Az első fordulóban mindkét együttes győzelemmel kezdett, az Egyesült Államok 4–1-re verte Paraguayt, míg Ausztrália 2–0-ra múlta felül Törökországot, így kedvező helyzetben voltak, egy újabb sikerrel bebiztosíthatták a továbbjutásukat.
A hazai közönség előtt játszó amerikaiak egyből magukhoz vették az irányítást a Seattle-ben rendezett mérkőzésen, és hamar előnyhöz is jutottak, mégpedig egy öngóllal: a 11. percben Balogun adta be középre a labdát, ami a menteni igyekvő Burgess lábáról a léc alá vágódott.
Ezután is maradtak támadásban a házigazdák, és a szünethez közeledve újra betaláltak, szabadrúgás után Dest lövése lepattant a blokkról, majd Freeman a kapu előteréből a hálóba fejelt, a gólját elsőre nem adták meg les miatt, de a videóbíró kijavította a hibás döntést.
A folytatásban hamar megvolt az esélye a harmadik találatra is az Egyesült Államoknak, de Balogun ziccere kimaradt. Ezt követően az ausztrálok birtokolták többet a labdát és igyekeztek minél előbb szépíteni, de csak kisebb lehetőségeik adódtak és nem tudtak betalálni.
A végéig az amerikaiak már veszélytelenek voltak a kapura, de különösebb gond nélkül megőrizték a kétgólos előnyüket, és ezzel az utolsó csoportmeccsük előtt kvalifikálták magukat a tizenhatoddöntőbe.
A csoport másik találkozóján Törökország és Paraguay csapnak össze, ezt a párharcot szombaton kora reggel 6 órától játsszák.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!