Egyetlen összecsapást rendeztek szombat délután, a Baróti VSC az Uzon együttesét látta vendégül. A hazaiak alig 20 perc alatt háromszor is bevették ellenfelük kapuját, akik ezt követően lesétáltak a pályáról. Ugyan még nem hitelesítették az eredményt, de minden bizonnyal az erdővidéki gárda megkapja a nekijáró három pontot.
Vasárnap hat párharcot játszottak, amelyből mindössze egy ért véget döntetlennel: Nagyajta és Árkos osztozott a pontokon (1–1). A Bardoci Prímára a papírforma alapján könnyű összecsapás várt, a 12. helyen álló papolciak látogattak hozzájuk. Ahogyan arra számítani lehetett, a hazaiak magabiztos, 3–0-s győzelmet arattak, ezzel továbbra is hibátlanok a bajnokságban.
Szitabodza saját közönsége előtt 3–0-ra verte a Perkői SE együttesét, ezzel megerősítve a harmadik helyüket pontvadászatban, szintén hazai sikert eredményezett a Csernáton–Maksai SE (3–1) találkozó is. A tizenegyedik játéknapon mindössze Zágon és Gelence csapata győzött a saját otthonától távol, előbbi 1–0-ra Kovásznán, utóbbi 4–1-re Bodzaforduló ellen, amely továbbra sem tudott pontot szerezni az idei kiírásban.
A következő fordulóban a BVSC csapatára viszonylag könnyű meccs vár, ugyanis Papolc otthonába látogatnak, míg a Bardoci Príma a Gelence SE vendége lesz, ahonnan nem lesz egyszerű elhozni a három pontot.
| 2023. 11. 04. 14:00 | Barót VSC BVSC | Uzoni SE Uzoni SE | 3-0 |
| 2023. 11. 05. 13:00 | Szitabodza Szitabodza | Perkői SE Perkői SE | 3-0 |
| 2023. 11. 05. 14:00 | Csernáton Csernáton | Maksai SE Maksai SE | 3-1 |
| 2023. 11. 05. 14:00 | Kovásznai SE Kovásznai SE | Zágon Zágon | 0-1 |
| 2023. 11. 05. 14:00 | Nagyajta Nagyajta | Árkosi SE Árkosi SE | 1-1 |
| 2023. 11. 05. 14:00 | Bardoci Príma Bardoci Príma | Papolc Papolc | 3-0 |
| 2023. 11. 05. 14:00 | Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE | Gelencei SE Gelencei SE | 1-4 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bardoci Príma Bardoci Príma | 10 | 10 | 0 | 0 | 53-7 | 30 |
2 | Barót VSC BVSC | 10 | 9 | 0 | 1 | 46-7 | 27 |
3 | Szitabodza Szitabodza | 10 | 7 | 1 | 2 | 42-17 | 22 |
4 | Kovásznai SE Kovásznai SE | 11 | 7 | 0 | 4 | 46-16 | 21 |
5 | Zágon Zágon | 11 | 7 | 0 | 4 | 39-14 | 21 |
6 | Gelencei SE Gelencei SE | 10 | 6 | 2 | 2 | 21-18 | 20 |
7 | Árkosi SE Árkosi SE | 10 | 5 | 3 | 2 | 35-14 | 18 |
8 | Perkői SE Perkői SE | 10 | 5 | 1 | 4 | 22-16 | 16 |
9 | Csernáton Csernáton | 11 | 4 | 1 | 6 | 19-46 | 13 |
10 | Nagyajta Nagyajta | 10 | 3 | 2 | 5 | 13-29 | 11 |
11 | Maksai SE Maksai SE | 11 | 3 | 2 | 6 | 17-34 | 11 |
12 | Papolc Papolc | 10 | 2 | 0 | 8 | 17-42 | 6 |
13 | Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE | 10 | 1 | 2 | 7 | 10-46 | 5 |
14 | Uzoni SE Uzoni SE | 10 | 1 | 0 | 9 | 14-39 | 3 |
15 | Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE | 10 | 0 | 0 | 10 | 5-54 | 0 |
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!