Hirdetés

BL-selejtező: a műfüves pálya miatt aggódik a CFR-edző

Marius Șumudică szeretné, ha játékosai komolyan vennék a gibraltári mérkőzést
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907

2021. július 20., 12:53

Kedden este a Kolozsvári CFR gibraltári vendégjátékkal, míg a Ferencváros hazai pályán, a litván FK Zalgiris ellen folytatja menetelését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. A vasutasokat irányító Marius Șumudică aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy műfüves pályán kell futballozniuk.

2021. július 20., 12:53

Nem túlzás azt állítani, hogy a Kolozsvári CFR nagy nehezen túlélte a selejtező első fordulóját. A Vasutasnak az idegenbeli gólok nemrég eltörölt szabálya is besegített Bosznia-Hercegovinában, ahol csak a félórás hosszabbítás végén tudták lezárni a Borac Banja Luka elleni párharcot.

Hirdetés

Marius Șumudică vezetőedző ezúttal azt szeretné, ha már az első mérkőzésen elintéznék a kérdést a gibraltári Lincoln Red Imps otthonában. Az erdélyi bajnokcsapatnak a főpróba jól sikerült, ugyanis az 1. Liga hétvégi nyitófordulójában 3–2-re nyertek otthon az újonc FC U Craiova 1948 ellen, igaz a címvédő kétgólos előnyt szórakozott el az első félidőben.

Kapcsolódó

A gibraltári meccs előtti sajtótájékoztatón a nyáron kinevezett edző aggodalmát fejezte ki a műgyepes pálya miatt, de azt nyilatkozta, a játékfelülettől függetlenül a két csapat közti értékbeli különbségnek ki kell jönnie a találkozón.

A tréner figyelmeztetett, hogy az ellenfélnél is vannak minőségi játékosok, így saját labdarúgóinak kötelező komolyan venniük a kiszállást.

A Lincoln Red Imps a selejtező előző fordulójában a luxemburgi Fola Esch gárdáját ejtette ki 7–2-es összesítéssel, a 2–2-es első mérkőzés után a gibraltáriak 5–0-ra nyertek hazai pályán, jó morállal várják tehát a CFR elleni párharcot.

A Ferencváros az első körben könnyedén túljutott a koszovói FC Prishtina együttesén, a zöld-fehérek kettős győzelemmel tudták le a párharcot, a Groupama Arénában 3–0-ra, idegenben pedig 3–1-re diadalmaskodtak. Most a litván bajnok Zalgiris következik az FTC számára, és Peter Stöger vezetőedző szerint amennyiben a csapata a legjobbját nyújtja, akkor tovább fog jutni a BL-selejtező második fordulójából.

Hiába vagyunk mi az esélyesek, a Zalgiris ellen közel a legjobbunkra lesz szükség a továbbjutáshoz.

Ha magas szinten tudunk játszani, ez sikerülni fog” – bizakodott az osztrák szakvezető. Kiemelte, a vilniusi alakulat négy- és ötvédős rendszerben is képes játszani, ők azonban mindkettő ellen felkészültek.

A Lincoln Red Imps–Kolozsvári CFR mérkőzést a francia Delajod Willy, a budapesti Ferencváros–Zalgiris összecsapást a grúz Giorgi Kurashvili vezeti. A visszavágókat jövő kedden rendezik, a párharcok győzteseinek még két kört kellene sikerrel venniük a csoportkörös szereplés kiharcolásához, míg a vesztes az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában folytathatja.

Továbbjutás esetén a CFR vagy a Slovan Bratislávával, vagy a svájci Young Boysszal, a Fradi pedig a Slavia Prahával találkozik a BL-selejtező harmadik körben.

