A Bajnokok Ligája-selejtezőben érdekelt kolozsvári alakulat Deac, illetve a nyáron igazolt Tahiri révén kétgólos előnyre tett szert az első félidőben, de Marius Șumudică együttesének gyorsan elolvadt az előnye az első játékrészben. Az FK Csíkszeredánál is megfordult argentin csatár, Juan Bauza szépített, majd a belga középpályás, William Baeten kiegyenlítette az összecsapást.
A mérkőzést uraló „vasutasok” a második félidőben a Sepsi OSK-tól visszatért Claudiu Petrila góljával biztosították be a három pontot.
A kolozsvári csapatnak ez már a negyedik hivatalos mérkőzése volt az új szezonban, a CFR a BL-selejtező első körében a boszniai Borac Banja Lukát ejtette ki hosszabbítás után, míg a román szuperkupában büntetőpárbajjal maradt alul a kupagyőztes CS U Craiovával szemben.
Korábban:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Academica Clinceni 2–0 (0–0)
Gólszerzők: Rep (56.), Mitrea (85.)
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!