– Közel másfél hónapja, hogy a szükségállapot bevezetése miatt nem tudnak közös edzéseket végezni. Kapcsolatban van a csapattársakkal, tudják tartani az erőnlétet?
– Már a koronavírus-járvány miatti első intézkedések másnapján a csapat minden tagja megkapta az egyéni edzésprogramot. Az edzőkkel a telefon és az internet segítségével tartjuk a kapcsolatot, naponta jelzi mindenki egy naplóba, hogy milyen az egészségügyi állapota, milyen edzést végzett. Többnyire aerob edzéseket, futógyakorlatokat végzünk, de sprintek és labdás gyakorlatok is vannak a programban, sőt még egy-egy lábtenisz is belefér. Heti három alkalommal videokonferenciát tartunk, megbeszéljük a dolgokat. Ha minden jól alakul, akkor május 4-én elkezdjük a kiscsoportos edzéseket.
– Konkrétan még semmit sem lehet tudni a folyatásról, de vannak találgatások. Mi a véleménye erről az FK Csíkszereda csapatkapitányának?
– Határozottan azt szeretnénk, hogy legyen folytatás, a bajnokság a pályán fejeződjön be, ott dőljenek el a feljutók, illetve a kiesők. Nagyon nehéz időszak vár ránk, hiszen állítólag négynaponta lesznek meccsek.
Nehéz elkerülni, hogy ne legyenek sérültek, ezért fontos a bő keret.
– Mit lehet tudni a csapattársakról, az FK idegenlégiósairól?
– Csak Hrisztos Incidisz és Salvatore Marrone utazott el Romániából – Görögországba, illetve Németországba. Erdei Carlo Szatmárnémetibe, Veres Szilárd Kolozsvárra, Raul Palmeș és Marvin Schieb pedig Nagyszebenbe utazott haza. A székelyföldiek otthonról várják a folytatást. Magyarországi csapattársaim itt maradtak Csíkban, de a városban tartózkodik és egyéni edzéseket végez az argentin Juan Francisco Bauza és a vajdasági Pintér Norbert is, így ha engedélyt kapunk az edzésekre, akkor szinte teljes lesz a keretünk.
– Az edzéseken kívül mivel telnek napjai?
– Sokkal több idő marad a családra, többet vagyunk együtt, olyan dolgokra marad idő, amit eddig egyáltalán nem csináltunk. Szívesen végzek házimunkát, nagyon szeretek kertészkedni, aktívan részt vettünk a család csíkdánfalvi kerti és mezei munkájában, és hadd dicsekedjem el, hogy már kenyeret is sütöttem kemencében.
Gól nélküli döntetlent játszott az FC Hermannstadt otthonában az FK Csíkszereda, amely az egy ponttal újabb lépést tett a bennmaradás felé az élvonalbeli bajnokságban.
Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!