Öt forduló maradt még hátra a 2025-ös évben a 2. Ligából, a felsőházi rájátszásért folytatott harc pedig kifejezetten éles, a második Nagyvárad és a tizenegyedik Chiajna között mindössze öt pont a különbség.
A 13. forduló meccseinek zöme szombaton 11 órakor kezdődik, összesen nyolc találkozót rendeznek ekkor. Pályára lép többek között a Sepsi OSK, a Steaua, a Buzău, a Nagyvárad és a Sellenberk is.
A háromszékiek a CSM Slatinát fogadják, és egy hazai sikerrel megerősítik pozíciójukat az első hat között.
A forduló egyik rangadóját szombaton délben rendezik, a listavezető Vajdahunyadi Corvinul az FC Voluntari-t fogadja, ezt az összecsapást közvetíti a televízióban.
Vasárnap a megszokottól eltérően nem lesz mérkőzés, hétfőn és kedden viszont még két tévés találkozó szerepel a programban.
Hétfőn 19.30-tól játszik a Marosvásárhelyi ASA, a piros-kékek jelenleg stabilan tartják harmadik, egyben play-offot érő helyüket, az ugyanoda vágyódó Jászvásári Polit fogadják.
Ez lesz a játéknap másik kiemelt összecsapása.
Kedden, szintén 19.30-tól a Târgoviște–Afumați mérkőzéssel zárul a 13. forduló.
A Román Labdarúgó-szövetség saját YouTube-csatornáján az Újszentes–Ceahlăul mérkőzést lehet megtekinteni, ez két, a tabella alsó felében szereplő csapat találkozója – meglehetősen érthetetlen az FRF választása, amikor többek között lesz meccs a 7. Resicabánya és a 11. Chiajna között.
Az előttünk álló játéknap után ismét bajnoki szünet következik, immár harmadszor a szezon során, a válogatottak vébéselejtezői miatt.
| 2025. 11. 08. 11:00 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | Metalul Buzău Metalul | 0-2 |
| 2025. 11. 08. 11:00 | Resicabányai CSM Resicabánya | Concordia Chiajna Chiajna | 1-0 |
| 2025. 11. 08. 11:00 | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | CS Tunari Tunari | 0-0 |
| 2025. 11. 08. 11:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | CSM Slatina Slatina | 3-2 |
| 2025. 11. 08. 11:00 | Sellenberki SK Sellenberk | Besztercei Gloria Beszterce | 3-1 |
| 2025. 11. 08. 11:00 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | Bákói FC Bákó | 0-1 |
| 2025. 11. 08. 11:00 | Újszentesi SK Újszentes | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 1-1 |
| 2025. 11. 08. 11:00 | Câmpulung Muscel Câmpulung | Bukaresti Steaua Steaua | 0-1 |
| 2025. 11. 08. 12:00 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | FC Voluntari Voluntari | 0-0 |
| 2025. 11. 10. 19:30 | Marosvásárhelyi ASA ASA | Jászvásári Poli Jászvásár | 4-0 |
| 2025. 11. 11. 19:30 | Chindia Târgoviște Chindia | CS Afumaţi Afumaţi | 2-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 12 | 10 | 2 | 0 | 21-7 | 32 |
2 | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | 12 | 8 | 1 | 3 | 25-14 | 25 |
3 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 12 | 7 | 2 | 3 | 27-15 | 23 |
4 | Bukaresti Steaua Steaua | 12 | 7 | 2 | 3 | 23-17 | 23 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 12 | 7 | 2 | 3 | 14-10 | 23 |
6 | Metalul Buzău Metalul | 12 | 7 | 1 | 4 | 23-12 | 22 |
7 | Resicabányai CSM Resicabánya | 12 | 7 | 1 | 4 | 23-13 | 22 |
8 | FC Voluntari Voluntari | 12 | 6 | 4 | 2 | 16-11 | 22 |
9 | Chindia Târgoviște Chindia | 12 | 6 | 3 | 3 | 22-11 | 21 |
10 | Jászvásári Poli Jászvásár | 12 | 6 | 3 | 3 | 14-10 | 21 |
11 | Concordia Chiajna Chiajna | 12 | 6 | 2 | 4 | 23-13 | 20 |
12 | CS Afumaţi Afumaţi | 12 | 5 | 2 | 5 | 16-14 | 17 |
13 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 12 | 4 | 2 | 6 | 11-22 | 14 |
14 | CSM Slatina Slatina | 12 | 3 | 4 | 5 | 13-15 | 13 |
15 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 12 | 2 | 5 | 5 | 11-16 | 11 |
16 | Újszentesi SK Újszentes | 12 | 3 | 2 | 7 | 16-24 | 11 |
17 | Bákói FC Bákó | 12 | 2 | 4 | 6 | 11-19 | 10 |
18 | Besztercei Gloria Beszterce | 12 | 2 | 4 | 6 | 11-20 | 10 |
19 | Sellenberki SK Sellenberk | 12 | 2 | 3 | 7 | 18-21 | 9 |
20 | Câmpulung Muscel Câmpulung | 12 | 2 | 2 | 8 | 8-29 | 8 |
21 | CS Tunari Tunari | 12 | 1 | 4 | 7 | 12-23 | 7 |
22 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 12 | 1 | 1 | 10 | 10-32 | 4 |
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!