Hirdetés

Bölöni-film: kapocsként szolgál a magyar és a román nemzet között

Kollarik Tamás elmondta, benne már nagyjából húsz éve megfogalmazódott, hogy Bölöni Lászlóval filmet készítsen
Fotó: Nyirkos Zsófia

2023. március 01., 17:55

Film készül minden idők legsikeresebb romániai magyar labdarúgójáról és edzőjéről, Bölöni Lászlóról. Javában zajlanak a forgatások, a tervek szerint akár már az idei év végén megszervezhetik a bemutatót. A film rendezői vezettek be a kulisszák mögé.

2023. március 01., 17:55

A Bölöni László – Egy legenda története című dokumentumfilm az egyik legelismertebb magyarországi filmes alkotó és tanár, Dr. Kollarik Tamás PhD ötlete alapján készül, társrendezője a székelyudvarhelyi Szabó Attila, producere dr. Novák Tamás, Szöllősi György szakértőként működik közre. Kollarik Tamás nevéhez Oscar-díjas alkotások fűződnek, ő volt az, aki megálmodta és sokáig vezette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a Magyar Média Mecenatúra Programját, amelyen keresztül a legtöbb dokumentum- és ismeretterjesztő film, kisjáték és tévéfilm készült, valamint lehetőséget kínált az erdélyi magyar rendezőknek, köztük Szabó Attilának, hogy elkészítsék az általuk megálmodott filmjeiket.

Hirdetés

A Székely Sport megkeresésére Kollarik Tamás elmondta, benne már nagyjából húsz éve megfogalmazódott, hogy Bölöni Lászlóval filmet készítsen, mivel gyerekkori álma volt, hogy találkozhasson vele.

Az alapelképzelésem az volt, hogy keresek magam mellé egy erdélyi rendezőt, mert nyilván egy erdélyinek mást jelent Bölöni László, mint egy magyarországi magyarnak, azt szerettem volna, hogy több nézőpont kerüljön be a filmbe.

A Magyarországon is elismert Szabó Attilát kerestem meg, kértem fel, hogy legyen a filmnek a társrendezője. Az elmúlt másfél évtizedben a filmgyártásban elért eredményei alapján úgy gondoltam, hogy a legalkalmasabb jelölt volt” – indokolta választását Kollarik. „Megtisztelő, hogy Tamás rám gondolt, akivel régi barátság fűz össze, aminek szakmai gyökerei vannak, és tartott eléggé innovatív rendezőnek ahhoz, hogy ezt a témát erdélyi szemmel meg tudjam fogni.

A filmnek ez egy külön ereje lehet, hogy budapesti és erdélyi szemszögből, kívülről és belülről is vizsgálva van a téma”

– közölte Szabó Attila.

Interjú Victor Munoz Marrique-kel, a Barcelona egykori játékosával  a Camp Nou-ban •  Fotó: Forrás: Szabó Attila Galéria

Interjú Victor Munoz Marrique-kel, a Barcelona egykori játékosával a Camp Nou-ban
Fotó: Forrás: Szabó Attila

Kiemelték, hogy Bölöni László ikonikus alakja a magyar és román labdarúgásnak, Ő az egyetlen magyar futballista, aki Puskás Ferencen kívül BEK-győztes, ráadásul nem a Real Madrid, hanem egy Kelet-európai csapat, a Steaua színeiben nyerte meg Európa legértékesebb trófeáját. Régóta tudjuk, hogy Bölöni többet érdemel, mint egy 70-80 oldalas könyv, Bocsák Miklós 1987-ben dolgozta fel munkásságát „Egy futballsztár Erdélyből” címmel.

A film pályázatával és az összeállításával – amelynek elkészülését a Nemzeti Filmintézet és a Bethlen Alapítvány is segíti – két évvel ezelőtt kezdtek el foglalkozni, nagy öröm az alkotóknak, de a magyar és romániai futballszurkolóknak, hogy a film a megvalósulás útjára léphetett. A 69 éves marosvásárhelyi származású Bölöni László – aki jelenleg a francia másodosztályban a feljutásért küzdő FC Metz vezetőedzője – ugyanis

a sportpályafutásán túl az emberi kiállásával és a viselkedésével példakép lehet a feltörekvő generációk számára és ezért is akartak róla filmet készíteni.

