Nehéz feladat előtt áll a Sepsi OSK, amely csütörtök délután a Bihar FC vendégeként lép pályára a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában. A háromszéki gárda rossz emlékeket őriz a legutóbbi nagyváradi kiszállásról.
Remek formában várja az összecsapást Ovidiu Burcă együttese, amely szeptember 30-a óta veretlen. Ezzel szemben a Bihar FC jóval gyengébb mutatóval rendelkezik a play-offban: öt mérkőzéséből csupán egyet nyert meg, négy alkalommal pedig vereséget szenvedett.
A két csapat az alapszakaszban már találkozott Nagyváradon: akkor a 72. percben még a Sepsi OSK kettővel vezetett, ám Boris Cmiljanić kiállítása után végül 2–2 lett a végeredmény. A rájátszás első fordulójában viszont a háromszékiek már egyértelmű fölényben voltak, és 3–0-s győzelmet arattak hazai pályán.
A Sepsi OSK kedvező helyzetből várja a bajnoki hajrát: jelenleg a második helyen áll, öt egységgel az éllovas Corvinul mögött, öt ponttal pedig a harmadik FC Voluntari előtt.
Amennyiben a hátralévő öt fordulóban 11 pontot szerez, a riválisok eredményeitől függetlenül bebiztosítja feljutását az élvonalba.
„Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. A Bihar agresszív futballt játszik, és nagyon veszélyes a kontrákból, de felkészültünk erre. Jó a hangulat az öltözőben, mindenki készen áll, és öt döntő vár ránk, amelyeket szeretnénk sikerrel megvívni” – nyilatkozta a találkozó előtt Alin Dobrosavlevici.
A vezetőedző, Ovidiu Burcă is kiemelte, hogy a csapat kizárólag a következő feladatra koncentrál: „Számunkra minden mérkőzés döntő. Nem számolgatunk, csak a következő találkozóra fókuszálunk. Amit eddig elértünk, az egy erős mentális alapnak köszönhető, ezt kell megőriznünk a hátralévő meccseken is.”
A szakember hangsúlyozta, hogy ellenfelük fizikális és intenzív játékot képvisel, így ezúttal is komoly kihívásra számít:
A mérkőzés játékvezetője Horațiu Feșnic lesz, Romică Bîrdeş és Daniel Lar segíti a munkáját. Az összecsapást csütörtökön 17.15-től rendezik a Bodola Gyula Stadionban. A találkozót élőben közvetíti a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 tévécsatorna.
| 2026. 04. 23. 17:15 | Nagyváradi Bihar FC Nagyváradi Bihar FC | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 3-2 |
| 2026. 04. 25. 11:00 | Chindia Târgoviște Chindia | FC Voluntari Voluntari | 1-2 |
| 2026. 04. 25. 13:00 | Bukaresti Steaua Steaua | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 1-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 5 | 3 | 0 | 2 | 6-3 | 62 |
2 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 5 | 4 | 1 | 0 | 8-1 | 57 |
3 | FC Voluntari Voluntari | 5 | 4 | 1 | 0 | 11-2 | 52 |
4 | Bukaresti Steaua Steaua | 5 | 2 | 0 | 3 | 5-6 | 45 |
5 | Nagyváradi Bihar FC Nagyváradi Bihar FC | 5 | 1 | 0 | 4 | 5-12 | 42 |
6 | Chindia Târgoviște Chindia | 5 | 0 | 0 | 5 | 2-13 | 39 |
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!