Hirdetés

A végén döntött a Vasas Femina

A hajrában Mitri állította be a 4–1-es végeredményt
Fotó: Erdély Bálint Előd

2020. szeptember 27., 13:41

Győzelemmel tért haza vasárnap Nagybányáról a Székelyudvarhelyi Vasas Femina, a női labdarúgó 1. Liga 3. fordulójában 4–1-re győzött a helyi Fotbal Feminin együttese ellen.

2020. szeptember 27., 13:41

A hazaiak már az 5. percben betaláltak, ez pedig nagyon megfogta a vendég együttest, amely az első félidőben nem tudott komoly helyzetet kialakítani. Térfélcsere után viszont megváltozott a játék képbe, Benő egyenlített, majd a hajrá kezdetén, a 80. percben Barabási hatalmas leverős góllal szerezte meg csapatának a vezetést.

Hirdetés

A gólok sora pedig folytatódott, Benő duplázott, majd a végén Mitri használt ki egy kavarodást és állította be a 4–1-es végeredményt.

Vágó Attila, a Vasas Femina edzője: „A szabadrúgásból kapott gól nagyon megzavart bennünket, nem játszottunk jól, nem voltunk veszélyesek a kapura. A vezetés megszerzése után a hazaiak nem csináltak semmit, csak húzták az időt. A félidőben letoltam a lányokat, változtattunk a játékrendszerünkön, hozzáállásunkon és egyből jött a gól. 1–1-nél lehetett érezni, hogy még fogunk gólokat szerezni.

Fizikálisan és játékban is fölülmúltuk őket, a lányok mentalitását kiemelném, igazai csapatmunka és teljesen megérdemelt volt ez a 4–1-es győzelmünk.

Ám ennek csak akkor lesz értéke, ha szombaton legyőzzük Konstancát”.

A következő fordulóban, szombaton 11 órától a Konstancai Selena együttesét fogadja a Vasas Femina a sétatéri stadionban. Az udvarhelyi csapat jelenleg gyengébb gólkülönbsége miatt a táblázat harmadik helyén áll, pontegyenlőséggel a Kisbecskereki Fortunával és a Kolozsvári Olimpiával.

Női labdarúgó 1. Liga, 3. forduló:
Nagybányai Fotbal Feminin–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 1–4 (1–0),
gólszerzők Lunca (5.), illetve Benő (52., 85.), Barabási (80.), Mitri (88.).
Vasas Femina: Kajtár – Bíró, Kis, Szász, Geréd, Benő, Barabási, Vlădulescu (Horváth, 75.), Mitri, Mardari (Orbán A., 55.), Caldare (Tóth, 68.).

További eredmények: Resicabányai Banat–Borgóprundi Heniu 1–4, Konstancai SN–Kisbecskereki Fortuna 1–7, Kolozsvári Olimpia–Universitatea Alexandria 8–1, Bukaresti Carmen–Galaci Universitatea 3–0, Bukaresti Fair Play–Piros Security 0–9.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Hajszálra volt a bajnoki aranyéremtől az FK Csíkszereda U15-ös lánycsapata

Egyetlen góllal maradt alul a döntőben a Kolozsvári U Olimpiával szemben az FK Csíkszereda U15-ös korosztályú női focicsapata, amely így ezüstérmet szerzett a bufteai négyes döntőben. Szilágyi Dorkát a torna legjobb kapusának választották.

Kemény vetélytársak jutottak a magyar és a román női fociválogatottnak a vb-selejtezőben

A női labdarúgó-világbajnoki selejtező rájátszásának sorsolásán Magyarország Hollandiát, míg Románia Norvégiát kapta ellenfélül. Mindkét válogatott hazai pályán kezdi az októberi párharcot.

Két FK Csíkszereda-játékos került be a női Szuperliga álomcsapatába

Geréd Erika és Lindsey Porter, az FK Csíkszereda két kiválósága is bekerült a női labdarúgó Szuperliga 2025–2026-os idényének álomcsapatába, amelyet a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) által felkért szakemberek szavazatai alapján állítottak össze.

A bajnoki cím után a Román Kupát is megnyerte a Konstancai Farul

A tengerpari város együttese fölényes győzelemmel zárta a szezont, a bajnoki cím mellé megszerezte első Román Kupa-trófeáját is. A női labdarúgó-bajnokság új idénye augusztus végén rajtol.

Erős ellenfelek várnak a magyar és a romániai női futballválogatottra a vb-selejtező rájátszásában

A magyar és a romániai női labdarúgó-válogatott is megnyerte selejtezőcsoportját, de a világbajnoki részvételhez még két rájátszáskört kell sikerrel vennie. A lehetséges ellenfelek között több európai élcsapat is szerepel.

Emberhátrányban harcolta ki az elődöntőt az FK Csíkszereda U15-ös lánycsapata

Kétgólos hátrányból állt fel, majd emberhátrányban szerezte meg a győztes gólt az FK Csíkszereda U15-ös női labdarúgócsapata, amely ezzel kiejtette a Konstancai Farult és bejutott az Elit Liga négyes döntőjébe.

Csapatkapitányként szerepelt az FK-játékos a romániai válogatottban

Az FK Csíkszereda középpályása, Fülöp Boglárka is tagja volt a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott keretének, amely június első napjaiban két felkészülési mérkőzést játszott Szlovákia korosztályos csapata ellen Dunaszerdahelyen és Szencen.

FK-játékosokkal készült a világbajnokságra a romániai korosztályos válogatott

A korosztályos világbajnokságra készülő romániai U17-es labdarúgó-válogatott mindkét felkészülési mérkőzésen vereséget szenvedett Szerbiától. A keretben három FK Csíkszereda-játékos, Bencze Loránd, Máthé Apor és Darius Bota is szerepelt.

Kezdők voltak az FK Csíkszereda játékosai a romániai női válogatott vb-selejtezőjén

A Moldovai Köztársaság elleni gól nélküli döntetlennel zárta világbajnoki selejtezőcsoportját a romániai női labdarúgó-válogatott. Az FK Csíkszereda két játékosa, Geréd Erika és Ana Maria Vădulescu egyaránt kezdőként lépett pályára.

Újra behívót kapott a női korosztályos válogatottba az FK Csíkszereda középpályása

A székelyföldiek középpályása, Fülöp Boglárka is helyet kapott a romániai női U19-es labdarúgó-válogatott keretében, amely két felkészülési mérkőzést játszik Szlovákia ellen Dunaszerdahelyen és Szencen.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!