Szabó Attila: Bölöni emberként is pont ugyanolyan, mint játékosként, nagyon megfontolt, intelligens és művelt, de ugyanakkor nagyon nagy munkabírású •  Fotó: Forrás: Szabó Attila Galéria

Szabó Attila: Bölöni emberként is pont ugyanolyan, mint játékosként, nagyon megfontolt, intelligens és művelt, de ugyanakkor nagyon nagy munkabírású
Fotó: Forrás: Szabó Attila

Kollarik Tamás megjegyezte, Szabó Attila segítségével keresték meg Bölöni Lászlót, aki először igencsak meglepődött, de utána sikerült rábeszélni arra, hogy kamera elé álljon. „Egyszerűen álomszerű vele együtt dolgozni, rendkívül intelligens ember, akinek kiváló dramaturgiai érzéke is van, zökkenőmentes és talán nem túlzó a szó, de harmonikus is az együttműködés.

A Bölöni névre ajtók nyílnak meg, minden nyilatkozó örömmel áll a rendelkezésünkre, amikor említjük, hogy filmet készítünk az erdélyi futball legendáról.

Nagyon sok segítséget kapunk Lacitól, a családi archívumba is betekintést engedett, segít a megfelelő és hiteles dokumentálásában labdarúgói és az edző pályafutása kapcsán, és a családja is igazán nyitott, a film készítését és a nem könnyű forgatásokat is pozitívan fogadják” – ismertette Kollarik.

Szabó Attila hozzátette, lassan már másfél éve követik Bölöni mindennapjait és igyekeznek megmutatni azt, hogy a sportszakmai sikerei mellett milyen Bölöni, mint ember, hogyan él az édesanyjával, találkozik a barátaival, viselkedik a feleségével, mit jelent számára a család és a magyarság, még akkor is, ha a franciaországi otthonában, Nizzában néz rá a tengerre. „Bölöni emberként is pont ugyanolyan, mint játékosként, nagyon megfontolt, intelligens és művelt, de ugyanakkor nagyon nagy munkabírású. Megfeszített tempó kamerával kísérni az életét” – jegyezte meg.

Nagyon gazdag kiállítású filmet készítenek, számos helyszín és szereplő fog feltűnni a produkció során. Az a tervük, hogy Erdélyben, Bukarestben, Magyarországon, Belgiumban, Spanyolországban, Portugáliában, Csehországban, Franciaországban, Görögországban is forgassanak. Minden fontos embert, aki Bölöni életében meghatározó volt, nemcsak a sztárokat, hanem a családtagokat, barátokat és az egyszerű futballrajongókat megszólaltatnak.

Találkozás Alicante-ban Miguel Bernardo Bianquettivel, Bölöni egykori ellenfelével, az FC Barcelona egykori játékosával •  Fotó: Forrás: Szabó Attila Galéria

Találkozás Alicante-ban Miguel Bernardo Bianquettivel, Bölöni egykori ellenfelével, az FC Barcelona egykori játékosával
Fotó: Forrás: Szabó Attila

Az interjúk, a szituatív jelenetek, az archív anyagok és a fotógyűjtemények fogják egymást váltani, tehát nemcsak tartalmában, hanem vizualitásában is egy rendkívül izgalmas filmet fognak összeállítani, amelyre reményeik szerint Budapesten és Bukarestben is egyaránt büszkék lehetnek.

A film részben Bölöni László életútját fogja követni és bemutatja azt a világot is, amelyben életének különböző periódusait töltötte. Alapvetően arra törekszenek, hogy egy lineáris rendszerben mutassák be az életét, de az idősíkokkal is terveznek játszani a film elkészítése során.

Szabó Attila megjegyezte, rendezői szempontból négy dramaturgiai szál van a filmben. A szituációs szál Bölönit követi két-három éven keresztül az edzéseken, meccseken, családi eseményeken, a Csíksomlyói búcsún, Tusványoson, a BEK-győzelem 35 évfordulóján, stb.

Az interjús szál során a legfontosabb alanyokat szólaltatják meg, mint Valentin Ceaușescu, Jenei Imre, Gheorghe Hagi, Victor Pițurcă, Marius Lăcătuș és Helmuth Duckadam, és az általa felfedezett nagy futballisták, Cristiano Ronaldótól kezdve, Axel Witselen keresztül Petr Cech kapusig.

Az archív szál a múltat tárja fel, a román televízió és a FIFA archívumából különféle felvételeket fognak bemutatni. Ezenkívül Bölöni önéletrajzából – amin a neves sportember már néhány éve dolgozik és nagyjából végleges formában van – is fognak gondolatokat szemezgetni, ez narratív szálként fűzi össze az előző hármat.

