Hirdetés

Bölönivel folytatnák a munkát

Megbecsülik a marosvásárhelyi szakvezető munkáját a belga együttesnél
Fotó: Facebook/Royal Antwerp F.C.

2018. március 14., 14:23

Sokáig tartotta helyét az élmezőnyben, végül mégsem sikerült bejutnia a belga bajnokság felsőházi rájátszásába a marosvásárhelyi Bölöni László által irányított Royal Antwerpnek. Az élvonalban újonc együttes tulajdonosa ennek ellenére a következő szezonban is számít a szakvezető munkájára.

2018. március 14., 14:23

A nagy hagyományokkal rendelkező klubot vezető Paul Gheyssens ezt nemrég annak fényében vetítette előre, hogy a csapathoz nyáron érkezett Bölönivel a kispadon az Antwerp várakozáson felül teljesített a bajnokság alapszakaszában, amelynek végén az újonc együttes csak kevéssel maradt le a felsőházi rájátszásba (1–6. helyezettek) jutásról.

Az Antwerp utolsó fordulós meccsén, vasárnap a marosvásárhelyi edző a 65. születésnapját ünnepelte. Legénysége a bajnoki címvédő Anderlecht otthonában játszott, és győzelemre volt szüksége a hatodik hely megszerzéséhez, de 2–1-re kikapott, így csak a 8. helyen (három ponttal lemaradva a 6. helytől) zárta a bajnokság első részét.

Hirdetés

Érdekesség, hogy az utolsó play off helyért Bölöni azzal a Standard Liegé-zsel – ahol a román válogatott Răzvan Marin idén kiemelkedő teljesítményt nyújt – volt versenyben, amellyel 2009-ben bajnokságot nyert.

Bölöni Antwerpje azonban folytatja a szezont az alsóházi rájátszásban, ahol az egyik értékcsoport megnyerésével még az Európa Liga kvalifikációra is megvan az esélye.

•  Fotó: Facebook/Royal Antwerp F.C. Galéria

Fotó: Facebook/Royal Antwerp F.C.

Annak ellenére, hogy a téli szünetet követően az Antwerp gyengébb eredményeket ért el, mint ősszel, Bölöni Lászlót nagyra értékeli a klub tulajdonosa.

Nagyon elégedettek lehetünk az edzőnkkel. Néhány mérkőzésen olyan döntéseket hozott, amelyeket helyében senki más nem tett volna

– mondta Paul Gheyssens a Het Nieuwsblad nevű helyi újságnak. Hangsúlyozta, nem általános edzőről van szó, hanem a legjobbak közé tartozik. „Ebben a szezonban 25 új játékos érkezett, így nem volt könnyű dolga kezelni ezt a helyzetet.

A sportigazgatónkkal közösen sosem állnak le a munkával, és már a következő szezonra dolgoznak.

Úgy kell terveznünk, hogy a jövőben a legmegfelelőbb játékosokat hozzuk. Biztos vagyok benne, hogy sikeresek lesznek a következő időszakban” – zárta a klubvezető.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!