Hirdetés

Aligha lesz címvédés a Román Kupában, kikapott a Sepsi OSK

Későre kezdett focizni a Sepsi OSK, vereséget szenvedtek a kupában. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

A Sepsi OSK a Vajdahunyadi Corvinul otthonában lépett pályára a labdarúgó Román Kupa 2023–2024-es kiírásának csoportkörének 2. fordulójában. A vendég gárda 1–0-s vereséget szenvedett el, ezzel pedig rendkívül csekély esélyük maradt a továbbjutásra.

Visszafogottan kezdte a kedd kora délutáni összecsapást mindkét csapat, nem rohanták le egymást. Az első tíz perc végén a hazaiak kerültek közel a gólszerzéshez, miután Lupu mehetett ziccerben, azonban Niczuly a helyén volt és hárítani tudott. Negyedóra elteltével a piros-fehérek kényszerből kellett cseréljenek, Cosmin Matei helyére Sherif Kallaku érkezett, a 32 éves játékos sérülés miatt hagyta el a pályát.

A 19. percben ismét védenie kellett a háromszékiek kapusának, ezúttal Marius Coman próbálkozhatott tizenegy méterről, azonban rosszul találta el a labdát, ami így a kapu közepébe tartott. A folytatásban igazán nagy gólszerzési lehetőség egyik fél előtt sem adódott, a játék leginkább a Sepsi OSK térfelén zajlott, a vajdahunyadiak kapuja egyáltalán nem forgott veszélyben, gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre.

Hirdetés

A második félidőben felpörögtek az események, az 57. percben egy szögletből beívelt labdát Antoniu Manolache tökéletesen fejelt vissza a hosszúba, amivel szemben Niczuly is tehetetlen volt, megszerezték a vezetést a hazaiak (1–0).

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Aztán a 69. minutumban Aganović próbálkozott szabadrúgásból, Lefter hatalmas bravúrral szedte ki a játékszert a jobb felsőből. Szinte azonnal helyzet alakult ki a Sepsi OSK kapuja előtt is, Lupu került ziccerbe, lövése elkerülte a kaput.

A hajrában ugyan ment előre Liviu Ciobotariu legénysége, azonban még az egyenlítés sem jött össze, a Sepsi OSK 1–0-s vereséggel folytatta a csoportkört, ezzel pedig nagyon nehéz helyzetbe kerültek a továbbjutás szempontjából. Amennyiben kedd este a Petrolul győzni tud a Chindia Târgoviște otthonában, akkor a háromszékiek címvédőként egészen biztosan kiesnek a Román Kupából.

Labdarúgó Román Kupa, A csoport, 2. forduló:
Vajdahunyadi Corvinul–Sepsi OSK 1–0 (0–0).
Gólszerző: Manolache (57.).

Vajdahunyadi Corvinul: Lefter – Iacob, Lică, Manolache, Velisar – Bradu, Hrezdac – Lupu, Chindriș, Neacșa – Coman. Vezetőedző: Florin Maxim.
Sepsi OSK: Niczuly – Aganovic, Bălașa, Ninaj, Ștefan (Debeljuh 55.) – Rodriguez, Rența (Dobozi 55.) – Ștefănescu, Matei (Kallaku 14., Alimi 55.), Ion Gheorghe – Safranko (Damașcan 67.). Vezetőedző: Liviu Ciobotariu.

Menetrend:
18 órától Chindia Târgoviște–Petrolul Ploiești (Digi Sport, Prima Sport)
november 1-jén, szerdán
14 órától Pécskai Progresul–FC Hermannstadt (FRF TV)

A csoport állása:
1. Corvinul 6 pont, 2 lejátszott meccs
2. Petrolul 3, 1
3. Sepsi OSK 1, 2
4. Hermannstadt 1, 1
5. Progresul 0, 1
6. Chindia 0, 1.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyar játékos is helyet kapott a román válogatott keretében

Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.

Rövid vakációra ment a Sepsi OSK, visszatérhet a közönségkedvenc

Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.

Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

`
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Ez is érdekelheti

Gólgazdag elődöntők a Hargita megyei Román Kupában

Fordulatos és gólokban gazdag mérkőzéseket hoztak a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei elődöntői: a Székelykeresztúri Egyesülés és a Csíkszentsimoni KSK jutott be a fináléba.

A tizenegyesekig kellett várni a gólokra a kupadöntőben

A rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született találat az U Craiova és a Kolozsvári U között a labdarúgó Román Kupa döntőjében. A trófea sorsa a tizenegyespárbajban dőlt el, amelyet követően az oltyánok ünnepelhettek.

Végig támadtak a csíki női focisok, mégis a Kolozsvári U került előnybe

Végigtámadta a kupaelődöntő első mérkőzését az FK Csíkszereda női csapata, mégis 1–0-s vereséget szenvedett a Kolozsvári U Olimpia ellen. A csíkiak büntetőt is hibáztak a hajrában.

Súlyos sérülés árnyékolta be az FK Csíkszereda ificsapatának kupamérkőzését

Büntetőpárbajban maradt alul hazai pályán az FK Csíkszereda a Craiovai U együttesével szemben az U15-ös korosztály számára kiírt labdarúgó Elit Kupa elődöntőjében. A találkozón súlyos sérülést szenvedett az egyik hazai játékos.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Nehéz feladat vár a Piliskére a Román Kupa elődöntőjében

Kisorsolták a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának elődöntőit: a Tusnádi Piliske a székelykeresztúriakat fogadja, a Golimpiákosz pedig a csíkszentsimoniakkal harcol a döntőbe jutásért.

Tizenegyespárbajban dőlt el a döntősök kiléte a Román Kupában

Mindkét mérkőzésen tizenegyespárbajra volt szükség a labdarúgó Román Kupa elődöntőjében: a Kolozsvári U és az U Craiova harcolta ki a továbbjutást és küzdhet meg a trófeáért.

Piliske-parádé a Román Kupában, kiütötte az egyik legjobb megyeis csapatot

Lezárult a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának negyeddöntője: a Tusnádi Piliske nagy meglepetésre kiütötte az Agyagfalvi Lendületet. Az elődöntőben három megyeis és egy ötödik ligás csapat szerepel.

A világbajnokság közben indul a Szuperliga új szezonja

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén jóváhagyta az élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét.

Hosszabbítás döntött a gyimesbükki kupameccsen

Két idegenbeli győzelem született a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának szerdai negyeddöntőiben, ahol a két negyedik ligás csapat, a Csíkszentsimon és a Székelykeresztúr is továbbjutott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!