Nyíregyházánál eleinte a felsőház elérése volt a célkitűzés, így a döntőben való szereplés túlteljesítésnek számít. „Végig izgalmas volt a bajnokság, út közben kiütöttük a címvédő Veszprémet is, jó szezont zártunk, elégedett vagyok” – mondta. Hadnagy egyénileg is kiemelkedő évet produkált: a góllövőlista harmadik helyén végzett.
Hadnagy István közben figyelemmel kíséri az itthoni eseményeket is, napirenden van a Székelyudvarhelyi VSK szereplésével.
Szerinte Udvarhelyen az előző szezonban nem minden úgy alakult, ahogy kellett volna, ugyanakkor bizakodó a jövőt illetően. Úgy véli, a visszatérő Bíró Attila és a meghatározó játékosok hosszabbítása stabil alapot adhat a csapatnak, és néhány igazolással akár a döntő is elérhető cél lehet, de a felsőházba kerülés tőle reális elvárás. A játékos szerint a román futsalbajnokság élmezőnye nem erősödött jelentősen, nagyjából 4–5 kiemelkedő csapat határozza meg a mezőnyt.
A világbajnokság mérkőzéseit is figyeli, bár az éjszakai találkozókra nem kel fel.
A keddi meccsek sorát a Portugália–Üzbegisztán találkozó nyitja. Hadnagy szerint Cristiano Ronaldóék ezt a meccset már behúzzák, ám a teljesítményük eddig nem meggyőző, a Kongó elleni döntetlen sokaknak csalódást okozott.
A csoportból szerinte jó erőkből álló Kolumbia már a második fordulóban továbbjut, miután szerinte a Kongói DK-t 3–1-re legyőzik.
Ugyanezt várja el az angoloktól is, akiket a vébé egyik fő esélyesének tart. Habár Hadnagy szerint is sok a meglepetés ezen a vébén, Ghána nem tudja megnehezíteni a nagyon jó erőkből álló angolok dolgát, akik simán be fogják húzni a meccset.
Habár a horvát csapat kerete kiöregedett, még így is van benne erő, Panama ellen magabiztos teljesítménnyel fognak nyerni.
„Ha egy tippem be is jön, annak örülni fogok, mivel nem vagyok az ilyesmiben szerencsés” – zárta nevetve a beszélgetést Hadnagy István.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!