Több kulcsfontosságú játékosát is nélkülöznie kellett Bernd Storck vezetőedzőnek, de a bevethető labdarúgókból megpróbálta összerakni a legerősebb kezdőcsapatot. Kiválóan kezdte az összecsapást az FCSB, Florinel Coman révén már a 11. percben megszerezte a vezetést, miután a 25 éves szélső remekül fordult le védőjéről és kiválóan lőtte ki a jobb alsót.
Még negyedóra sem telt el a meccsből, máris megduplázhatta volna előnyét a hazai gárda, Moldovan jött ki a kapujából tisztázni, viszont ellenfélhez passzolta a játékszert, Băluță beadása nem volt elég pontos, így maradt az 1–0.
A 25. percben Debeljuh és Coman akadt össze a fővárosiak tizenhatosán belül, a játékvezető a bukarestiek játékosát látta szabálytalannak, büntetőt ítélt a Sepsi OSK javára.
A labda mögé a sértett állt, a horvát csatár rendkívül higgadtan, panenkázva emelte középre (1–1).
Az egyenlítés után azonnal veszélyeztetett az FCSB, előbb jó helyről végezhetett el szabadrúgást Coman, majd egy kiugratást követően mehetett volna ziccerben, de Ninaj visszaért és szögletre mentett. Félóra játék után ismét a háromszékiek előtt adódott lehetőség, Varga Kevin passzolt Debeljuhnak, aki pár méterről gurított mellé, akár meg is fordíthatta volna a meccset Bernd Storck együttese.
Még szünet előtt jött az újabb hazai gól, Ciobotariu veszített labdát az oldalvonal mellett, Băluță gyönyörűen lőtte ki a jobb felsőt, Moldovan csak hozzáérni tudott a játékszerhez.
A fordulást követően visszavettek az iramból, egyik kapu sem forgott igazán veszélyben. A 72. percben aztán újra Coman előtt adódott lehetőség, Olaru passzát követően a kapussal szembe került, de a lövését bravúrral szögletre tolta a Sepsi OSK hálóőre.
A hajrában inkább a háromszéki gárda birtokolta a labdát, Nicolae Păun és Rondón révén még sikerült minimális veszélyt kialakítani, de az újabb egyenlítés nem sikerült, maradt a 2–1-es végeredmény. A Sepsi OSK vereséggel kezdte a felsőházi rájátszást, legközelebb március 29-én játszanak, hazai pályán a Kolozsvári CFR ellen.
| 2024. 03. 15. 20:30 | Bukaresti Rapid Rapid | Konstancai Farul Farul | 1-2 |
| 2024. 03. 16. 20:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Universitatea Craiova U Craiova | 1-2 |
| 2024. 03. 17. 21:00 | FCSB FCSB | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-1 | 35 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-1 | 28 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 28 |
4 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 27 |
5 | Konstancai Farul Farul | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-1 | 25 |
6 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 22 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!