A rangsor negyedik helyén álló csíkiak a középmezőny egyik legjobb csapata, a 11 mérkőzésből csupán három vereséget szenvedő CSM Focșani otthonában lépnek pályára. A Vrancea megyei gárdának a gólkülönbsége is pozitív, 11 mérkőzésen 22 gólt lőttek és csupán 11-et kaptak.
„Pontokért utazunk Focșani-ba,
A hangulat az FK csapatában jó, a fiúk egész héten komolyan készültek az edzéseken” – mondta Bálint László György, az FK Csíkszereda vezetőedzője.
A szakvezető elmondta, hogy eltiltott vagy sérült játékos nincs a csíki keretben, viszont Soufiane Jebari mandulagyulladással küszködik, a héten nem tudott edzeni.
Az FK Csíkszereda ellen mutatott játékot mentené át szombatra a Székelyudvarhelyi FC, és a Barcarozsnyói Olimpic Cetate ellen győzelemmel szakítaná meg rossz sorozatát.
A Brassó megyei gárda gyengén kezdte a bajnokságot, első négy mérkőzéséből hármat elveszített. A folytatásban valamelyest magára talált, legutóbbi öt találkozóján nyolc pontot gyűjtött, győzött a Sporting Liești ellen, döntetlent játszott a Bákói Aerostarral és Szászhermánnyal. A legutóbbi fordulóban hazai pályán egy góllal kapott ki a Galaci Oțelultól.
Az SZFC eddig ötvenszázalékosan teljesített hazai pályán,
hat mérkőzéséből hármat megnyert, ugyanennyin pedig alulmaradt. A csapat hullámvölgyben van, hiszen legutóbbi hét találkozójából hatot elveszített.
„A csíki meccsen szervezetten, fegyelmezetten játszottunk, taktikailag és viselkedésileg is, egészen jó teljesítményt nyújtottak a játékosok. A nagy iramú, végig koncentrált mérkőzés sokat kivett a fiúkból, egy nappal több pihenőt kaptak, de ez sem sokat segített. Sérülések zavarták munkánkat, Tankó és Modra játéka kérdéses szombaton. Izet velünk edzett, ám ő három hétig labda nélküli munkát végzett, így jócskán le van maradva.
– összegzett Gálhidi György, az SZFC edzője.
Az előző szezonban az SZFC Csíki Dénes hosszabbításban szerzett góljával 1–0-ra győzött hazai pályán, míg Barcarozsnyón 1–1-es döntetlennel ért véget a találkozó.
A játéknapon rangadót is rendeznek, az éllovas Galac a Sporting Liești-et fogadja. Kézdinek sem lesz könnyű dolga, hiszen az egyre jobb formába lendülő Darabani vendégszeretetét fogja megtapasztalni.
Labdarúgó 3. Liga, 12. forduló: pénteken 14 órától CSM Pașcani–Avântul Valea Mărului; szombaton 14 órától Galaci Metalosport–Bákói Aerostar, Székelyudvarhelyi FC–Barcarozsnyói Olimpic Cetate, CSM Focșani–FK Csíkszereda, Bucovina Rădăuți–Románvásári VSK, Sănătatea Darabani–Kézdivásárhelyi KSE, 16 órától Galaci Suporter Club Oțelul–Sporting Lieșt; a Szászhermányi FC szabadnapos lesz.
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!