A Sepsi OSK 3. ligás női labdarúgócsapata a 2021–2022-es idényben debütált az országos bajnokságban, ahol az A csoport harmadik helyén végeztek.
Györgykovács Kriszta, az OSK csapatának edzője elmondta, hogy a lányok már elkezdték a felkészülést,
nagyon sok áldozatot hoznak azért, hogy jobbnál jobbak lehessenek, jelenleg is edzőtáborban készülnek a következő szezonra.
„Pozitívan értékelném az előző szezont, hiszen a kitűzött célokat elértük. Úgy érzem, hogy a lányokat egyből bedobtuk a mély vízbe, hiszen azelőtt még nem szerepeltek bajnokságban. A legfőbb célunk az volt, hogy az első háromban benne legyünk, amit sikerült is elérnünk” – nyilatkozta Györgykovács Kriszta.
Hozzátette, hogy a csapat kerete megmarad, de az alapemberek mellé szeretnének még három játékost is leigazolni, akik az együttes erősödését szolgálnák.
„A következő szezonban több mérkőzésre számítunk, de nagyon hajtunk, hogy első helyen végezhessünk, hiszen a lányoknak sok munkájuk van benne.
– mutatott rá a Sepsi OSK női csapatának edzője.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!