Kapcsolódó

UEFA Bajnokok Ligája, második selejtezőkör – odavágók

Kedden:
18.00 Alashkert FC (örmény)–Sheriff Tiraszpol (moldáv)
19.00 Lincoln Red Imps (gibraltári)–Kolozsvári CFR
21.00 Ferencvárosi TC–FK Zalgiris (litván) – M4 Sport
21.00 Dinamo Zagreb (horvát)–Omonia Nicosia (ciprusi)
21.30 Rapid Wien (osztrák)–Sparta Praha (cseh) – Pro X
21.45 Celtic FC (skót)–Midtjylland (dán).

Szerdán:
17.00 Kajrat Almati (kazah)–Crvena zvezda (szerb)
20.00 Malmö FF (svéd)–HJK Helisnki (finn)
21.00 NS Mura (szlovén)–Ludogorec Razgrad (bolgár)
21.30 Slovan Bratislava (szlovák)–Young Boys (svájci)
22.00 PSV Eindhoven (holland)–Galatasaray SK (török)
22.00 Olympiakosz FC (görög)–Neftci Baku (azeri)
22.00 Legia Warszawa (lengyel)–Flora Tallinn (észt).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Kapufa, kihagyott ziccer, kikapott az ukránoktól a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 1–0-ra kikapott Ukrajnától a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi együttese több lehetőséget is kialakított a Puskás Arénában, de az ukránok elvitték a három pontot.

Vereséggel rajtolt Hagi, a svéd sztárok eldöntötték a meccset

Nem sikerült ponttal kezdenie a Nemzetek Ligáját a román labdarúgó-válogatottnak. Gheorghe Hagi együttese ugyan válaszolt a svédek első góljára, a házigazda még a szünet előtt visszavette a vezetést, és 2–1-re megnyerte a találkozót.

Drámai hajrában kapott ki Magyarországtól a korosztályos román válogatott

A romániai U19-es labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséggel kezdte a szerbiai Stevan Vilotic-emléktornát Magyarország ellen. A keretnek székelyföldi vonatkozása is van: a Marosvásárhelyi ASA és a Sepsi OSK egy-egy játékosa is meghívót kapott.

Új kihívás, régi célok – a feljutásra hajt a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Ezen a héten újraindult a labdarúgó Nemzetek Ligája, a magyar válogatott ezúttal a B divízióban szerepel, Ukrajna, Georgia és Észak-Írország társaságában próbálhatja meg kiharcolni a feljutást.

A székelyföldi akadémián nevelkedett játékosok készülnek a román U18-as fociválogatottal a vébére

Két, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián nevelkedett játékos is meghívót kapott a román U18-as válogatott keretébe. Bencze Lóránd és Darius Bota a portugáliai Négy Nemzet Tornáján bizonyíthat.

Csak a bajnoktól, mindössze három Szuperliga-játékos Hagi keretében a svédek ellen

Gică Hagi kihirdette a román labdarúgó-válogatott 23 fős keretét a pénteki Svédország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre. A szövetségi kapitány mindössze három, a hazai élvonalban szereplő játékosnak szavazott bizalmat.

Kezdőként lépett pályára az U17-es válogatottban az FK Csíkszereda fiatalja

Győzelemmel indította szlovéniai felkészülési mérkőzéseit a román U17-es labdarúgó-válogatott, amely 5–2-re nyert a házigazdák ellen. A találkozó kezdőcsapatában ott volt az FK Csíkszereda 16 éves játékosa, Victor Oniga.

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Az FTC a Celtic otthonában is folytatta európai menetelését

Remekül kezdte a labdarúgó Európa-liga alapszakaszát a Ferencváros, amely csütörtök este 3–1-re győzött a Celtic otthonában. A zöld-fehérek kilenc nemzetközi mérkőzés után továbbra is veretlenek az idényben.

A BL mintájára alakítják át a Nemzetek Ligáját és a selejtezőket

Jelentősen megváltozik 2028 után az európai válogatott labdarúgás rendszere. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligájában már alkalmazott modellhez hasonló lebonyolítást vezet be a Nemzetek Ligájában, valamint az Eb- és vb-selejtezőkben is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!