A két együttes múlt vasárnap az 1. Ligában is összecsapott, akkor a romániai női labdarúgás elmúlt éveit masszívan uraló kolozsvári csapat 6–0-s győzelmet aratott.
Ezúttal teljesen más mentalitásban állt pályára a Vasas Femina a sétatéri stadionban, a lányok pedig maximálisan betartották Székely János edző utasításait. Ez meglátszott a játékukon, hiszen annak ellenére, hogy az Olimpia uralta a játékot, a hazai lányok előtt is adódtak lehetőségek, a kapufát is eltalálták.
Az idő teltével érett a meglepetés, hiszen a sokkal esélyesebb kolozsvári gárda nem tudott betalálni, a rendes játékidő 0–0-val ért véget.
A Vasas Femina eddigi történelme során sosem végzett döntetlenre az Olimpiával.
A hosszabbítás első félidejének hajrájában jött a hidegzuhany a kolozsváriak számára, Mitri szerzett labdát a szélen, beadására tökéletesen érkezett Țabur, kicselezte a hálóőrt és az üres kapuba passzolt. Az utolsó negyedórában órási nyomás nehezedett a házigazdára, és a kolozsváriak egy vitatható góllal egyenlítettek a 110. percben.
A hátramaradt időben több találat nem született, így következhettek a büntetők. Az első párosban nem született gól, Kis Anita a kapufát találta telibe, míg Kajtár megfogta a kolozsvári játékos lövését. Sorrendben Vlădulescu, Mitri és Colesnicenco is betalált, míg a negyedik párosban az Olimpia labdarúgója fölé lőtte a labdát, így kezdődhetett az ünneplés, továbbjutott a Vasas Femina.
„Sorsoláskor a legnehezebb ellenfelet kaptuk, három napon belül pedig kétszer játszottunk ellenük. Csak csodálni tudom a lányokat, hogy fel tudtak állni a kolozsvári meccs után.
Külön gratulálok Székely János edzőnek is, ahogy felépítette, eltervezte ezt a mérkőzést. Akarásban és ambícióból is csillagos tízesre vizsgázott ma mindenki” – mondta László Béla, a Vasas Femina elnöke.
Női labdarúgó Román Kupa, negyeddöntő:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Kolozsvári Olimpia 1–1 (0–0, 0–0, 1–0, 1–1), büntetőkkel 3–2.
Vasas Femina: Kajtár Linda – Szász Brigitta, Kis Anita, Dávid Márta, Geréd Erika, Nadejda Colesnicenco, Anamaria Vădulescu, Benő Krisztina, Mitri Rita, Carolina Țabur, Mădălina Marinescu (Krall Tímea, 118.).
A negyeddöntő többi mérkőzése:
CSȘ Târgoviște–Temesvári CFR – árpilis 25.
Aradi Piros Security–Jászvásári Navobi – május 13.
Bukaresti Fair Play–Borgóprundi Heniu – május 13.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!