A BEK-győztes csapat a győzelem 35. évfordulóján a felújított Steaua Stadionban •  Fotó: Forrás: Szabó Attila Galéria

A BEK-győztes csapat a győzelem 35. évfordulóján a felújított Steaua Stadionban
Fotó: Forrás: Szabó Attila

Olyan filmet akarunk készíteni, amely a budapesti és a bukaresti mozikban egyformán kelti ugyanazt az erős és mély érzést, hogy mindkét helyen magukénak érezzék, mert azt szeretnénk, ha a film, ahogy Bölöni pályafutása is, kapocsként működne a két nemzet között”

– mutatott rá Kollarik és Szabó.

Mint hangsúlyozták, úgy készítik, hogy ne kifejezetten sport-, vagy labdarúgófilm legyen, illetve a magyar és román célközönségnek szóljon, hiszen kilenc-tíz nyelven fognak megszólalni az alanyok. Mindenképpen nemzetközi piacra szánják, hogy például egy spanyol néző is, ha nem is ugyanolyan mélységeiben, de ugyanúgy tudja élvezni ezt a filmet, mint Székelyföldön, vagy Bukarestben.

Amennyiben minden a rendezők terve szerint alakul, a 90 perces, mozi forgalmazásra dokumentumfilm akár már az idei év végén, vagy a jövő év elején elkészülhet és megszervezhetik a bemutatót.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Tuzson Ágnes nem ismer lehetetlent – út a fogorvosi praxistól a hawaii-i világbajnokságig

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Kirobbant a botrány a román U21-es válogatottnál

Kiütéses vereséggel zárta az Eb-selejtezőket a román U21-es labdarúgó-válogatott, amely Ibizán 7–1-re kapott ki Spanyolországtól. A kudarc után botrány robbant ki az együttesnél, a szövetség pedig azonnali belső vizsgálatot indított.

Két FK-játékossal a pályán ütötte ki Kazahsztánt a romániai korosztályos női együttes

Fölényes győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőt a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott: kedden 6–1-re verte Kazahsztánt a máltai minitornán. Az FK Csíkszereda három meghívott játékosa közül ketten is lehetőséget kaptak.

Az U18-as román fociválogatott tornagyőztes lett, az U21-esek súlyos vereséggel zárták az Eb-selejtezőt

Győzelmet jegyzett a portugáliai Négy Nemzet Tornáján a román U18-as labdarúgó-válogatott, így jó előjelekkel készül a vébére. Az U21-esek teljesen szétestek, miután elveszítették esélyüket az Eb-re való kijutásra.

Történelmi mélyponton Románia, már csak az 58. helyen áll a FIFA-világranglistán

Négy vereség után a Nemzetek Ligájában újabb visszaesést eredményezett a világranglistán: Románia az élő FIFA-rangsorban története legrosszabb helyezésére csúszott. A magyar válogatott eközben a legjobb negyven között maradt.

A sok gyenge eredmény után a 3. kalapból húzzák a román fociválogatottat az Eb-selejtezőn

A Svédország elleni vereséget követően hivatalossá vált, hogy a román labdarúgó-válogatott a harmadik kalapból várja a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását. A magyarok egyelőre a 2-esben vannak.

Nemzetek Ligája: magyar remények, zuhanóban a románok

Véget ért a Nemzetek Ligájának „erőltetett menete”. A magyarok továbbra is harcban vannak az első két helyért, miközben a trikolórokat Hagi történelmi mélypontra lökte. Közben felmerül a kérdés: érdemes-e egymás után négy válogatott meccset lejátszani?

Sokszoros albán bajnok irányítását vette át László Csaba

Több mint egyéves kihagyás után újra edzősködik a székelyudvarhelyi szakember. László Csaba legutóbb 2025 tavaszán a Sepsi OSK-t irányította, amellyel kiesett a Szuperligából. Az albán bronzérmes, jelenleg sereghajtó KF Vllaznia csapatával egyezett meg.

Visszavágott a magyar válogatott, idegenben győzte le az ukránokat

A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Ukrajnát a Nemzetek Ligája hétfő esti mérkőzésén. Tóth Milán és Csinger Márk is első válogatottbeli gólját szerezte, a magyar csapat pedig a hajrában biztosította be a győzelmet.

Négyből semmi, Gyökeres gólja a kiesés szélére sodorta a román válogatottat

Negyedik mérkőzésén is pont nélkül maradt Románia a labdarúgó Nemzetek Ligájában. Gheorghe Hagi együttese hétfő este 1–0-ra kikapott Svédországtól Bukarestben, így továbbra is sereghajtó a B divízió 4-es csoportjában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!