Hirdetés

Az utolsó simításokat végzik, tavasszal kerül a mozikba a Bölöni-film

Bölöni László és egykori felfedezettje, a belga Axel Witsel
Fotó: Szabó Attila

Célegyenesben a minden idők legsikeresebb romániai magyar labdarúgójáról és edzőjéről, Bölöni Lászlóról szóló film. A több mint két évig tartó forgatás és az ezt követő stúdiómunka után tavasszal megérkezik a mozikba a várva várt alkotás.

2024. december 05., 11:17

A Bölöni László – az erdélyi legenda című dokumentumfilm az egyik legelismertebb magyarországi filmes alkotó és egyetemi tanár, Dr. Kollarik Tamás PhD ötlete alapján készül, társrendezője a már sok díjjal büszkélkedő székelyudvarhelyi Szabó Attila, producere dr. Novák Tamás, Szöllősi György pedig szakértőként működik közre.

Hirdetés

Amint arról korábban már beszámoltunk, az alkotók nem klasszikus sportfilmet készítenek a marosvásárhelyi származású sportemberről, hanem országokon és korszakokon átívelő érdekfeszítő történetet mutatnak be. A nézőkre igazi utazás vár térben és időben Bölöni László életén át, amelyben nemcsak a zseniális labdarúgót és edzőlegendát ismerhetjük meg, de az embert is, aki Puskás Ferenc mellett egyetlen magyar labdarúgóként a magasba emelhette a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Kapcsolódó

Bölöni László egykori kortársai és nagy felfedezettjei közül szinte mindenkit bemutat a film, amelyben nem csak Bölöni edzői karrierjét dolgozzák fel, hanem a teljes életét, a labdarúgói pályafutása is legalább olyan hangsúlyos a filmben, mint az edzői munkája.

A román válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu is megszólal a filmben •  Fotó: Szabó Attila Galéria

A román válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu is megszólal a filmben
Fotó: Szabó Attila

A forgatás során összesen 12 országot és 60 várost jártak be, félszáznyi sztárral készítettek interjút. Természetesen Bölöni László legnagyobb felfedezettje, az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo megjelenik a filmben, de a nővérével és az egykori csapattársaival is interjúztak, Hugo Vianától Ricardo Quaresmán át Axel Witselig és Raphaël Varrane-ig. Bölöni kortársai közül többek között a román labdarúgás egyik legnagyobb legendája, Gheorghe Hagi, és a válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu is megszólal a filmben.

A saját gyártású anyagok mellett nagyon izgalmas 3D-s parallax technikával (különleges képalkotási eljárás – szerk. megj.) jelenítik meg a korabeli fotókat, valamint sikerült bevonni a munkába Pacsay Attilát, Magyarország egyik leghíresebb filmzeneszerzőjét, aki Oscar-díjra jelölt filmek megzenésítéséhez is hozzájárult.

A rendezők tájékoztatása szerint márciusra teljesen elkészül a film, amely dramaturgiailag már egyben van, a történetet összerakták.

Bölöni László korábbi tanítványa, a francia Raphaël Varane négyszeres Bajnokok Ligája-győztesnek és világbajnoknak vallhatja magát •  Fotó: Szabó Attila Galéria

Bölöni László korábbi tanítványa, a francia Raphaël Varane négyszeres Bajnokok Ligája-győztesnek és világbajnoknak vallhatja magát
Fotó: Szabó Attila

Az utómunka és a zenei aláfestés még hátravan, valamint az archív jogok megszerzéséért gyűjtik az anyagi keretet. A produkció továbbra is várja a romániai, erdélyi és székelyföldi vállalkozók, partnerek jelentkezését.

Valószínűleg már januárra minden részlet a helyére kerül, de két okból nem akarják akkor indítani, egyrészt mert az év elején az emberek annyira nem járnak moziba, másrészt a dunaszerdahelyi focicsapatról is kihoznak egy ugyancsak friss filmet, és nem akarják, hogy a kettő egymást kioltsa – ismertették a rendezők a Székely Sportnak.

A nagybemutatót a két fővárosban, Bukarestben és Budapesten tartják, természetesen Marosvásárhely mellett, majd a legtöbb erdélyi és romániai településre is megérkezik a közel két órás mozifilm.

Kapcsolódó

A rendezők azt szeretnék, hogy a magyar és a román közvélemény egyaránt a magáénak érezze a filmet, amelyet kapocsként szánnak a magyarság és a románság közé.

Egyébként, nemrég megjelent egy werkfilm, ami az első nyilvános kis beharangozója a Bölöni-filmnek, ezt az alábbi videóban lehet megtekinteni.

• Videó: Siriat

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!