Hirdetés

Bölöni László: sosem akartam edző lenni

Mégis vállalta az edzősködést Bölöni, aki az ország egyik legsikeresebb szakvezetőjévé vált
Fotó: Facebook/RoyalAntwerpFC - Guy Milis

2018. január 24., 18:23

„Romániában elismert labdarúgó voltam, de nyugaton senki sem ismert” – nyilatkozta nemrég egy interjúban a Belgiumban edzősködő Bölöni László a Gazet van Antwerpen napilapnak. A 64 éves marosvásárhelyi szakvezető a romániai forradalom előtti, valamint utáni időszakáról is beszélt.

2018. január 24., 18:23

A jelenlegi nagyszerű helyzetben, amikor a belga élvonalbeli bajnokságban újonc Royal Antwerp a mezőny meglepetéscsapatának számít, Bölöni László az említett újságnak beszámolt a nehézségekkel teli labdarúgói, majd edzői pályafutásáról.

„A magyar közösség részéhez tartoztam. Mindenki számára nehéz volt abban az időben Romániában, de a kisebbségeknek még nehezebb. Amennyiben két futballista azonos szinten volt, egyikük ez okból kifolyólag maradt alul” – mondta Bölöni.

Hirdetés

Egyikről sem akart lemondani

Ezután a labdarúgás és az egészségügy közötti párhuzamról beszélt. „Sok áldozatot hoztam. Egy adott pillanatban úgy gondoltam, hogy valamelyikről le kell mondanom, de ez lehetetlen volt számomra.

Túlságosan szerettem a futballt, az orvosi oklevelem pedig az egyetlen bizonyosságom volt a kommunizmusban.

A fogorvosi egyetem öt évet kellett volna tartson, de én nyolc év alatt fejeztem be, azért, hogy közben a labdarúgói pályafutásommal is tudjak foglalkozni” – emlékezett vissza Bölöni, mondván, hogy ez idő alatt egyetlen szabadnapja sem volt, mivel ha nem edzett, akkor a kórházban tartózkodott.

Jól menetel csapatával a belga bajnokságban •  Fotó: Facebook/RoyalAntwerpFC - Guy Milis Galéria

Jól menetel csapatával a belga bajnokságban
Fotó: Facebook/RoyalAntwerpFC - Guy Milis

Megváltoztak a céljai

A marosvásárhelyi labdarúgás kiemelkedő alakja közölte, sosem akart igazán edző lenni: „Játékosként mindig a katonai csapatnál voltam. Ott egy tiszt, aki semmit sem tudott a futballról hozott meg minden döntést. Például azt, hogy egy edző jó vagy rossz, és én nem akartam, hogy egy olyan ezredes ítélkezzem felettem, aki egy meccset sem játszott és nem edzett senkit”.

Mégis labdarúgói karrierje vége felé a kezdetleges céljai megváltoztak:

Franciaországban szerettem volna letelepedni, úgyhogy szükségem volt egy munkára. A fogorvosi oklevelem ott nem számított semmit, és már nem volt indíttatásom, hogy visszatérjek a tanulmányaimhoz. Akkoriban két lehetőségem volt: taxisofőr vagy edző leszek.

Természetesen az edzősködést választotta. Bölöni nem felejtette el edzői pályafutásának elejét, amikor Franciaországban „a profi futball dzsungelében” rengeteg pénzt lehetett keresni, és ahol mindenki a saját helyéért küzdött.

„Keletről érkezettként nehéz volt megtalálnom a helyem a francia edzők között. Nagynevű voltam Romániában, de nyugaton senki sem ismert” – idézte fel Bölöni, aki szerint akkor két különálló világ volt. „Románia Didier Deschamps-ja voltam. Csakhogy Deschamps egy fontos klubnál, a Monacónál kezdte edzői karrierjét, én pedig a másodosztályban, a Nancynál”.

•  Fotó: Facebook/RoyalAntwerpFC - Guy Milis Galéria

Fotó: Facebook/RoyalAntwerpFC - Guy Milis

Bölöni nem szerette volna elmesélni mindazt, amit a kommunizmusban átélt, és azt sem, milyen volt játékosként az első években nyugaton. Könyvet ír ugyanis mindazon dolgokról, amelyeken keresztülment, és ha az interjúban elmondja, a könyve már nem ér semmit.

Tökéletességre törekszik

Bölöni elárulta, az utóbbi időben más, a labdarúgásnál sokkal fontosabb dolgokkal volt elfoglalva, és ha az Antwerp máskor keresi meg, valószínű, hogy visszautasította volna.

Végül kiemelte, karrierje során mindig a legtöbbet akarta kihozni magából, mivel ez az életfilozófiája.

Tökéletességre törekszem, a legkisebb részletig mindenre odafigyelek: ha a kertben dolgozom, milliméterre vágom a gyepet, a legkisebb gaz nélkül. Minden amit elértem, teljes odaadásomnak köszönhető

– zárta Bölöni László.

•  Fotó: Facebook/RoyalAntwerpFC - Guy Milis Galéria

Fotó: Facebook/RoyalAntwerpFC - Guy Milis

Élmezőnyben a Jupiler League-ben

A kiváló idénykezdet után a folytatásban is tartja helyét a belga élvonalbeli bajnokság, a Jupiler League élmezőnyében a Bölöni László által irányított Royal Antwerp: a nagy hagyományokkal rendelkező, újonc együttes 22 fordulót követően 35 ponttal (9 győzelem, 8 döntetlen, 5 vereség) az 5. helyet foglalja el,

és nyolc mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt közel áll ahhoz, hogy megtartsa helyét a felsőházi rájátszásban.

A legutóbbi, hétvégi fordulóban az Antwerpnek kicsin múlt a bravúros győzelem, hiszen hazai pályán sokáig 2–0-ra vezetett a bajnok és éllovas Club Brugge ellen, amely azonban az utolsó percekben szerzett két góllal kiegyenlített.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!