Hirdetés

Az Aranylabda és a durcás Real

Fotó: Facebook/UEFA

2024. október 29., 16:13

A párizsi Théâtre du Châtelet-ben október 28-án este ünnepélyes keretek között adták át az Aranylabdát, mellette pedig sok más egyéni díjat is. S ahogy korábban már nem egyszer történt, a díjátadás most sem zajlott nyugodt légkörben.

2024. október 29., 16:13

Egyrészt azért, mert az ilyen egyéni díjak odaítélése teljesen szubjektív dolog, és ritkán lehet úgy dönteni, hogy az mindenkinek a tetszését elnyerje.

Másrészt azért, mert ezt a díjat nem egyszer valóban úgy ítélték oda, hogy nem a legjobb játékos kapta. Másfél évtizedig csak Messi és Ronaldo kaphatta.

Hirdetés

Még akkor is, ha olyan sztárok maradtak le róla, mint például Xavi, Iniesta, Robben, Lewandowski. Akik egy adott idényben sokkal többet tettek le az asztalra (azaz a pályára), mint az említett argentin és portugál szupersztár.

Csak hát nem egy esetben az imázs és valószínűleg a gazdasági érdek döntött, nem a pályán nyújtott teljesítmény.

Idén ismét nagy port kavart az Aranylabda. Hetekkel ezelőtt sok újság és szakember már tudni vélte, hogy a díj fő várományosa, Vinícius kapja. Ezt lehet, még ellenfelei közül sem vitatták sokan, hiszen amit a brazil szélső művelt a Real Madrid színeiben, lenyűgöző volt. A bomba aztán a díjátadás előtt nem sokkal robbant, amikor nyilvánosságra került, hogy a díjat mégsem a dél-amerikai csatár kapja, hanem a Manchester City középpályása, a spanyol Rodri.

– Megvették az arabok a díjat – írták egyesek utalva arra, hogy a szigetországi csapat Öböl-térségi sejkek birtokában van. – Az UEFA és a Real Madrid közötti nézeteltérések következtében esett el a kitüntetéstől Vinícius – gondolták mások. Akik szerint a spanyol fővárosi klub elnökének, Florentino Pereznek egy európai Szuperligát megalakító ötlete miatt orrolnak a királyi gárdára a nemzetközi szervezetnél.

Túl sok madridi játékos került be a legjobbak közé, ezért a szavazatok megoszlottak Carvajal, Bellingham, Vinícius és Kroos között (a legjobbak listáján még a szintén a Real Madridot erősítő Rüdiger és Valverde is szerepelt), nem csoda, hogy Vini Jr. lemaradt az Aranylabdáról – írta a gálát szervező L’Equipe főszerkesztője.

Voltak ugyanakkor olyanok is, akik Vinícius viselkedésének tudták be azt, hogy a brazil szélső csak második helyen végzett a szavazáson.

Bármi is történt, az a tény, hogy a Real Madrid küldöttsége a kiszivárgott információk miatt nem ment el a hétfő esti gálára, rendkívül sportszerűtlen magatartás volt.

Hol a sportszerűség? Hogyan állítanak példaképeket a fiatalok elé úgy, hogy bojkottálják a díjátadást? Ez alapján azt lehetne leszűrni, hogy aki nem nyer, és csak második helyre szorul, az megorrolhat, megharagudhat. És persze a nyertesnek sem gratulál. Sőt. A spanyol klubnak a gáláról való hiányzása miatt Carlo Ancelotti át sem vehette a legjobb edzőnek járó díjat, hiszen a szavazatok alapján őt látták az elmúlt idény legjobb szakemberének. Ami nem mellesleg ismét csak fura döntés. Igaz ugyan, hogy Don Carlo minden idők egyik legjobb edzője, ám olyan csapattal, amelyből 6–7 játékost is jelölnek az Aranylabdára, nem nehéz jó eredményt elérni.

Sokkal nehezebb egy gyengébb képességű játékosokból álló együttessel a csúcsra jutni. Márpedig Xabi Alonso a Leverkusen csapatával ezt tette: megnyerte a klub történetének első bajnoki címét veretlenül, Német Kupát emelt a magasba és az Európa Liga döntőjébe került. Vagy mit mondjunk Luis de la Fuente munkájáról? Az Eb előtt kevesen gondolták, hogy egy nagy sztárok nélküli spanyol válogatott képes lesz megnyerni az Európa-bajnokságot. A Fuente-legénység azonban eredményes és látványos játékkal lepte meg a mezőnyt, s meg sem állt az Eb-címig.

És hogy a nyertesről, Rodriról is ejtsünk néhány szót. Kétségtelen, hogy a spanyol válogatott és a Manchester City nélkülözhetetlen középpályása.

Ám a középpályás játéka messziről sem olyan, mint például a Modricé vagy a de Bruyne-é. Igazán olyan sok gólpasszal és gólokkal sem vétette észre magát annyira, mint Vini. Nem szólva arról, hogy ha a labdarúgás látványosságáról beszélünk, akkor a két játékos között óriási szakadék tátong. Persze nem is lehet összehasonlítani a kettőt ilyen téren, mert a pálya nem ugyanazon a részén játszanak. Ezért lenne érdemes inkább posztok szerint megnevezni a legjobbakat.

Igaz ugyan, hogy Rodri angol bajnokságot és Eb-t nyert, de ha már spanyol játékosról és megnyert címekről beszélünk, akkor Dani Carvajal ugyancsak nyert Eb-t, mellette spanyol bajnokságot, ráadásul Bajnokok Ligáját is, ahol a döntőben gólt is szerzett. Csak hát ő meg hátvéd, azokat pedig ritkán részesítik olyan kitüntetésben, hogy Aranylabdát adjanak át nekik.

Tegyük fel, hogy Vinícius a viselkedése miatt esett el a címtől.

Ez akár jogos is lehetne, s ismerve a brazil temperamentumát, talán a Real-szurkolók sem tiltakoznának, ám akkor joggal tehető fel a kérdés: miért nyerte a legjobb kapusnak járó Jasin-díjat az a dél-amerikai Emiliano Martinez, akit többszöri megbotránkoztató viselkedése miatt még a nemzetközi fórumok is eltiltottak?

Bárhogy is legyen, az ilyen díjak a szurkolók, de a szakemberek körében is mindig indulatokat váltanak ki. Ha például egy liverpooli kapná, akkor a londoniak akadnának ki, illetve fordítva. S a példákat napokig lehetne sorolni. Ezért érdemes ismét Toni Kroost idézni és az ő hozzáállását követni:

„a futball egy csapatsport. A sportágban számomra nem sok jelentőséggel bírnak az egyéni díjak, őszintén szólva egyáltalán nem. Mert ezek szinte kizárólag a marketingről szólnak”.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!