bukaresti Fair Play vendégeként sima 5–0-s győzelmet aratott.
„Nincs egyértelmű favoritja a meccsnek, kiegyensúlyozott csatára számítunk. Még jóval a sorsolás előtt a borgóprundi csapat vezetősége felajánlotta, hogy ők rendeznék az elődöntőket, mivel idén nyolcvan éves a klubjuk. Mi akkor elfogadtuk ezt, mivel másképpen mi hazai pályán játszottuk volna ezt a mérkőzést” – mondta a kupameccsről László Béla.
– tette hozzá a Vasas Femina elnöke.
A finálét május 29-én Sepsiszentgyörgyön rendezik. A borgóprundi elődöntő pikantériája, hogy a Beszterce-Naszód megyei együttesben három, korábbi Vasas-játékos szerepel, Papp Szidónia, Balázs Csilla és Simona Caldare. A bajnokságban a Vasas Femina Borgóprundon 1–0-ra, míg hazai pályán 2–1-re győzött.
A csapat amúgy nagyon nehéz időszak előtt áll, hiszen vasárnap délelőtt a labdarúgó 1. Liga 16. fordulójában a Temesvári CFR látogat Udvarhelyre, a mérkőzésen pedig a bajnokság második helye a tét.
Jelenleg négy pont a bánsági együttes előnye, ám a Vasas Femina egy mérkőzéssel kevesebbet játszott (még nem tudni, mikor pótolják a Kisbecskereki Fortuna elleni idegenbeli találkozót).
Amúgy a pontvadászatot ismét Kolozsvár nyerte, az utolsó fordulóból előrehozott mérkőzésen 3–0-ra győzött Târgoviștén, így három fordulóval a bajnokság vége előtt matematikailag is behozhatatlan előnyre tett szert.
A Vasas Femina az 1. Liga 16. fordulójában, vasárnap 10.30-tól a Temesvári CFR-t fogadja a sétatéri stadionban. A 2. Liga 2-es szériájának utolsó előtti fordulójában a Vasas II. ugyancsak vasárnap játszik, 12.30-kor a Nagybányai Függetlenség lesz az ellenfél a stadionban.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!