Nemrég nagy felháborodást váltott ki Radu Petrescu játékvezető súlyos hibája a Petrolul Ploiești–FC Argeș mérkőzésen a Szuperliga alapszakaszának 27. fordulójában. Az ominózus eset a 86. percben, 1–1-es állásnál történt, amikor az FC Argeș szabadrúgást végzett el. Micovschi beadása után Sierra a kapuba talált, ám Petrescu előtte támadó faultot jelzett, amely a visszajátszások alapján egyáltalán nem volt indokolt.
Mivel a játékvezető a gól előtt belefújt a sípjába, a videóbíró sem tudta felülvizsgálni a szituációt. Nem sokkal később pedig a Petrolul megszerezte a győztes találatot.
A román sajtó információi szerint Kyros Vassaras, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) játékvezetői bizottságának vezetője nem kegyelmezett Petrescunak a végzetes hibájáért, és 12 fordulóra tiltotta el, ennek következtében ebben a szezonban már nem bíráskodhat.
Többek között ennek az esetnek a margójára a játékvezetői testület bejelentette, hogy március 10-én a Román Labdarúgó-szövetség bukaresti székházában elemző értekezletet tart, amelyre a Szuperligában szereplő csapatok vezetőedzőit, vagy egyik segítőjüket, valamint a csapatkapitányt, vagy a helyettesítőjét hívták meg.
A találkozón a bajnokságban egyre gyakrabban előforduló ellentmondásos szituációkat (kezezés, tizenhatoson belüli szabálytalanságok, leshelyzetek, párharcok) elemzik, a résztvevőket pedig tájékoztatják a FIFA és az UEFA legfrissebb iránymutatásairól, illetve a Játékszabály értelmezéséről.
„A CCA nem kíván heti szinten reaktív megközelítést alkalmazni, és csak a vitás esetek megjelenése után reagálni. Az alkalomszerű, nem előre beütemezett videóelemzéseket, amelyeket az frf.ro és a frf.tv felületeken teszünk közzé, valamint a Játékszabály alapján végzett értékeléseket arra használjuk, hogy magyarázatot adjunk a valóban vitatott szituációkra. Amikor szükséges volt, a CCA elismerte a játékvezetői hibákat, és tisztázta a különböző helyzeteket” – olvasható a Román Labdarúgó-szövetség honlapján.
Mint megjegyezték, a CCA nem kommentálja heti rendszerességgel a rutindöntéseket, legyenek azok helyesek vagy hibásak. Az elsődleges cél az, hogy minden ítéletet közösen elemezzenek a játékvezetőkkel, hogy azok hétről hétre felkészültebben, jobb teljesítményt nyújtsanak.
A játékvezetői testület azt is kiemelte, hogy a Szuperliga mérkőzésein a videóbíróknak megközelítőleg kétszer annyiszor kell közbeavatkozniuk, mint az európai kupatalálkozókon.
„Megállapítjuk, hogy továbbra is irreális elvárások állnak fenn, miszerint a VAR minden hibát vagy vitát megszüntetne, valamint félreértések tapasztalhatók a szurkolók, a média és egyes klubok részéről a videóbíró működésével kapcsolatban. Egyesek tévesen úgy vélik, hogy a VAR nem avatkozhat közbe, ha a játékvezető kontroll alatt tartotta az adott szituációt egy gól vagy tizenegyes előtt. A VAR kizárólag egyértelmű és nyilvánvaló szabálysértések esetén avatkozik közbe (szabálytalanság, kezezés, les, stb.), még akkor is, ha a játékvezetőnek rálátása volt az adott jelenetre” – mutattak rá.
Mint közölték, a CCA célja, hogy javítsa a VAR-rendszer megértését, elfogadottságát és helyes bemutatását. A vezetőedzők és csapatkapitányok jelenléte a március 10-ei találkozón kulcsfontosságú annak érdekében, hogy közös értelmezés és szemlélet alakuljon ki a Szuperliga rájátszásának, valamint a Román Kupa sorsdöntő mérkőzései előtt.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!