Hirdetés

A volt ASA-játékos góljával nyert a Kisvárda

A Diósgyőr hazai pályán nyert
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2020. május 30., 20:25

Két román labdarúgó volt a Kisvárda–Újpest mérkőzés kulcsfigurája. A vendégektől Calcant kiállították, Bumba pedig eldöntötte az összecsapást.

2020. május 30., 20:25

Szombaton délután a Kisvárda Master Good–Újpest FC összecsapással folytatódott a magyar labdarúgó NB1 26. fordulója. Amolyan hatpontos mérkőzés volt, mindkét gárda a tabella hátsó felében található, óriási szükségük volt a győzelemre.

Hirdetés

A találkozó elején kevés focit láthattunk, helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. Az ivószünet után viszont a Kisvárda magához ragadta a kezdeményezést, a gólszerzéshez mégis az Újpest állt közelebb, a kapufát találták telibe.

A 0–0-ás első játékrészt követően a folytatásban a Kisvárda volt aktívabb, mezőnyfölényét pedig csak fokozta, hogy a szünetben csereként beállt Calcant alig tíz perc után kiállította a játékvezető. Az emberelőnyt hamar gólra váltotta a hazai együttes, a nagybányai születésű, a Marosvásárhelyi ASA-ban is játszó Claudiu Bumba egy remek beadást pöckölt közelről a hálóba.

Az Újpest erejéből nemhogy egyenlítésre, de még helyzetekre sem futotta. Sokkal többet tett a három pontért a Kisvárda, megérdemelten nyerte a párharcot, az Újpest nem tud kilábalni a rossz sorozatból: a legutóbbi 12 bajnokijukból csupán egy meccset tudtak megnyerni, akár búcsúzhatnak az élvonaltól.

A nap második meccsén is hazai siker született: a Diósgyőr és a Mezőkövesd csatája a végjátékban megítélt tizenegyessel dőlt el. Ezt magabiztosan értékesítette Iszlai. A Diósgyőr feljött a negyedik helyre a tabellán, épp a mostani ellenlábasát közelítette meg.

A második helyen álló Fehérvár meglepetésre csak gól nélküli döntetlent játszott a Paks vendégeként szombati nap zárómeccsén. A hazaiak a bravúros pontszerzéssel együtt is kieső helyen állnak a tabellán.

Labdarúgó OTP Bank Liga, 26. forduló:

Pénteken
Kaposvári Rákóczi FC–Zalaegerszegi TE 0–6 (0–5)
Gólszerzők: Radó (6., 35.), Bőle (21., 31.), Barczi (28.), Lesjak (52.).
Szombaton
Kisvárda Master Good–Újpest FC 1–0 (0–0)
Gólszerző: Bumba (63.).
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry FC 1–0 (0–0)
Gólszerző: Iszlai (83.).
22.05 Paksi FC–Mol Fehérvár FC 0–0
Vasárnap
19.55 Budapest Honvéd–Debreceni VSC
22.05 Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC

A bajnokság állása:
1. Ferencváros 59
2. Mol Fehérvár 51
3. Mezőkövesd 45
4. Diósgyőr 40
5. Puskás Akadémia 39
6. Honvéd 34
7. Kisvárda 34
8. Zalaegerszeg 31
9. Debrecen 30
10. Újpest 29
11. Paks 29
12. Kaposvár 10.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Megvan a Kovásznai Kárpátok első pontja a harmadosztályban

Első pontját szerezte a labdarúgó 3. Ligában az újonc Kovásznai Kárpátok, miután 1–1-es döntetlent ért el a Muscelul Aro Câmpulung otthonában a pontvadászat 6. fordulójában.

Drámai hajrában kapott ki Magyarországtól a korosztályos román válogatott

A romániai U19-es labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséggel kezdte a szerbiai Stevan Vilotic-emléktornát Magyarország ellen. A keretnek székelyföldi vonatkozása is van: a Marosvásárhelyi ASA és a Sepsi OSK egy-egy játékosa is meghívót kapott.

Közgyűlésre készülnek, új elnököt választ a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület

Szűk egy hónap múlva tartja közgyűlését a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület. A jelenlegi elnök, Tamás Zoltán nem indul az választáson.

Három átigazolási időszakra eltiltotta a FCSB-t a FIFA

Alig egy nappal Laurențiu Reghecampf vezetőedzői kinevezése után komoly problémával szembesült a FCSB: a FIFA három átigazolási időszakra megtiltotta a bukaresti klubnak új játékosok regisztrálását.

Harmadszorra is elfogadta a FCSB kispadját Laurențiu Reghecampf

Hivatalosan is bemutatták Laurențiu Reghecampfot a FCSB vezetőedzőjeként. Az 51 éves szakember harmadik alkalommal irányítja a bukaresti csapatot a labdarúgó Szuperligában.

A székelyföldi akadémián nevelkedett játékosok készülnek a román U18-as fociválogatottal a vébére

Két, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián nevelkedett játékos is meghívót kapott a román U18-as válogatott keretébe. Bencze Lóránd és Darius Bota a portugáliai Négy Nemzet Tornáján bizonyíthat.

Visszatért az FK Csíkszereda kispadjára Valentin Suciu

Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Csak a bajnoktól, mindössze három Szuperliga-játékos Hagi keretében a svédek ellen

Gică Hagi kihirdette a román labdarúgó-válogatott 23 fős keretét a pénteki Svédország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre. A szövetségi kapitány mindössze három, a hazai élvonalban szereplő játékosnak szavazott bizalmat.

Bejelentették, Ilyés Róbert a Szatmárnémeti Olimpia VSK új vezetőedzője

Igaznak bizonyultak a sajtóértesülések, Ilyés Róbert megegyezett a labdarúgó másodosztályban szereplő Szatmárnémeti Olimpia VSK-val és kinevezték az együttes új vezetőedzőjének.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!