Hirdetés

Az FCSB elleni vereség után két távozóról számolt be Bernd Storck

Két játékos távozását jelentette be a Sepsi OSK vezetőedzője
Fotó: Pinti Attila

2024. március 18., 11:01

Vereséggel kezdte a felsőházi rájátszást a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, miután az első fordulóban 2–1-re kikapott az FCSB otthonában. Egyik klubnál sem voltak elégedettek a látottakkal, a háromszékiek edzője pedig két távozót is bejelentett.

2024. március 18., 11:01

Bernd Storck elégedett volt a játékosai hozzáállásával, azonban ez nem volt elég a pontszerzéshez. Elmondása szerint a kimaradó játékosok nagyon megnehezítették a csapat dolgát, ennek ellenére lett volna keresnivalójuk a találkozón, de nem voltak pontosak a passzok és a befejezések.

Hirdetés

„Sok hibát követtünk el, nem veszíthetünk labdákat ilyen helyzetekben. Hozzá kell tenni, szerencséje is volt az ellenfélnek, minden játékosom mindent beleadott, küzdöttek, de a hiányzók miatt ennyire voltunk képesek. Természetesen szeretnénk előkelő helyen végezni a tabellán, célunk, hogy Konferencia Ligában szerepeljünk jövőre, ehhez viszont sokkal többre lesz szükség” – mondta el Bernd Storck.

Kapcsolódó

A vasárnap esti vereséget követően két távozóról is beszámolt az interjúban,

Mihai Bălașa és Jonathan Rodriguez távozik a háromszéki gárdától.

Őszinték akartunk lenni a játékosokkal, és az az igazság, hogy nekik nincs jövőjük a Sepsi OSK-nál. Szeretnénk megadni a lehetőséget a fiatal játékosoknak, hogy megmutathassák mire képesek. Ez az én döntésem, és én közöltem a vezetőséggel, hogy ezt szeretném”

– nyilatkozta őszintén.

Coman góljával szerzett vezetést az FCSB a Sepsi OSK ellen. Korábbi felvétel •  Fotó: Facebook/UCVOficial Galéria

Coman góljával szerzett vezetést az FCSB a Sepsi OSK ellen. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/UCVOficial

A vesztes meccs után megszólalt Dinu Moldovan, a Sepsi OSK hálóőre is. A 33 éves kapus többször is veszélyesen lépett ki kapujából, illetve benne volt az első bekapott gólban is.

„Ők is rontottak el passzokat, mi viszont ezt nem tudtuk megbosszulni. Kemény mérkőzés volt, ők irányítottak, mi pedig próbáltunk úgy felállni, hogy minél többször meglephessük őket. Ennél több kellett volna, de ilyen a foci, ezért szép. Természetesen a hiányzók sem könnyítették meg a dolgunkat, de ez nem magyarázat a vereségre” – nyilatkozta csalódottan Dinu.

Természetesen a helyszínen tekintette meg a párharcot Diószegi László is, a Sepsi OSK tulajdonosa, aki korántsem nem volt elragadtatva a látottaktól.

„Egyáltalán nem vagyok elégedett, többet is tehettünk volna a győzelem érdekében. A második félidőben teljes tehetetlenséget láttam a játékosokon. Nem vagyok boldog az eredmény láttán. A fiúknak volt tartása, nincs mit szemrehánynom nekik, de sajnos ennyi volt. Egy eladott labdából kaptuk a második gólt, ez pedig nagyon bosszantó” – értékelt a mérkőzés után Diószegi László.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A Sepsi OSK elnöke azt is hozzátette, hogy változtatni kell a mentalitáson, ugyanis ha továbbra is ilyen játékot mutatnak a pályán, akkor esélyük sem lesz odaérni a Konferencia Ligát érő helyre és nem lesz jövőre nemzetközi kupaszereplés.

Gigi Becali, az FCSB tulajdonosa a mérkőzés után elmondta, hogy a bajnoki címért folytatott harcban nem a második helyezett lesz az elsődleges ellenfelük, hanem a Kolozsvári CFR. A fővárosiak teljesítményére nem tért ki külön, csupán Băluță lecserlésére reagált.

„Jól játszott, győztes gólt szerzett, ez pedig nagyon fontos. Nem tudom pontosan miért kellett lecserélni, mi nem tetszett a vezetőedzőnek, de természetesen majd átbeszéljük. A lényeg, hogy a három pont a zsebben van” – nyilatkozta a mérkőzést követően Becali.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A mérkőzés egyik hőse Florinel Coman volt, a bukarestiek sztárja, aki mindvégig jól játszott és az ő találatával jutott előnyhöz az FCSB. A 25 éves szélső a találkozó után beismerte, hogy a Debeljuh ellen elkövetett szabálytalanságnál megpróbálta átverni a játékvezetőt.

„Próbáltam megszerezni a labdát és egyszer csak azt vettem észre, hogy büntetőt ítélt a játékvezető. A reakcióm az volt, mintha én is ütést kaptam volna, de szerintem ez normális a meccs hevében. Egyértelmű tizenegyes volt. Cserét kellett kérnem, nagyon sokat sprinteltem, éreztem, hogy nem bírom tovább. A célunk az, hogy egy nagyon jó rájátszásban bajnokok legyünk” – mondta el a Sepsi OSK elleni meccset követően Florinel Coman.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A Sepsi OSK legközelebb március 29-én játszik bajnoki mérkőzést, a Kolozsvári CFR-t látja vendégül.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, rájátszás, felsőház

FCSB:
Bukaresti Rapid:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Konstancai Farul:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

A Besztercei Gloriával hangolt a bajnoki folytatásra a Sepsi OSK

Döntetlennel zárta első felkészülési mérkőzését a bajnoki szünetben a Sepsi OSK, amely a 2. ligás Besztercei Gloriával találkozott szombaton délben.

Érkeznek a VAR-felügyelők a Szuperligába

Jelentős változás következik a Szuperligában, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága szerdai ülésén jóváhagyta a VAR-felügyelő szerepkörének bevezetését, akinek feladata a videóbírók munkájának értékelése és javítása lesz.

Portugál ritmusra táncol a Szuperliga

A román labdarúgó élvonal első négy helyezettjéből hármat portugál szakember irányít. Nuno Campos, Filipe Coelho és Ricardo Sousa együtt harminc bajnokin 62 pontot gyűjtött, miközben a luzitán játékosok között is akad néhány meghatározó teljesítmény.

Három átigazolási időszakra eltiltotta a FCSB-t a FIFA

Alig egy nappal Laurențiu Reghecampf vezetőedzői kinevezése után komoly problémával szembesült a FCSB: a FIFA három átigazolási időszakra megtiltotta a bukaresti klubnak új játékosok regisztrálását.

Harmadszorra is elfogadta a FCSB kispadját Laurențiu Reghecampf

Hivatalosan is bemutatták Laurențiu Reghecampfot a FCSB vezetőedzőjeként. Az 51 éves szakember harmadik alkalommal irányítja a bukaresti csapatot a labdarúgó Szuperligában.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Őszi szünet a Szuperligában: a Dinamo szárnyal, a CFR építkezik, Csíkszeredában kong a vészharang

Szünetel a román élvonal, így itt az idő egy gyors mérlegre. A Dinamo az élen áll, a Rapid és a Craiova tartja a lépést, miközben a CFR-nél az építkezésé a főszerep. Az OSK kellemes meglepetést okoz, Csíkban viszont minden a kiesés rémét vetíti előre.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!