Hirdetés

Bepótolja elmaradt meccsét a bajnok, tovább sűrűsödhet az élmezőny a Szuperligában

Esetleges győzelmével felsőházi helyre kerülhet a Farul. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Utolsóként a bajnoki címvédő Konstancai Farul is bepótolja az európai kupaszereplése miatt elhalasztott mérkőzését, az Aradi UTA elleni csütörtök esti esetleges sikerrel felsőházi rájátszást érő helyre kerülhet a labdarúgó Szuperligában.

2023. október 26., 12:23

Az utolsó elmaradt találkozót is lejátsszák a bajnokságban, ezzel hosszú idő után a mezőny mindegyik csapata ugyanannyi meccsel rendelkezik. A Konstancai Farul és az Aradi UTA közötti összecsapást még az 5. fordulóban, augusztus közepén kellett volna megrendezni, ám ezt elhalasztották, így a címvédőnek több ideje volt felkészülni az észt Flora Tallinn elleni párharcra a Konferencia Liga harmadik selejtezőkörében.

Hirdetés

Akkor a nemzetközi kupasorozat ezen szakaszában érdekelt másik két romániai gárda, a Sepsi OSK és az FCSB bajnoki meccsét is elnapolták.

A két csapat azóta már bepótolta ezeket, de nem járt nagy sikerrel.

A fővárosiak 2–2-es döntetlent játszottak az FC Hermannstadt otthonában, míg a sepsiszentgyörgyiek 3–0-s vereséget szenvedtek a Kolozsvári CFR vendégeként. Ráadásul, a székelyföldi klubnak még volt egy elhalasztott bajnokija, amely a KL playoff körének időpontjában, a norvég FK Bodø/Glimt elleni párharc közben maradt el. Ezen is pont nélkül maradt a Sepsi OSK, miután egy héttel ezelőtt 1–0-ra elveszítette a Jászvásári Poli elleni idegenbeli találkozót.

Visszatérve a Farul és az UTA csütörtökön 20 órától kezdődő mérkőzésére, a hazai pályán játszó konstancai együttes nagy esélyes a három pont begyűjtésére a tabella végén szerénykedő aradiak ellen.

Az összecsapás előtt a hetedik helyen álló címvédő még szorosabbá teheti a felsőházi rájátszásért zajló küzdelmet, és esetleges sikerével felléphet a biztos playoff-részvételt jelentő ötödik pozícióba.

Ezáltal a Petrolult és a Hermannstadtot is megelőzné, ráadásul pontszámban utolérheti a negyedik Universitatea Craiovát, és már csak egy pontos távolságra lenne a dobogó harmadik helyét elfoglaló Bukaresti Rapidtól.

A Sepsi OSK négy pontos távolságra van a playofftól •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

A Sepsi OSK négy pontos távolságra van a playofftól
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Az említett csapatok mellett a bajnokság középmezőnyében még számos gárdának van reális esélye bejutni az első hat közé.

A nyolcadik helyezett Kolozsvári U jelenleg három ponttal marad le a felsőházat jelentő pozíciókról, de mögötte is nagy a tömörülés, a Galaci Oțelult, a Sepsi OSK-t, a Jászvásári Polit és az FCU Craiovát alig egy pont választja el egymástól.

Pénteken már újabb forduló kezdődik a Szuperligában, a 14. játéknap nyitómérkőzésén 17 óra 30 perctől a Sepsi OSK az FC Voluntari pályáján játszik. A sepsiszentgyörgyiek hétfőn a sereghajtó FC Botoșani ellen aratott 5–2-es győzelmüknek köszönhetően véget vetettek a hatmeccses vereségi sorozatuknak, de ahhoz, hogy tovább zárkózzanak a ranglistán, Ilfov megyében is nagy szükségük van a három pont megszerzésére.

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 14. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
13
9
3
1
25-11
30
2
Kolozsvári CFR CFR
13
8
3
2
25-12
27
3
Bukaresti Rapid Rapid
13
6
5
2
27-16
23
4
Universitatea Craiova U Craiova
13
6
4
3
20-13
22
5
Konstancai Farul Farul
13
6
2
5
19-19
20
6
FC Hermannstadt Hermannstadt
13
4
7
2
21-14
19
7
Petrolul Ploiești Petrolul
13
4
7
2
17-14
19
8
Kolozsvári U Kolozsvári U
13
3
7
3
18-21
16
9
Galaci Oțelul Oțelul
13
2
9
2
10-10
15
10
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
13
4
3
6
16-18
15
11
Jászvásári Poli Jászvásár
13
4
3
6
15-19
15
12
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
13
4
2
7
21-24
14
13
FC Voluntari Voluntari
13
3
4
6
15-23
13
14
Aradi UTA UTA
13
2
6
5
12-18
12
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
13
2
3
8
8-24
9
16
FC Botoșani Botoșani
13
0
6
7
13-26
6
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!