Hirdetés

Nem tudta kihasználni a CFR a riválisok botlásait

Óvatos foci, gól nélkül
Fotó: Facebook/SC Oțelul Galați

2023. október 23., 23:08

A labdarúgó Szuperliga 13. fordulójának zárómeccsén nem bírt egymással a Kolozsvári CFR és a Galaci Oțelul, így pontosztozkodás lett a vége. A CFR így nem tudott közelebb férkőzni az FCSB-hez, míg a galaciak tizedik döntetlenüket játszották.

2023. október 23., 23:08

Habár papíron kötelező győzelem várt a Kolozsvári CFR-re, a galaciak idei eredményei óvatosságra intettek, hiszen az élvonalban újonc alakulatot mindössze kétszer tudták legyőzni: a Farul és a FCSB. Továbbá Dorinel Munteanu együttese vendégként még veretlen volt.

A hazai pályán zsinórban négy győzelemnél tartott a CFR, ám hétfőn este nem tudta feltörni vendége védelmét. Habár kisebb fölényben futballoztak a hazaiak, egyetlen nagyobb helyzetet tudtak összehozni, Juricic lövését védte a kapus. A játékrész közepén a galaciaknak is volt két lehetőségük, ám Tănasă nem tudta bevenni Sava kapuját.

Hirdetés

A szünetet követően is hasonló forgatókönyv szerint alakult a játék, egyik fél sem kockáztatott igazán, így komoly lehetőség egyik kapu előtt sem adódott. A biztos védekezés mindkét csapat energiáit felemésztette, így gólnélküli döntetlennel ért véget a találkozó.

A CFR hazai botlása azt jelenti, hogy az élen álló négy együttesből egy sem tudott nyerni, mögöttük pedig kezd sűrűsödni a mezőny, hiszen a Hermannstadt és a Petrolul is nyert, így felsőházi rájátszást érő helyeken találhatók. A Galaci Oțelul pedig hihetetlen, de a 13. fordulóban a kilencedik döntetlenét jegyezte, és a 9. helyen található a táblázaton.

Labdarúgó Szuperliga, 13. forduló
Kolozsvári CFR–Galaci Oțelul 0–0

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz, 13. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
13
9
3
1
25-11
30
2
Kolozsvári CFR CFR
13
8
3
2
25-12
27
3
Bukaresti Rapid Rapid
13
6
5
2
27-16
23
4
Universitatea Craiova U Craiova
13
6
4
3
20-13
22
5
Konstancai Farul Farul
13
6
2
5
19-19
20
6
FC Hermannstadt Hermannstadt
13
4
7
2
21-14
19
7
Petrolul Ploiești Petrolul
13
4
7
2
17-14
19
8
Kolozsvári U Kolozsvári U
13
3
7
3
18-21
16
9
Galaci Oțelul Oțelul
13
2
9
2
10-10
15
10
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
13
4
3
6
16-18
15
11
Jászvásári Poli Jászvásár
13
4
3
6
15-19
15
12
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
13
4
2
7
21-24
14
13
FC Voluntari Voluntari
13
3
4
6
15-23
13
14
Aradi UTA UTA
13
2
6
5
12-18
12
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
13
2
3
8
8-24
9
16
FC Botoșani Botoșani
13
0
6
7
13-26
6
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!