Nagy utat járt be az elmúlt egy évben a Székelyudvarhelyi FC, hiszen a tavalyi idény végén még azért játszott selejtezős párharcot, hogy benn maradjon a 3. Ligában, szerdán délután pedig már azért harcolt, hogy egy osztállyal fennebb lépjen. A klub elnöke, Berkeczi Attila annak ellenére is elégedett volt, hogy papíron nem jött össze a feljutás.
– mondta el megkeresésünkre.
Hozzátette, számára elégtételt jelent, egyben megnyugtatta, hogy megérte a futballal foglalkozni ennyi éven keresztül. Itt azonban nincs vége, ez a sikertörténet még csak most indul, bontakozhat ki. „Még nagyobb energiát mozgósítok, mert nagy az igény a jó labdarúgás iránt. Várnunk kell pár napot, hetet, hogy tisztázódjon, hol folytatjuk a következő idényben.
– fejtette ki a klubelnök.
A jelenlegi állás szerint az SZFC a második a „váróslistán”. Tehát ha valami okból kifolyólag két csapat nem rajtolhat el a 2. Ligában, akkor az udvarhelyiek ott lesznek a másodosztály mezőnyében.
Ami a szakmai stábot és a játékosállományt illeti, Berkeczi Attila elmondta, az ő elsődleges feladata őket egyben tartani – még akkor is, ha többeknek lejárt a szerződése –, akár a 2. Ligában, akár a harmadosztályban szerepel majd a klub a következő szezonban.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!