A rövidre sikerült genti időszak után Bölöni László a héten elkezdte a munkát új csapatánál, a görög szuperligában játszó Panathinaikosznál. A sokat látott erdélyi labdarúgóedző levezényelte az első edzéseket és túl van a hivatalos bemutatón is.
Az athéni egyesület honlapján közzétették Bölöni sajtótájékoztatójának kivonatát, a 67 éves marosvásárhelyi szakember első nyilatkozataiból szemezgettünk.
„Hosszú évek óta ismerem a Panathianaikoszt, emlékszem azokra az időkre, amikor a csapat Puskás Ferenc irányításával BEK-döntőt játszott a Wembleyben” – utalt vissza Bölöni László az 1971-es fináléra, amelyet a legendás magyar labdarúgó és edző együttese 2–0-ra elveszített az Ajax-szal szemben.
Forner Miklós (1928–1929), Künsztler József (1929–1939), Guttmann Béla (1967–1968), Puskás Ferenc (1970–1974) és Kovács István (1982–1983) után Bölöni László már a hatodik magyar edző, aki a patinás görög klubnál tevékenykedhet.
– mondta a korábbi BEK-győztes középpályás.
A zöld-fehérek négy forduló után győzelem nélkül szerénykednek a tabella végén, és Bölöni elmondása szerint minél előbb meg kell találni, hogy „milyen betegségben szenved a páciens”. Nem kívánt mély elemzésbe bocsátkozni, de kiemelte az önbizalom hiányát a játékosok körében.
Az erdélyi edzőt többek között a célkitűzésekről, illetve arról is kérdezték, hogy milyen játékrendszert preferál.
„Kezdésként két felállást fogok alkalmazni, a 4-4-2-őt és a 4-3-3-at. Mindegyik rendszernek megvannak az előnyei és a hátrányai, de az alapelvem mindegyik klubnál az volt, hogy a legjobb, illetve a legjobban felkészült játékosokat küldöm pályára.
Ez lesz az első lépés, a második pedig, hogy elég erősek és bátrak legyünk a következő szezonra, amelyre szeretnék három jó minőségű játékost leigazolni” –
szögezte le az európai kupákból 2018-ban három évre kitiltott PAO frissen kinevezett vezetőedzője.
Bölöni László szombaton az élmezőnyhöz tartozó Volosz elleni hazai bajnokin mutatkozik be a Panathinaikosznál,
amely elődei, a spanyol Daniel Poyatos és a megbízott tréner, Szotirisz Szilaidopulosz vezetésével mindössze két pontot szerzett az új idényben.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!